Az első magyar színházi előadás szervezője

„Ráday nélkül a sok ellenkezésekkel küzködő dolog könnyen elsülyedhetett volna… örömmel vallom, hogy minden jót itt az én szeretett barátom teve; én semmit nem.” – így emlékezett vissza Kazinczy Ráday Pálra (III.), akivel közösen készítették elő az első hivatásos magyar színházi előadást 1790-ben. Ráday Pál (III.) éppen 250 éve született.

Korányiak Pécelen

Az öregúr szinte elképzelhetetlen rajongással beszélt az ő péceli villájáról” – emlékezett vissza 1936-ban Az Újság munkatársa egy véletlen találkozásra az elismert orvosprofesszorral. A kedélyesen csevegő idős úr, a Pécel felé haladó vonaton azt is fontosnak tartotta rögzíteni, hogy „sehol a világon nem olyan tündöklő látvány a napfelkelte, mint Pécelen”. Pedig a tuberkulózis ellen küzdő, nemzetközileg elismert báró Korányi Frigyes akkor már sok helyen megfordult a világban. 

Jókai esküvője Pécelen

Elvittem magammal egy szegény kis faluba s ott esküdtünk össze.” Menekülniük kellett, a szertartást futva tartották, de azért Ráday Gedeon (a negyedik) meghitt „búvóhelyet” biztosított péceli kastélyában az ifjú párnak. Jókai Mór és Laborfalvi Róza 1848 augusztusában Pécelen, a barokk kastély falai között „élhették meg” szerelmüket. Üldözött szerelem, tönkrement barátság és egy „gáláns” színházigazgató. Valentin napra is egy szösszenet.