BACZONI István (Alsórajk, 1922. okt. 12. – Pécel, 2001. jún. 19.): mérnök, városépítő. – Polgári iskoláit magánúton végezte el, majd érettségit szerzett. Tanulmányait a Műszaki Egyetem esti tagozatán fejezte be, ahol 1955-ben szerzett építőmérnöki oklevelet. – 1949-től Pécelen élt, közben a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban helyezkedett el. Egyre magasabb beosztásba került, végül a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium Közúti Beruházó Vállalat létesítményi főmérnökekévé nevezték ki. 1963 és 1970 között az ő fáradozása révén valósult meg Pécel teljes közműve. A hetvenes évek elején méltatlan támadások célpontjává vált, s bár végül az ellene felhozott vádakat ejtették, 1972-ben Németországba távozott. A Krupp cégnél kapott munkát, ahol építőmérnökként dolgozott. Később Líbiában egy észak-afrikai erőmű-beruházást irányított. 1987-ben nyugdíjba vonult, 1991-ben pedig visszatelepült Pécelre. Élete utolsó szakaszát a róla elnevezett Rehabilitációs és Ápoló Otthonban töltötte. – Díja: Pécel díszpolgára (1996).

F. m.: Hídépítési munkák ~ Ámon Tiborral (H. é. n.).

Irod.: NÉMETHY Mária: Magyar forgatókönyv (ESEHír, 2012. 5. sz.)

BAJKAI Mihály (?–?): bíró. – 1916 és 1919 között, valamint 1923 és 1929 között a község bírája volt. 1912-ben a ref. gyülekezet gondnokává választották, néhány esztendeig pedig a Péceli Gazdagkör elnöki tisztét is betöltötte.

Irod.: GALGÓCZY Károly: Péczel község leírása (Bp., 1896); JUHÁSZ József: Pécel város kismonográfiája (Pécel, 2012).

BAKONYI Árpád (Pécel, 1926. jún. 27. – Pécel, 2014. jan. 21.): r.k. kántortanító, énektanár, karnagy. – Tanulmányait Szegeden és Bp.-en végezte, a Zeneakadémián 1953-ban szerzett oklevelet. – Az aszódi, majd a gödöllői gimnáziumban énekszakos tanárként működött. 1968-tól 1988-ig ő vezényelte a péceli Petőfi Sándor Férfikórust. Kántora volt a péceli r. k. egyházközségnek, karvezetője az egyházi énekkarnak. – Díja: Pécel díszpolgára (2004).

Irod.: LUKÁCS Ferenc: „Daloljatok az Úrnak” (Otth. Egyh., 2011. 25. sz.); HELTAI Miklós: Emlékezés Bakonyi Árpádra (AszTük, 2014. 2. sz.).

BÁLINT Andor (?–?): szerkesztő, újságíró. – 1904 és 1910 között a Péczel című társadalmi és községi lap felelősszerkesztője. További sorsa ismeretlen.

Irod.: GALGÓCZY Károly: Péczel község leírása (Bp., 1896); JUHÁSZ József: Pécel város kismonográfiája (Pécel, 2012).

BARABÁS Tibor (Pécel, 1911. aug. 27. – Bp., 1984. máj. 2.): író. – Iskoláit Bp.-en végezte, 1929-ben érettségizett. – Volt segédkönyvelő, címíró, biztosítási ügynök, kertész, kifutó, segédmunkás. 1928-ban bekapcsolódott a munkásmozgalomba, 1930-tól a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja. Cikkei különböző napilapokban és folyóiratokban (Népszava, Az Újság, Szép Szó, Literatúra, Magyar Hírlap) jelentek meg. József Attila és Nagy Lajos baráti köréhez tartozott. 1941 és 1945 között munkaszolgálatos volt. 1945-ben a Cserépfalvi Kiadó irodalmi vezetője lett, majd a Szabad Nép kulturális rovatvezetőjévé nevezték ki. 1946-tól az Írószövetség főtitkára, 1949-től a Révai, illetve a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója. 1953-tól újra az Írószövetség főtitkára, 1956 és 1975 között pedig a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium sajtóosztályának vezetője. 1967-től a Budapester Rundschau munkatársa. – Több színpadi műve, rádiójátéka, forgatókönyve is bemutatásra került. – Díjai: La Fontaine Emlékérem (1940); Bolgár Antifasiszta Érem (1947); József Attila-díj (1950); A Bolgár Rend tiszti keresztje; Kossuth-díj (1954); A Munka Érdemrend ezüst fokozata (1955); A Munka Érdemrend arany fokozata (1965, 1970); Bolgár Kultúráért aranyérem (1970); Cirill és Metód Rend (1974); Szocialista Hazáért Érdemrend (1973); Szocialista Magyarországért Érdemrend (1981).

F. m.: Hét novella (Bp., 1940), József Attila, a szegénység költője (Bp., 1940, Eszterke (Bp., 1941), Máglyák Firenzében (Bp., 1942), Az európai szellem magyar úttörői (Bp., 1942), Martinovics élete (Bp., 1945), Szerelmem Eszti (Bp., 1946), Egy bányász élete (Bp., 1946), Egy nép nevelői (Bp., 1947), Bulgáriai utazás (Bp., 1947), Irodalom és haladás (Bp., 1948), Levél a szovjet írókhoz Petőfi Sándorról (Bp., 1948), Jakobinusok (Bp., 1948), Az első lecke (Bp., 1949), Magyar jakobinusok (Bp., 1950), Tatai bányászok (Bp., 1951), A szabadság magvetője (Bp., 1951), Győzelmes évek (Bp., 1952), Kibontott zászlók (Bp., 1953), Rákóczi hadnagya (Bp., 1953), Állami Áruház (Bp., 1954), Beethoven (Bp., 1955), A szeretet forrása (Bp., 1955), Új krónika (Bp., 1956), Riportok, arcképek, tárcák (Bp., 1956), Mozart párizsi utazása (Bp., 1957), A császár parancsára (Bp., 1957), Örök dallamok (Bp., 1958), Fenn és lenn címmel (Bp., 1960), Egy címíró (Bp., 1960), Genuai randevú (Bp., 1961), A könyv hatalma, írások az irodalomról (Bp., 1961), Karácsonyi történet (Bp., 1962), Török daráló (Bp., 1963), Chopin (Bp., 1963), Házunk büszkesége (Bp., 1964), Éjjeli őrjárat (Bp., 1965), Aranyfácán (Bp., 1968), Napóleon foglya (Bp., 1968), Michelan¬gelo élete (Bp., 1970), Kereszt a hegytetőn (Bp., 1973), Uriel (Bp., 1974), Végvári legenda (Bp., 1974), Magyar csillagok (Bp., 1979).

Irod.: FÜST Milán: Barabás Tibor novelláiról (Nagyv, 1947. 2. sz.); THURZÓ Gábor: Egy dramaturg olvasmányaiból (Vig, 1948); ZSOLDOS Andor: Hunyadi téri legenda (Hal, 1949. 24. sz.); GÖRGEY Gábor: Barabás Tibor (Csillag, 1956); NAGY Lajos: Barabás Tibor (Író, könyv, olvasó, 1959); PÁLMAI Kálmán: Barabás Tibor (A Könyv, 1965.); FARAGÓ Vilmos: A megidézett múlt (ÉI, 1966. 3. sz.); ILLÉS Béla: Barabás Tibor (Pipafüst mellett. 1967); ZSUGÁN István: Az Élet és Irodalom látogatóban Barabás Tibornál (ÉI, 1967. 41. sz.); ZSUGÁN István: Barabás Tibor (Kortárs magyar írók vallomásai, Bp., 1971); ILLÉS Lajos: Barabás Tibor (Kezdet és kibontakozás, 1974); KURUCZ Gyula: Regényes parabola (ÉI, 1974. 15. sz.); GYÁRFÁS Péter: Szükségből erényt (ÉI, 1980. 17. sz..); KABDEBÓ Lóránt: A háborúnak vége lett (Bp., 1983); GODA Gábor: Nekrológ (ÉI, 1984. 19. sz.); SÁNDOR László: Nekrológ (Kort, 1984. 8. sz.); LÁSZLÓ Gyula: Emléksorok egy szelíd harcosról (ÉI, 1986. 35. sz.); SZABOLCSI Gábor: Barabás Tibor emlékezete (Népszava, 1986. aug. 27.).

BÁRCZY István (Pest, 1866. okt. 3. – Bp., 1943. jún. 1.): jogász, politikus, országgyűlési képviselő, Budapest főpolgármestere. – Gyermekkorát Pécelen töltötte, majd tanulmányait Egerben és Bp.-en folytatta. Ez utóbbi helyen szerzett jogi doktorátust. – 1889-től a fővárosnál dolgozott, 1894-től pedig a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium tanára. 1901-től a közoktatási ügyosztály vezetője, 1906-tól Budapest polgármestere, 1918-tól pedig főpolgármestere. Ezzel egy időben főrendiházi taggá nevezték ki. Az őszirózsás forradalom idején minden politikai tisztéről lemondott. A Magyarországi Tanácsköztársaság bukását követően igazságügyi miniszter, 1920 és 1931 között országgyűlési képviselő. A Bp. Székesfővárosi Közlekedési Rt. elnöke. Megalapította a fővárosi Pedagógiai Szemináriumot, 1901 és 1918 között a Népművelés című folyóirat alapító-szerkesztője volt. 1910-ben építette meg kúriáját Pécelen. – 2010 óta osztják ki a róla elnevezett díjat pedagógusnapon a főváros közoktatási- és gyermekvédelmi intézményei.

F. m.: Közgazdasági ismeretek (Bp., 1909); A negyven éves Bp. ~ Többekkel (Bp., 1913), Budapest (Bp., 1927).

Irod.: A magyar társadalom lexikonja (Bp., 1930); KUN Andor: Magyar országgyűlési almanach (Bp., 1932); KENYERES Ágnes: Magyar életrajzi lexikon (Bp., 1967-1994); NÉMETH András: A főváros közoktatásügyének fejlesztése és Bárczy István várospolitikai programja (BpNev, 1994. 2. sz.); ERDEI Gyöngyi: A mintaadó polgármester. Bárczy István beruházási programja (H. é. n.); JUHÁSZ József: Pécel város kismonográfiája (Pécel, 2012).

BÉKÉS József (Alsok, 1912. jan. 18. – Mátraszentimre, 1991. júl. 23.): ev. lelkész. – Iskoláit Csurgón, majd Sopronban végezte. Teológiát tanult, majd katonatiszti iskolába járt. – A második világháború kitörésekor tábori lelkészséget vállalt, közben Kisvárdán káplánkodott. Önálló lelkészi szolgálatát a Csépa-Nagyrévi egyházközségben kezdte meg. Innen került 1951-ben a Pécel-Rákoscsaba-Isaszegi ev. gyülekezetbe, ahol 1976-ban történt nyugdíjba vonulásáig szolgált. Hátralévő éveit Budapesten töltötte, a Mátrában való tartózkodásakor érte a halál.

BENDEL József (Pécel, 1861. dec. 8. – Pécel, 1934.): orvos, m. kir. kormányfőtanácsos. – Középiskoláinak elvégzése után Bp.-en szerzett orvosi oklevelet. – 1891-ben kezdte meg praxisát Pécelen, mint a település orvosa. Csakhamar MÁV pályaorvos, és tiszteletbeli járási orvos lett. 1908-ban a MÁV orvosi tanácsadója, majd még ugyanebben az esztendőben az Országos Munkásbiztosító Pénztár kezelőorvosa. 1921-ben egészségügyi tanácsosi, 1929-ben kormányfőtanácsosi címmel tüntették ki.

Irod.: GALGÓCZY Károly: Péczel község leírása (Bp., 1896); A magyar társadalom lexikonja (Bp., 1930); JUHÁSZ József: Pécel város kismonográfiája (Pécel, 2012).

*Kiegészítésre szorul.

BERECZKY Albert (Bp., 1893. aug. 10. – Bp., 1966. júl. 4.): ref. püspök, országgyűlési képviselő. – Iskoláit Vácott és Kunszentmiklóson, teológiai tanulmányait Bp.-en, Pápán és Bázelben végezte. – 1916-ban Salgótarjánba került hitoktató-segédlelkésznek, majd 1919-től lelkész Dunabogdányban, 1924-től pedig Pécelen. Kétévnyi itteni szolgálat után a Magyar Traktátus Társaság és a Sylvester Nyomda igazgatója, majd a Hit és Szolgálat mozgalom főtitkára és utazólelkésze lett. 1930-ban a külsőlipót-terézvárosi (később Pozsonyi úti) gyülekezetbe került missziói lelkésznek. 1938-tól megszervezte az üldözötteket mentő szolgálatot, 1944-től pedig az ellenállási mozgalom, a függetlenségi front, egyházi vonalának vezetője. A zsidók mentésében elévülhetetlen érdemei voltak. A háború után rövid ideig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium politikai államtitkára, a FKgP országgyűlési képviselője, a Külügyi Bizottság elnöke. Sokat fáradozott az egyház és az állam közötti megegyezés érdekében. 1948 és 1958 között a Dunamelléki Ref. Egyházkerület püspöke. Egy ideig a ref. konvent, majd a zsinat lelkészi elnöke. Közben 1953-tól a Kálvin téri egyházközség választotta meg lelkipásztorának. – Szerkesztette a Református Igehirdető, a Református Figyelő és a Keresztyén Család, valamint a Hálaadás és a Református Élet című egyházi lapokat. – Tagja volt az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront elnökségének. 1952-ben a prágai egyetem protestáns teológiai fakultása tiszteletbeli doktorává avatta. – Díjai: Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1946); Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1947); Magyar Népköztársasági Érdemrend III. fokozat (1950); Magyar Népköztársasági Érdemrend II. fokozat (1951); Munka Érdemrend (1953. 1963); Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozat (1957).

F. m.: Két prédikáció a reformáció négyszáz éves emlékünnepére (Bp., 1917), Vigasztaló írás (Bp., 1921), Krisztus győz (Tahitótfalu, 1922), Az angyal (Tahitótfalu, 1923), Miért kereszteljük meg gyermekeinket? (Bp., 1925), Hogyan válasszunk keresztszülőt? (Bp., 1926), Egy föld nélküli nagyhatalom (Bp., 1927), Dicsőség Istennek (Tahitótfalu, 1928), Pünkösti üzenet (Bp., 1931), Simeon karácsonyi üzenete (Bp., 1932), Négy reformációi beszéd (Bp., 1933), Új bor – új tömlő (Bp., 1934), Az igazi imádság (Bp., 1934), Boldogok (Bp., 1935), A kettő közül melyiket? (Bp., 1935), A lélek otthona (Bp., 1935), Békesség nektek (Bp., 1936), Kicsoda néked Jézus? (Bp., 1936), A Szentlélek megszomorítása (Bp., 1936), Titkos bűnök (Bp., 1936), Majdnem (Bp., 1936), Nem tudjátok-e? (Bp., 1937), Van-e út Istenhez? (Bp., 1937), A „zsidók” titka (Bp., 1938), Félelem és bizalom. (Bp., 1938), Látni akarjuk Jézust (Bp., 1938), A békesség maga Jézus (Bp., 1939), A nagy intés (Bp., 1939), Van-e otthonod? (Bp., 1939), Hálaadás (Bp., 1940), Szeret az Isten (Bp., 1941), Dicsőség Istennek (Bp., 1941), Életünk főfoglalkozása (Bp., 1942), Igehirdetés és evangelizáció (Bp., 1942), A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen (Bp., 1945), Két ítélet között (Bp., 1947), Bereczky Albert püspöki székfoglaló beszéde (Bp., 1948), Biztonság, bizonyosság, békesség (Bp., 1948), A magyar keresztyénség az új magyar államban (Bp., 1948), Ajtónyitás (Bp., 1951), A keskeny út (Bp., 1953), Hitben való engedelmesség (Bp., 1961).

Irod.: TROMBITÁS Dezső: Bereczky Albert: Szeret az Isten (TheolSz, 1942. 12. sz.); ZOVÁNYI Jenő: Egyháztörténeti lexikon. LADÁNYI Sándor szerk. (Bp., 1977); HAJDÚ Péter: Bereczky Albert hagyatéka (TheolSz, 1986. 5, sz,); SZENES Sándor: Befejezetlen múlt (Bp., 1986); KÓNYA István: A „keskeny úton” a „szolgáló egyház” felé (Bp., 1988); Nemzetgyűlés almanachja 1945-1947 (Bp., 1999); KISS RÉKA: Bereczky Albert lelkipásztori, püspöki működése. In: Reformátusok Budapesten. KÓSA László szerk. (Bp., 2006); LADÁNYI Sándor: Bereczky Albert centenáriuma. In: A Magyar Református Egyház 1956 tükrében (Bp., 2006); MARGIT István: „Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

BLÁZY Lajos (Murányhosszúrét, 1906. – Bp., 1962.): ev. lelkész. – Teológiai tanulmányi végeztével Rákosligeten volt esperesi káplán. 1930-tól Pécelre került lelkipásztornak, innen 1951-ben Újpestre ment át, ahol egészen a haláláig szolgált. 1940 és 1951 között a pestmegyei felső egyházmegye alesperesi tisztét is betöltötte.

*Kiegészítésre szorul.

BODÓ Sándor, vitéz szamosszegi (Szamosszeg, 1920. febr. 13. – Bp., 2013. júl. 13.): festő, szobrász, éremművész. – Gazdálkodó paraszt családba született, tehetségével korán kitűnt. A község bírájának közbenjárására Bp.-en felvették az Iparművészeti Főiskolára. Mesterei Leszkovszky György, Diósy Antal és Konecsni György voltak. – Miután végzett, az Állami Pénzjegynyomdában kapott munkát. 1954-ben politikai izgatás vádjával elhurcolták, négyévi börtönre és vagyonelkobzásra ítélték. Az 1956-os forradalom idején kiszabadult a kőbányai gyűjtőfogházból, majd a forradalom bukását követően családjával együtt az Amerikai Egyesült Államokba távozott. Eleinte történelmi és családi képek restaurálásával foglalkozott, majd festeni kezdett. Több kiállítása volt, eleinte csak az Államokban, majd Nyugat-Európában és végül Magyarországon is. Végül negyvenkét évnyi száműzetés után visszatért hazájába. Részt vett a Mátyás-templom restaurálásában is. 1990-ben nyitották meg életmű kiállítását „Az ecset varázsa” címmel a Királyi Palota Bp.-i Történeti Múzeumában. Alkotásai megtalálhatók a Parlamentben, a Debreceni Ref. Kollégiumban, valamint a Hadtörténeti Múzeumban, a Nemzeti Múzeumban, Esztergomban és Nashville-ben. 2012-ben több festményét Pécel városának adományozta. Itt is helyezték örök nyugalomra. – Díjai: Pro Cultura Hungarica (1990), Erdélyi Becsületrend Csillaga (1995), Hűség a Hazáért Érdemkereszt (2002); Honvédelemért kitüntető cím I. fokozat (2005); Honvédelmi Minisztérium arany emlékérme (2006); Karcagért emlékérem (2007), Világ Magyarságáért Művészeti díj (2012); Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozata (2013).

F. m.: Barangolás a múltban (Bp., 2002).

Irod.: ÉSIK Sándor: Bodó Sándor festőművész In. Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach (Nyíregyháza, 2003); ZACHAR József: Szamosszegi Bodó Sándor festőművész kiállítása In. A magyar huszárság története (Bp.-Zürich, 2004); LOSONCZI Miklós: Bodó Sándor és Bodó F. Ilona kiállítása Budapesten (Honl, 2006. 4, sz,); CSERI Katalin: Szamosszegi Bodó Sándor (PécHír, 2011. dec.), Ihletője a haza és az emberiség (AmHungPan, 2013. 2. sz.); Elhunyt Bodó Sándor (Stop, 2013. júl. 26.); Bodó Sándor emlékezete (PécHír, 2013. aug.); HÁBEL György: Búcsú egy emigráns művésztől (MÉ, 2013. szept. 6.).

BOROS TÓBI Mihály, máshol Tóbi Boross Mihály

BÖLTSKEI György (? – Pécel, 1729. jan. 29.): ref. lelkipásztor. – 1686-tól Makádon, 1710 körül Rádon volt prédikátor. 1723 táján érkezett lelkésznek Pécelre, ahol egészen a haláláig szolgált.

Irod.: PATAKY Dezső: Régi históriák a csepelszigeti egyházak életéből (PEIL, 1909. 42. sz.); MARGIT István: „Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

BULÁNYI György (Bp., 1919. jan. 9. – Bp., 2010. jún. 6.): piarista tanár, a Bokor katolikus bázisközösségek vezetője. – A Kegyestanítórendi Tanárképző Főiskolán tanult, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakán végzett. 1943-ban szentelték pappá a piarista rendben. – A sátoraljaújhelyi, tatai és debreceni piarista gimnáziumokban tanított. 1945-ben egy horvát jezsuita szerzetes hatására megalapította a Bokor bázisközösséget, amelyet az akkori hatóságok illegális államellenes szervezkedésnek minősítettek. 1952-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1956-ban kiszabadult, és a Bp.-i belvárosi plébániára került kisegítő lelkésznek. 1958-ban ismét börtönbe zárták, s innen két év múlva szabadult. Ezután szállítómunkásként dolgozott, miközben 1961 és 1969 között Pécelen szolgált kisegítő káplánként. A hetvenes évektől kezdve újító szellemű teológiája és az evangéliumi erőszakmentesség következetes képviselése miatt folyamatosan ki volt téve az állami és az egyházi hatóságok zaklatásának. 1982-ben az ÁEH nyomására a magyar katolikus püspöki kar elítélte a tanait, és eltiltotta őt a nyilvános misézéstől. Ügyét felterjesztették a Hittani Kongregáció elé, végül hosszas huzavona után 1997-ben rehabilitálták. Helyzete azonban nem sokat változott, továbbra is a hivatalos egyház perifériáján maradt. 2005-től haláláig a piaristák Bp.-i Kalazantinum rendházában élt. – Díjai: Pro humanitate et libertate in memoriam Solt Ottilia (1996), Démény Pál-emlékérem (1997).

F. m.: A magyar hangsúly romlása (Bp., 1945), Egyházrend – Erény-e az engedelmesség? (Luzern, 1989), A második hullám (Bp., 1990), Keressétek az Isten Országát! (Bp., 1990-1991), Merre menjek? (Bp., 1991), Örököljük-e a Földet? (Bp., 1991), Ópusztaszer (Bp., 1992), Nagypénteki levél (Bp., 1993), Jászolba fektették (Bp., 1994), A Bokor lelkisége (Bp., 1995), Szent Pál teológiája. (Bp., 1995-1998), Und verbrannte doch nicht (Wien – München, 1996), Rapture of the Gospel (Bp., 2000), Napló I-IV. (Bp., 2003-2005), Metanoeite! (Bp., 2004), Szikrák egy fáklya lángolásából (Bp., 2011).

Irod.: SZAKOLCZAY Lajos: Páter Bulányi (Bp., 1989); MÁTÉ-TÓTH András: Bulányi und die Bokor-Bewegung (Wien, 1996); DÓKA Zoltán: Bulányi Györgyöt rehabilitálták! (KerIgazság, 1997. 36. sz.); IVÁNYI Gábor: Ne nagy légy, hanem kicsi (Beszélő, 1997. 12. sz.); JAKABFFY Tamás: Hol vagyunk szolgák? (KerSzó, 2003. 3. sz.); GAVRA Gábor: A történelmi kereszténység igazi arca (MNar, 2005. 9. sz.); CZENE Gábor: Provokáció minden mennyiségben (Népsz, 2006); TARNÓCZY Szabolcs: Bíborban született ügynökök (Koinónia, 2007. 12. sz.); SÍPOSHEGYI Péter: Így élek… elvtelenül? (Koinónia, 2008. 2. sz.); MÁRCZI Imre: Kilencven év tanúsága (Ökotáj, 2009. 41-42. sz.); GERLÓCZY Ferenc: Téves? Veszélyes? Félrevezető? – Bulányi György öröksége. (Népsz, 2010. jún. 16.); KRONSTEIN Gábor: Egy kortárs eretnek halálára (OFOE, 2010. június 22,), PRAKASH, Cedric: Üzenet India Gujarat államából Bulányi György halála alkalmából (Koinónia, 2010. 8-9. sz.); SÍPOSHEGYI Péter: „Jézus egy van, és hitvalló sincs sok” (Kapu, 2010. 6-7. sz.); TARNAI Imre: Búcsú Bulányi Györgytől (ÉrtVagy, 2010. 2-3. sz.); URBÁN József: Bulányi György piarista temetésére (Koinónia, 2010. 8-9. sz.); GARAY András: Bulányi György öröksége (Érted Vagyok, 2011. 3. sz.); KOZMA László: Bulányi György, a kor tanúja (Szeged, 2011); PINTÉR István: Bulányi, a tisztelendő (Pilisvörösvár, 2011); MÁTÉ-TÓTH András: Bulányi provokatív öröksége (EgyhTárs, 2012. 5. sz.); FARKAS István: Levél Bulányi Györgynek (Koinónia, 2015. 1. sz.)

CROUY-CHANEL Henrik Miklós, gróf (Duisburg, 1799. máj. 22. – Pécel, 1871. nov. 23.): francia királyi folyam- és vízi őr,nagybirtokos, Crouy-Chanel Claudius Ferenc gróf és Bagel Marie Charlotte grófnő fia, III. András ágán Árpád-házi leszármazott.– 1840-ben Magyarországra költözött és Pécelen birtokot vásárolt, majd a vármegyékhez fordult, ismerjék el az Árpádok után honosságát. Az országgyűlés alsóháza elfogadta honosítási kérelmét, ám a felsőházban ezt a döntést nem erősítették meg. Végül trónigényéről a Habsburgok javára lemondott, de a család ezen ága Magyarországon maradt.

 Irod.: GALGÓCZY Károly:Péczel község leírása (Bp., 1896); NYÁRY Albert: Az utolsó magyar trónkövetelő (Bp., 1912); TAMÁSKA Péter: Árpádok titkai (MSzl, 2000. 5-6. sz.); JUHÁSZ József: Pécel város kismonográfiája (Pécel, 2012).

CSER László (Pécel, 1922. aug. 26. – Pécel, 2008. jan. 6.): pedagógus, iskolaigazgató.– Iskoláit Pécelen és Bp.-en végezte, majd kisebb kitérő után 1947-ben pedagógusi oklevelet szerzett. – Három évig a péceli katolikus és a helyi általános iskolákban tanított, majd gazdálkodni kezdett. 1956-ban azonban visszatért a pedagógusi pályára: először Ikladon kapott állást, két esztendő elteltével azonban Pécelre került. Időközben beiratkozott az egri főiskola matematika-fizika szakára. Miután tanulmányait befejezte, 1963-tól igazgatóhelyettessé választották, 1966-tól pedig ő lett a Péceli Gimnázium (később: Ráday Pál Gimnázium)igazgatója. 1976-ban az aszódi Petőfi Sándor gimnázium igazgatójává nevezték ki, ahol egészen az 1987-ben történő nyugdíjba vonulásáig dolgozott. – 1972-től negyed évszázadon át töltötte be a megyei középiskolák igazgatói munkaközösségének elnöki tisztét. Emellett elnöke volt az Egymást Segítő Alapítványnak és tagja az ESE Híradószerkesztőbizottságának. Szívügye volt a település helytörténeti kincseinek feltárása. – Díjai: Pécel díszpolgára (2006); Pest Megye Önkormányzata Arany János Pedagógiai Díj (2007)

 Irod.:BÁRDOS Csilla: Egy igazgató visszaemlékezései (ESEHír, 1991.12. sz.); DOLOCSA Vilmos: Épületek, építmények (ESEHír, 2001. 5. sz.); BENKOVICS Gyula: Búcsú Cser Lászlótól (ESEHír, 2008. 2. sz.) CSOBÁN Attila: Búcsú Cser Lászlótól, iskolánk nyugalmazott igazgatójától (ESEHír, 2008. 2. sz.); HELTAI Miklós: Búcsú Cser Lászlótól (ESEHír, 2008. 2. sz.); HOVANYECZ László: Akinek teljes élet adatott (ESEHír, 2008. 2. sz.).

CSINOS Albin (Bp., 1882. – ?Mezőberény, 1964.): szerzetes, tanár, ev. lelkész, orvos.–Iskoláit Esztergomban és Bp.-en végezte. Minorita szerzetes lett, majd 1908-tól az esztergomi reáliskolában történelem- és földrajzszakos tanár. Miután áttért evangélikus hitre, a Pozsonyi Ev. Teológián lelkészi oklevelet szerzett. 1916-tól a Bp.-Deák téri gyülekezetben, majd Rákoskeresztúron segédlelkész. 1917-től a Pécel-Rákoscsabai leányegyházközségben hitoktató lelkész, majd rendes lelkipásztor. 1924-ig szolgált a gyülekezetben. Közben orvosi diplomát szerzett, és 1930-tól háziorvos lett Mezőberényben.

m.: A lengyel évkönyvek ismertetése(Esztergom, 1909), Az izmaéliták Magyarországon(Esztergom, 1913).

Irod.: BAK Mihály: Emlékek és emlékeim Mezőberény egészségügyének múltjából (Mezőberény, 1988).

*Kiegészítésre szorul.

CZURDA Radó (?, 1832. – Eszék, 1878. júl. 21.): gyógyszerész, szakíró. Czurda Vilmos apja. – Életéről viszonylag kevés adat maradt fenn.Annyi bizonyos felőle, hogy a 18. század második felében gyógyszertárat működtetett Pécelen. – Szakmai írásait a Gyógyszerészeti Hetilapközölte le. Fia és unokája szintén gyógyszerészek lettek.

 Irod.:SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914).

CZURDA Vilmos (Pécel, 1861. febr. 10. – Kiskunhalas, 1919. febr. 1.): gyógyszerész, Czurda Radó fia.– A Bp.-i Tudományegyetemen 1882-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet. – Alkalmazotti éveit követően Budafokon, majd 1904-ben Kiskunhalason nyitott gyógyszertárat. A halasi Sóstó vízét elemezte és kidolgozta ennek fürdőként való hasznosítását. Újszerű készítményeket állított elő és forgalmazott. Gyógyszertárát később fia működtette, egészen az államosításig. – Szakmai és egyéb írásai különböző folyóiratokban jelentek meg.

Irod.:Czurda Vilmos (GyógySzle, 1919. 6. sz.); LÓRÁND Nándor. Adatok Bács-Kiskun megye gyógyszertárhálózatának kialakulásáról és neves gyógyszerészeiről (Cumania, 1975); LEHÓCZKY György: A „kuruc bajuszpedrő” gazdája – Czurda Vilmos (GyógyTört, 2005. 3. sz.); LEHÓCZKY György: Kiskunhalasi patikák 1813-tól napjainkig (Kiskunhalas, 2005)

DEME Gábor (Gödöllő, 1934. márc. 12.– Bp., 1984. máj. 30.): dramaturg, színész, Deme László fia, ifj. Deme László öccse.– Iskoláit Pécelen, majd a Színművészeti Főiskola dramaturgia szakán végezte, ahol 1958-ban szerzett diplomát. – Ezt követően haláláig a Magyar Rádió és Televízió munkatársa volt. Az Irodalmi- és Drámai Főszerkesztőségen dolgozott, 1979-től a Színpadi Dramaturgiai Osztály helyettes vezetője volt. Televíziós pályafutása során 133 tévéfilm illetve tévéjáték elkészítésében működött közre dramaturgként. Színészi szerepeket is kapott, főszereplője volt A leveleket írató bogárcímű játékfilmnek. Különös gondot fordított a megfelelő szakemberek újabb generációjának kiképzésére, több tankönyv szerzője. – Díjak: Szocialista kultúráért (1964), A haza szolgálatáért (1970).

 Irod.: MIHÁLYFI IMRE: Deme Gábor (Filmvilág, 1984. 8. sz.); VÁMOS Miklós:Lehet azt érezni (ÉI, 2005. 13. sz.).

DEME László (Zádorfalva, 1889. jún. 26.– Bp., 1987. márc. 5.): ref. lelkipásztor, esperes, szerkesztő, ifj. Deme László és Deme Gábor apja.– Középiskoláit a Sárospataki Ref. Kollégium gimnáziumában végezte. 1907-től Sárospatakon tanult teológiát, majd 1911-től az edinburghi New College-ben képezte tovább magát. A Bp.i Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán is végzett tanulmányokat. – 1912-től a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDESZ) titkára, és hitoktató segédlelkész volt Bp.-en. 1918-tól a Diákszövetség országos titkára, lapjának kiadója, kiadóhivatalának vezetője, diákotthonának igazgatója. 1926-tól nyugdíjba vonulásáig Pécelen lelkipásztor, 1952 és 1959 között az Északpesti Ref. Egyházmegye esperese. 1951-től a Magyarországi Ref. Egyház zsinatának rendes tagja, majd a konvent sajtóelőadója. – Szerkesztette a Diákvilág, Az Erő és a Református Híradó című lapokat, írásai különböző egyházi lapokban jelentek meg.

 Irod.: ZOVÁNYI Jenő: Egyháztörténeti lexikon. Szerk.: LADÁNYI Sándor (Bp., 1977); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

DEME László, ifj.,Kurdi Péter (Pécel, 1921. nov. 14. – Bp., 2011. jún. 6.): nyelvész, tanár, országgyűlési képviselő, Deme László fia, Deme Gábor bátyja.– Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte az Eötvös József Collegium tagjaként 1939 és 1943 között. 1942-től egyetemi gyakornok, 1944-től tanársegéd, 1947-től adjunktus. 1946 és 1950 között az MTA Nyelvművelő (majd Anyanyelvi) Bizottságának tagja volt. 1948 és1950 között, illetve 1966-tól a Magyar Nyelvtudományi Társaság választmányi tagja, 1949-től a Helyesírási Bizottság tagja volt. 1949-1958 között az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1958-től tudományos főmunkatársa volt. 1953-1989 között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat irodalmi-nyelvi (majd magyar nyelvi) választmányának vezetőségi tagja. 1964-től az MTA Nyelvtudományi Bizottságának, 1967-től pedig a Magyar Nyelvi Bizottság tagja, 1975 és 1985 között pedig elnöke volt. 1964-1969 között a pozsonyi Komenský Egyetemen oktatott vendégprofesszorként. 1967 és 1987 között a TIT Országos Elnökségének tagja. 1970 és 1981 között a József Attila Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára. 1973-tól a Finnugor Társaság levelező tagja, 1976-tól a rádió nyelvi bizottságának társelnöke. Országos ismertségre tett szert a Péchy Blanka színművésznővel közöse vezetett, Beszélni nehézcímű rádiósorozat, valamint a műsorok nyomán kibontakozó iskolai anyanyelvápoló mozgalom révén. 1976-tól az Atlas Linguarum Europae MNemzeti bizottságának tagja, 1976 és 1979 között a Tudományos Minősítő Bizottság nyelvészeti szakbizottságának tagja. 1977-től a Magyarországi Eszperantó Szövetség tiszteletbeli elnöke, 1981 és 1989 között a beszéd- és magatartáskultúra bizottságának tagja, 1983-tól a Magyar Pedagógia Társaság országos elnökségének tagja, 1985 és 1989 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja. 1977 és 1990 között a nemzetközi szerkesztőbizottság tagja, 1980 és 1990 között a nemzetközi értékelő bizottság tagja, 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének társelnöke. 1994 és 1997 között közgyűlési képviselőként is dolgozott. – A nyelvtudományok kandidátusa (1956), a nyelvtudományok doktora (1970). – Díjai: Szinnyei emlékérem (1943); Szily-jutalom (1947); Akadémiai jutalom (1953, 1955); Akadémiai-díj (1964); Révai Emlékérem (1969); Ifjúsági Díj (1982); Déry Tibor-díj (1986); SZOT-díj (1987); Bölöni-jutalom (1988); Implom József-díj (2006); Kazinczy-díj (2011).

m.: A hangátvetés a magyarban(Bp., 1943), A magyar nyelvjárások néhány kérdése (Bp., 1953), Nyelvatlaszunk funkciója és további problémái (Bp., 1956), Helyesírási rendszerünk logikája (Bp., 1965), Helyesírási tanácsadó szótár ~társszerkesztő (Bp., 1961), A nyelvről – felnőtteknek (Bp., 1966), A magyar nyelvjárások atlasza I-VI. ~társszerkesztő (Bp., 1968–1977), Az általános nyelvészet alapjai (Bp., 1969), A beszéd és a nyelv (Bp., 1976), Közéletiség – beszédmód – nyelvi műveltség (Bp., 1978), Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról (Bp., 1979), Helyesírási kéziszótár ~társszerkesztő (Bp., 1988).

 Irod.: ARATÓ Endre: Nyelvművelés és nemzetiségi politika (Kort, 1972. 5. sz.); MIKOLA Tibor: Deme László köszöntése (NéprNyt, 1980); TAKÁTS Károlyné: Deme László munkássága 1941-1980 (NéprNyt, 1980); SZABÓ József: Deme László, mint nyelvjáráskutató (NéprNyt, 1991); BEKE György: Deme László – helyesírás és művelődés (NyKult, 1999. 107. sz.); BÉKÉSI Imre: Deme László 70 éves (MNy, 1992. 2. sz.); BÉKÉSI Imre: Deme László mondatszemléletéről (Magyar Nyelv, 2002. 2. sz.); BÜKY László: Deme László nyolcvanéves (MNyőr, 2002. 2. sz.); B. FEJES Katalin: Búcsú: Deme László 1921-2011 (Magyartanítás, 2011. 4. sz.);  BÉKÉSI Imre: A társadalom nyelviségének és a nyelviség társadalmának fáradhatatlan búvára – Deme László 1921-2011 (MNy, 2011. 3. sz.);BENCZÉDY József: Deme László 1921-2011 (ÉdAny, 2011. 4. sz.); KEREKES Barnabás: Deme László professzor úr emlékére 1921-2011 (Magyartanítás, 2011. 4. sz.); KOVÁTS Dániel: Búcsú Deme László professzortól (Honism, 2011. 4. sz.); WACHA Imre: Deme László és az anyanyelvi mozgalmak (MódszKözl, 2011. 4. sz..); KOVÁTS Dániel: Deme László és sárospataki Alma Mater (ZemplMúzs, 2012. 1. sz.); KESZLER Borbála: Deme László 1921-2011 (MNyőr, 2012. 1. sz.); BÉKÉSI Imre: Deme László nyelvészprofesszor szegedi korszaka (Szeged, 2013. 11.sz.); „Diófát ültetek. Nem magamnak, hanem a késő utókornak” – Emlékkötet Deme László nyelvészprofesszor tiszteletére (Széphalom, 2013. 23. kötet)

DOBOS János (Óbuda, 1804. ápr. 14. – Cegléd, 1887. febr. 3.): ref. lelkipásztor, egyházi író.– Iskoláit Kecskeméten és Debrecenben végezte. Innen 1826-ban Lovasberénybe ment tanítónak. 1831-től Óbudán, 1844-től Kömlődön lelkész. 1845-ben választották meg Pécelre, innen 1852-ben Tahitótfaluba távozott. 1854-től haláláig Cegléden lelkipásztor. Az 1847–48. évi országgyűlésen prédikátori tisztet viselt. A Dunamelléki Ref. Egyházkerületnek tanácsbírája, 1860-tól 1882-ig pedig főjegyzője volt. Részt vett az 1881. évi debreceni zsinaton. 1877-ben ő vezette azt a százas küldöttséget, amely Kossuth Lajosnak Cegléd megbízólevelét vitte, amikor ott képviselőnek választották. Síkra szállt a protestáns unióért és a pesti protestáns főiskola létesítéséért. – Irodalmi működése jelentős, egyházi jellegű cikkei zömmel a Protestáns Egyházi és Iskola Lapcímű folyóiratban jelentek meg. Számos prédikációját és imáját bocsátották közre különböző folyóiratok.

F. m.: Lelki énekek(Pápa, 1842), A Pesten felállítandó ref. középponti főiskola szerkezeti terve (Kecskemét, 1843), Utolsó egyházi beszéd az 1848. évi országgyűlés alatt(Pozsony, 1848), Bibliai történetek a helvét hitvallású ifjúság számára(Pest, 1851), Keresztyén imák a házi ájtatosság növelésére és a protestáns keresztyén felekezetek használatára(Pest, 1855) Egyházi beszédek – A földművelő házánál és házán kívül(Pest, 1860), Az úri ima a keresztyénség magasabb szempontjából(Pest, 1861), A gyermek imái és első vallásos érzelmei(Pest, 1861), Homíliák régibb és legújabb modorban(Pest, 1862), Közönséges vasárnapi tanítások 1850–1880(Bp., 1885), Ünnepi tanítások(Bp., 1886), Közönséges népszerű vasárnapi tanítások 1830–1850(Bp., 1886), Halotti beszédek(Bp., 1887). – Ismertek még gyászbeszédei id. Báthory Gábor(1842), Stromszky Adolf (1849), Mihó László(1856) és Szilády László(1862) felett. Szerkesztette az 1862. évi Egyházi Almanachot. Több dolgozata maradt fenn kéziratban, egyebek között Victor Hugo „Cromwell” című drámájának fordítása.

Irod.: UDVARDY Ignácz: Válasz, Dobos János urnak, a 'Protestantismus köztörténeti fejleménye' körül irt munka birálatára (RelNev, 1847. 2. sz.); BARÁTH Ferencz: Dobos János (ProtÚjKépNapt, 1880; FARKAS József: Dobos János (PEIL, 1887. 7.sz.); SZÁSZ Károly: Dobos János felett (PEIL 1887. 7. sz.); ZOVÁNYI Jenő: Theológiai Ismeretek Tára (Mezőtúr, 1894); DOMBY Béla: Dobos János emlékezete. In. Emlékkönyv Cegléd reformációjának 400-dik évfordulójára (Cegléd, 1928); RÉVÉSZImre: Biblia és hazafiság (ProtSz, 1928.); S. SZABÓ József: A ceglédi Ref. Egyház lelkipásztorai (Cegléd, 1931); SIMON László: Victor Hugo Cromwelljének egyetlen és eddig ismert magyar fordítása (DebrSzle, 1933); S. SZABÓ József:  A debreceniDobosok és Dobos János, Cegléd hírneves prédikátora. In: Debreceni Képes Kalendárium (Debrecen, 1940); HÖRÖMPÖLYMihály: Jeles prédikátorok, híres családok Kömlődön – Egy Kossuth-barát kömlődi pap és környezete. In: Limes (Tatabánya, 1995); SZETEY Szabolcs: Dobos János országgyűlési prédikációja 1848-ban a közteherviselésről és a közadóról (RefÉ, 2008. 4. sz.); PAPP Ferenc – SZETEY Szabolcs:Illés lelkével (Bp., 2012); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

DOBRAY István(?–?): ref. lelkipásztor. – Az egyházi anyakönyvek adatai szerint 1760 és 1763 között volt péceli prédikátor. További szolgálati helye ismeretlen.

 Irod.: MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

DÖBRŐSSY Lajos (Komárom, 1906. aug. 29. – Miskolc, 1992. jan. 5.): ref. lelkész, misszionárius.– Szülővárosában, majd Pápán, Veszprémben, Győrben és végül Pápán tanult. – Bécsi és tübingeni tartózkodását követően 1929-ben a Magyar Evangéliumi Diákszövetség (MEKDESZ) utazótitkára lett, de közben kórházi lelkészként is működött. A Pápai Ref. Teológián szerzett 1930-ban szerezte meg a lelkészi oklevelet. Még ebben az esztendőben a Missziói Szövetség megbízásából Bulgáriába utazott, hogy az ottani törökök között végezzen térítői munkát. 1938-ban visszatért hazájába, Bp.-en lett segédlelkész, majd a szombathelyi gyülekezet hívta meg lelkipásztorának. 1955-ben Tatára hívták meg, ahol 1975-ben történő nyugdíjaztatásáig szolgált. Ezt követően Pécelre költözött, hosszabb ideig élt és itt is temették el. – Írásai különböző folyóiratokban jelentek meg.

m.: Törökök között(Bp., 1931), A törökmisszió története(Bp., 1933), Egy mohamedán tudós megtérése(Bp., 1934), A buzsiai vértanú (Bp., 1935), A jelenkori mohamedán propaganda(Bp., 1936), „Lesztek nékem tanúim”(2007).

Irod.: KOOL, Anne-Marie: Az Úr csodásan működik I-III (Bp., 1995-2000); MARGIT István:Kis magyar külmisszió-történet (BiblGyül, 2006. 1. sz.); OROSZ Ferencné szerk.: „Krisztusért járván követségben” (Pécel, 2006); MARGIT István:„Evangéliumot minden teremténynek” (Pécel, 2014).

ERDEY Antal (? – Bp., 1899.): jegyző. – Hosszú éveken keresztül a Bp.-i Magyar Királyi Tudományegyetem tanácsjegyzőjeként működött. Pécelen kúriát építtetett magának és voltak itt birtokai is, így gyakran tartózkodott a településen. Az ő kezdeményezésére kövezték ki a település főutcáját. Pécelen a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

m.: Jelentés a Budapesti Tudományegyetem újjáalakításának százados évfordulója alkalmából tartott 1880. május 13-án tartott ünnepéről(Bp., 1880).

Irod.: Erdey Antal temetése (OrszH, 1899. 26. sz.).

*Kiegészítésre szorul.

ERDEY (korábban Hirschfeld) Fülöp (Aszód, 1803. – Pécel, 1883, aug. 12.): orvos, közgazdász.– Iskoláit szülőhelyén és Pesten végezte. A pesti egyetemen 1829-ben szerzett orvosi oklevelet. – 1843-ig praktizált, majd gazdálkodásra tért át. Egyrészt saját birtokait igazgatta, másrészt előkelő magyar birtokosoknál működött, mint jószágigazgató. Az általa feltalált hydrostaticus szivony-féle gép országos elismertséget szerzett számára. Nyugalomba vonulását követően a Pécelen lakó fiához költözött, s itt élt élete végéig. Politikai és nemzetgazdasági cikkeit az Athenaeum, a Pesti Hírlap és a Nemzeti Újság közölte. Egyéb írásai a Magyar Gazda, a Nagy Naptár, a Délibáb Naptár, a Gazdasági Lapokés a Vasárnapi Újságfolyóiratokban jelent meg.

m.: Az örök váltság(Pest, 1848), Az angol gazdasági rendszer és annak más különösen némethoni körülményekre való alkalmazása(Pest, 1848).

Irod.: DANIELIK József szerk.: Magyar írók (Pest, 1856–1858); SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); ÚJVÁRI Péter szerk.: Magyar zsidó lexikon(Bp., 1929).

*Kiegészítésre szorul.

FÁBRY Dániel, vitéz nemes (Pécel, 1889. febr. 1. – Bp., 1977. okt. 21.): hivatásos katona, altábornagy, egyetemi tanár.– Hosszabb ideig a családjával Pécelen élt. – A Ludovika Akadémia elvégzése után a m. kir. hadseregben teljesített szolgálatot. 1926-tól József királyi főherceg szárnysegédje, 1928-tól a bécsi magyar királyi követség katonai attaséja. 1939 és 1940 között a magyar királyi közérdekű munkaszolgálat országos felügyelője, 1940-től a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács vezértitkára, később országos légvédelmi parancsnok volt. 1944-ben nyugalomba vonult. – Alelnöke volt a Légoltalmi Ligának. – Cikkei, tanulmányai a Magyar Katonai Szemlekatonai folyóiratban jelentek meg. – Kitüntetései: Signum Laudis Bronzérem (1914), Signum Laudis Ezüstérem (1915), Hadiékítményes Katonai Érdemkereszt III. osztálya (1915), Magyar Érdemrend Lovagkeresztje a hadiszalagon kardokkal (1939).

m.: Statisztika a nemzetvédelem szolgálatában(Bp., 1939), Utasítás a légoltalmi elsötétítő szolgálat végrehajtására (Bp., 1939).

 Irod.: SZAKÁLY Sándor: A magyar katonai felső vezetés 1938-1945 (Bp., 2003).

FARKAS Antal (Szentes, 1875. szept. 13. – Bp., 1940. szept. 28.): újságíró, író, költő.– Iskoláit elvégezve Mezőtúr határában lett tanyai tanító. 1902-től újságíró, előbb a Makó és Vidékeszerkesztője, majd a Szegedi Napló, a Népszavaés a Borsszem Jankómunkatársa. Az első világháborút követő években Pécelen lakott, ahol tagja lett az 1919-ben megválasztott képviselő-testületnek, majd pedig a Munkások, Katonák és Földmíves Szegények Tanácsának. – A magyar kommün bukása után Bécsbe menekült, ahonnan csak 1928-ban tért vissza. Innentől kezdve a fővárosban élt, versei, cikkei különböző baloldali lapokban jelentek meg. – A magyar szocialista jellegű irodalom előfutárai között tartják számon. Írásainak fő témája és ihletője a szegényparasztság volt.

m.: Versek, költemények (Mezőtúr, 1894), Viharzúgás, pacsirtadal (Mezőtúr, 1899), Templomtüzek, vörös zsoltárok (Bp., 1914), Fekete nóták, vörös ritmusok (Bp., 1919), Bujdosó Péter nótáskönyve (Bécs, 1922), Idegen határon, sótalan kenyéren (Bécs, 1928), A csanádi parasztbáró (Bp., 1907), Megnyílt a börtön (Bp., 1919), Hulló csillagok (Bp., 1937), Erger-Berger (Bp., 1925).

Irod.: KOMLÓS Aladár: A magyar szocialisztikus líra előzményei és kezdetei (Bp.., 1960); KENYERES Ágnes: Magyar életrajzi lexikon (Bp., 1967-1994).

FARNOSI Vitus: lásd VIDFFY Vitus

FÁY CSALÁD

FÁY Aladár, fáji (Pécel, 1873. máj. 6. – Kistarcsa, 1961. febr. 9.): községi főjegyző, nagybirtokos. Fáy Ferenc Gedeon Boldizsár és Reznitsek Mária fia, Fáy Tibor bátyja.– Pécel község főjegyzője és jelentőseb földbirtokosainak egyike volt a századforduló idején.

FÁY András, fáji (Pécel, 1737. – Pest, 1816. jún. 12.): főtáblabíró, nagybirtokos. Fáy László és Szentpétery Krisztina fia, Fáy Ferenc (1735-1764) öccse.– Pest vm. főtáblabírája, Pécel földbirtokosainak egyike. 1809 és 1811 között ő volt a ref. gyülekezet első megválasztott főgondnoka.

Irod.: MARGIT István:„Evangéliumot minden teremténynek” (Pécel, 2014).

FÁY András, péczeli és fáji (Kohány, 1786. máj. 30. – Pest, 1864. júl. 26.): író, politikus, országgyűlési képviselő, a magyar reformkor irodalmi és társadalmi mozgalmainak kimagasló alakja, Fáy László (?-1813) és szemerei Szemere Krisztina.– Iskoláit Sárospatakon és Pozsonyban végezte, majd Pesten lett joggyakornok. – 1810-től pesti, majd váci járási alszolgabíró, 1818-ban azonban visszavonult a család gombai birtokára gazdálkodni, hogy mellette életét teljes egészében az irodalomnak és a társadalmi tevékenységnek szentelhesse. Háza a fiatal írók állandó találkozóhelye lett. Közben ő maga is gyakori látogatója volt Pécelen élő unokabátyjának, Szemere Pálnak. 1823-ban újra beköltözött Pestre, és figyelme mindinkább a politika és társadalom felé fordult. 1825-ben egy javaslatot terjesztett be a kulturális elmaradottság felszámolása érdekében. Széchenyi színrelépését követően csatlakozott a „legnagyobb magyarhoz”, aki szövetségesének fogadta. 1835-től vármegyei követ, majd országgyűlési képviselő, Pest vm. táblabírája. – Igazgatója volt a Nemzeti Kaszinónak, a Kisfaludy Társaságnak és a Budai Színtársulatnak. Szorgalmazta egy Pesten felállítandó protestáns főiskolának és a két protestáns felekezet egyesítésének. Legjelentősebb vívmánya a Pesti Hazai Első Takarékpénztár megalapítása volt, amely 1840-ben kezdte meg működését. A szabadságharc idején visszavonult gombai birtokára, annak bukása után életét főleg az irodalomnak és családjának szentelte. Ekkor adta ki újabb irodalmi munkáit, számos egyesület és intézet elnöke, választmányi tagja és jótevője volt. Szemere Pál tréfásan, de találóan a „nemzet mindenesének” nevezte. – A korabeli időszaki sajtókiadványokban számos cikke jelent meg. – Díja: Marcibányi-féle nagyjutalom (1824)

F. m.: Bokréta(Pest, 1807),Próbatétel a mai nevelés két nevezetes hibáiról(Pest, 1816), Friss bokréta (Pest, 1818). Fáy András eredeti meséi és aforizmái(Bécs 1820), Kedv-csapongások(Pest, 1824), Hasznos házi jegyzetek(Pest, 1826), A két Báthory(Pest, 1827), A Bélteleky ház(Pest, 1832), Hasznos házi jegyzetek(Pest, 1828), Jutalmazott felelet(Buda, 1834), A legegyszerűbb, természet- és tapasztalathűbb és gyakorlatibb nevelési rendszer(Pest, 1835), Terve a pestmegyei köznép számára felállítandó takarék-pénztárnak(Buda, 1839), A Pestmegye pártfogása alatt álló hazai első takarékpénztár szabályai(Pest, 1840), Javaslat egy Pesten állítandó ref. főiskola tárgyában(Pest, 1840), Nőnevelés(Pest, 1841), Óramutató(Pest, 1842), Kelet népe nyugaton(Buda, 1842), Fáy András szépirodalmi összes munkái(Pest, 1843-44), Jelenkorban megjelent összeállítások a hon legközelebbi teendői körül(Pest, 1846), Az életbiztosító intézet terve(1848), Búzavirágok és kalászok(Pest, 1853), Adatok Magyarország bővebb ismertetésére(Pest, 1854), Jávor orvos és szolgája Bakator Ambrus(Pest, 1855), A szutyog-falviak(Pest, 1856), A Halmay-család(Pest, 1858), Oskolai és házi növendékélet(Pest, 1860), Hulló virágok(Pest, 1861), Az elszegényedések(Pest, 1862), Érzelgés és világ folyása, beszély levelekben(Bp., 1882), Fáy András összes beszélyei(Bp., 1883), A külföldiek(Bp., 1884), A mátrai vadászat(Bp., 1886). – A fentieken több kiadatlan kézirata maradt hátra.

 Irod.: DANIELIK József: Magyar írók I-II (Pest, 1856–1858); Magyar írók arczképei (Pest, 1858); VADNAI Károly: Első magyar társadalmi regény (Pest, 1873); BADICS Ferenc: Fáy András életrajza (Bp., 1890); ERDÉLYI Pál: Fáy András élete és művei (Bp., 1890); MERÉNYI O. Ernő:Fáy András meséi különös tekintettel a műfaj- és kortörténeti vonatkozásokra (Pécs 1931); ALMÁSSY György: Fáy András a magyar józanság nevelője (Bp., 1943); WÉBER Antal: A magyar regény kezdetei (Bp., 1959); ALMÁSSY György: Fáy András a haza mindenese (PedSz, 1965. 7–8. sz.); SZAUDER József: Udvarházi klasszicizmus (Bp., 1970); SZEGEDY-MASZÁK Mihály: Kétszáz éve született Fáy András (Confessio, 1986. 3. sz.); FÁBRY Anna: Az Irod. magánélete (Bp., 1987); HEGEDŰS Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (Bp., 1991).

 

FÁY Béla, fáji (Pest, 1816. dec. 3. – Pécel, 1907. máj. 9.): honvédtiszt, országgyűlési képviselő, nagybirtokos, Fáy-Halász Gedeon apja.– Részt vett az 1848-as forradalomban, az 1867 utáni országgyűlésben pedig képviselőséget szerzett. A századforduló utáni Pécel jelentősebb földbirtokosainak egyike. Fiával, Fáy-Halász Gedeonnal téglagyárat is működtetett. 1873 és 1907 között a ref. gyülekezet főgondnoka volt.

Irod.:MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

FÁY Béla, fáji (Pécel, 1848. febr. 1. – Balatonfüred, 1921. szept. 18.): cs. és kir. kamarás, nagybirtokos. Fáy Béla és Fáy Ida fia.– Pécelen, Abonyban és Jászmonostorban voltak nagyobb birtokai. – Díja: Vaskorona Rend lovagja.

FÁY Ferenc, fáji (?, 1654. – ?, 1727.): alispán, nagybirtokos. Fáy László és Monoky Katalin fia. – Pécel nagybirtokosainak egyike, 1712-től Pest vm. alispánja. Feleségével, Dely Sárával ő zálogosította el Gerzsenyi Zsigmond, Péczeli Sándor és Somlyódi Ferenc birtokait.

FÁY Ferenc, fáji (Pécel, 1735. – Bécs, 1764. febr. 22.): gárdakapitány, nagybirtokos. Szülei Fáy László és Szentpétery Krisztina, Fáy András (1737-1816) bátyja, Fáy Gábor apja. – Péceli földbirtokos, a császári és király hadsereg főtisztje.

FÁY Ferenc, fáji (Pécel, 1789. szept. 14. – Pécel, 1823. jún. 19.): cs. és kir. főhadnagy, nagybirtokos. Szülei Fáy András és Gyürky Erzsébet.– Pécel nagyobb földbirtokosainak egyike.

FÁY Ferenc, fáji (Pécel, 1921. jún. 20.– Toronto, 1981. jún. 10.): költő, Fáy István (1918-2003) öccse. – Iskoláit szülőhelyén, Bp.-en, Aszódon és Bonyhádon végezte. A Ludovika Akadémia katonai tisztképző főiskola elvégzése után 1944-ben hadnaggyá avatták. – A második világháború idején frontszolgálatot teljesített, ahol amerikai hadifogságba esett. Egy évet francia fogolytáborban töltött. Hazatérése után rövid ideig risztviselőként dolgozott, majd 1947-ben internáló táborba került. Innen egy esztendő múlva Jugoszlávián keresztül Olaszországba szökött. Innen 1951-ben Kanadába települt át, ahol kezdetben erdőirtáson, majd bányában dolgozott. 1957-től a torontói iskolaszéknél volt alkalmazásban. – Verseit jelentős nyugati folyóiratok közölték, költeményeivel szerepelt a Tíz év versei 1945-1955című antológiában. – Díja: Sík Sándor-díj (1973).

m.: Jeremiás siralmai(Toronto, 1956), Az írást egyszer megtalálják(Toronto, 1959), Törlesztő ének(Toronto, 1963), Magamsirató(Toronto, 1967), Áradás(Toronto, 1972), Kövület(Toronto, 1977), Összegyűjtött versei(Toronto, 1981.

Irod.: ABAFFY László: Pécel és Torontó közt (Új Látóhatár, 1969. 2. sz.), Fáy Ferenc halálára (Katolikus Szemle, 1981. 3. sz.); Fáy Ferenc (Irodalmi Újság, 1981. 11-12. sz.); RÓNAY László: Magyar költők Nyugaton: Fáy Ferenc (Vigilia, 1982. 1. sz.); MÁRAI Sándor: Fáy Ferenc összegyűjtött verseiről In. Napló 1976-1983 (München, 1985); FÁY István: Fáy Ferenc (Krónika, 1988. 5-6. sz.); MÁRAI Sándor: Fáy Ferenc verseiről (Hitel, 1991. 4. sz.); BORBÁNDI Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia (Bp., 1992); GYÖNGYÖS Imre: Fáy Ferenc verseit olvasva (In. Élő magyar líra csarnoka, 2004), VÖRÖS István: Versek a történelemről (Tanító, 2004. 3. sz.); VESZELY Ferenc: Lázvert szájjal – Fáy Ferenc költészete (In. Magyar költők, 2010).

FÁY Ferenc Gedeon Boldizsár,fáji (Sajókirályi, 1823. máj. 14. – Pécel, 1902. dec. 24.): nagybirtokos, Fáy Ferenc (1789-1823) és Máriássy Ilona fia, Fáy Aladár apja.– Jelentős földbirtokokkal rendelkezett Pécel határában.

FÁY Gábor, fáji (? –?, 1756.): nagybirtokos. Fáy Ferenc(1735-1764)és Dely Sára fia, Fáy László (1700-1787) testvére.– Pécel nagyobb földbirtokosainak egyike.

FÁY György, fáji (Pécel, 1799. okt. 15. – Pécel, 1873. márc. 19.): főszolgabíró, nagybirtokos, Fáy Mózes és Darvas Erzsébet fia.– A 19. század második felében Pest vm. Főszolgabírója volt, Pécelen is jelentős földbirtokokkal rendelkezett. – 1830 és 1846 között a ref. gyülekezet főgondnoki tisztét is betöltötte.

 Irod.:MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

FÁY György, fáji (Pusztamonostor, 1879. – Pécel, 1940. ápr. 9.): nagybirtokos, Fáy Béla (1848-1921) és Blaskovich Mária fia, Fáy László (Pusztamonostor, 1890-1937) bátyja.– Régi péceli birtokos család sarja. 1910 táján kastélyt építtetett Pécelen, amely ma mezőgazdasági szakképző iskolaként működik. 1910-ben a Ref. Egyházközség főgondnokává választották, ezt a tisztét 1920-ig viselte.

Irod.:MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

FÁY-HALÁSZ Gedeon (Pécel, 1855. jan. 8. – Bp., 1924. nov. 11.): nagybirtokos. Fáy Béla (1816-1907) és Halász Ida fia.– A századforduló táján Pécelen nagybirtokos, apjával téglagyárat működtetett Pécelen.

FÁY István, fáji (? –?): nagybirtokos, Fáy István (1620-1710) és Szinyei Merse Borbála fia, Fáy Zsuzsanna apja.– A 18. század elején volt Pécel jelentősebb földbirtokosainak egyike.

FÁY István, gróf fáji és hernádkércsi (Pécel, 1807. aug. 12. – Füles, 1862. márc. 17.): zeneművész, zeneszerző, zenei író, műgyűjtő, Fáy János és Schmidegg Mária grófnő fia.– Különösen zongorajátékáról volt híres. Fáji kastélyában „muzsikai akadémiákat” rendezett. Neves könyvtárral és műgyűjteménnyel, és mintegy száz festménnyel rendelkezett. Könyvtára és gyűjteménye halála után szétszóródott. – Cikkei, egyéb írásai olyan folyóiratokban jelentek meg, mint a Bp.i Híradó, Századunk, Magyar Sajtó, Hölgyfutár, Nagy Világ Képekben, Délibáb, Vasárnapi Újság.

m.: Régi magyar zene gyöngyei(Bécs, 1857-1860). Kéziratban maradt hátra A magyar zene történetecímű terjedelmes munkája.

Irod.: DANIELIK József: Magyar írók I-II (Pest, 1856–1858); SÁGH József: Magyar zenészeti lexikon (Bp., 1879); NAGY Iván: Végjegyzék Fáy István leveleire irt polémiához (Tört. Tár, 1881. 1. sz.); SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); PODHORÁNYI Zsolt: Férfikorom, mint fonnyadt mezei virág – Gróf Fáy István portréja (VárKastTempl, 2006. 3. sz.).

FÁY István (Pécel, 1918. márc. 17. – Wellandon, 2003. szept. 21.): irodalomkritikus, újságíró. Fáy Ferenc (1921-1981) bátyja. – Iskoláit szülőhelyén és Bp.-en végezte, a fővárosi Tudományegyetem magyar-latin szakán szerzett oklevelet, és itt is doktorált. A Zeneművészeti Főiskolán zeneelméletet, zenetörténetet és zongorát tanult. – Újságíró lett, irodalmi és zenei kritikákat írt. 1945-ben fogságba esett. Miután kiszabadult, 1948-ban Jugoszláviába menekült, ahol szénbányában dolgozott, majd Olaszországba ment tovább. 1950-ben Kanadába vándorolt ki. 1963 óta a Kanadai Magyarság, a torontói Krónikaés az ausztráliai Magyar Életrendszeres irodalmi és művészeti munkatársa volt. – Irodalmi, történeti, kulturális cikkei és kritikáki különböző lapokban láttak napvilágot.

Irod.: BORBÁNDI Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia (Bp., 1992)

FÁY Istvánné,ecsédi Rőthy Katalin (Ecséd, 1619. –Ecséd, 1657.): nagybirtokos, Rőthy Orbán és Mocsáry Borbála lánya.– Fáy István (1600-1639) özvegyeként ő zálogosította el Hubay Ferencz Pécel, valamint Maglód és Gomba határában lévő földjeit.

FÁY László, fáji (?, 1619. – ?, 1686.): táblabíró, nagybirtokos, Fáy István (1600-1639) és Rőthy Katalin fia.– Táblabíró, majd ónodi várkapitány, Wesselényi Ferenc nádor tanácsosa. A Wesselényi-összeesküvés egyik tagja, emiatt több évig Pozsonyban is raboskodott. Később II. Rákóczi György erdélyi fejedelem brigadérosa. Jelentős földbirtokokkal rendelkezett Pécelen.

FÁY László, fáji (?, 1700. – Pécel, 1787. szept. 9.): főispán, nagybirtokos, Fáy Ferenc(1735-1764)és Dely Sára fia, Fáy Gábor testvére. – 1766-tól Pest vm. főispánja, Pécel nagybirtokosainak egyike.

FÁY László, fáji (Pusztamonostor, 1890. jún. 7. – Bp., 1937. nov. 12.): magyar királyi huszárkapitány, nagybirtokos, Fáy Béla (1848-1921) és Blaskovich Mária fia, Fáy György (1879-1940) öccse.– Pécelen voltak jelentősebb földbirtokai, itt is lett eltemetve.

FÁY Mózes, fáji (?, 1772. jan. 10. – Pécel, 1853. máj. 31.): őrnagy, nagybirtokos, Fáy Dániel és Rhédey Krisztina fia.– Harcolt a nemesi felkelő seregben, majd Pécelen gazdálkodott, ahol több birtoka is volt.

FÁY Tibor,fáji (Pécel, 1875. máj. 17. – Pécel, 1901. jún. 12.): nagybirtokos, gazdatiszt, Fáy Ferenc Gedeon Boldizsárés Reznicsek Mária fia, Fáy Aladár öccse.– Nagyobb földbirtokokkal rendelkezett Pécel határában.

FÁY Zsuzsánna,fáji (?–?): nagybirtokos, Fáy István (?-?) és Szentpétery Mária lánya.– A 18. század második felében jelentős földbirtokokkal rendelkezett Pécel határában.

 FEJES István, veszprémi (? – Solt, 1769. jún. 1.): ref. lelkipásztor.– Kecskemétről érkezett Pécelre 1749-ben, ahol addig kántortanítóként működött. Tizenegy esztendei szolgálat után 1760-ban Soltra távozott, ahol egészen a haláláig lelkészkedett. Rövid ideig betöltötte a Solti Ref. Egyházmegye főjegyzői tisztét is.

Irod.: MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

FEKETE István (Pécel. 1913. – Pécel, 1992.): költő, dalszerző.– Az általános iskola elvégzése után géplakatos szakmát tanult, később keretvésősként dolgozott. Tagja lett a péceli férfikórusnak, majd az akkori Magyar Írószövetségnek is. Dalai, versei rendkívül népszerűek voltak, az 1950-es évek azonban véget vetettek művészetének. A továbbiakban közéleti emberként tevékenykedett.

Irod.: FEKETE Gyula: Verselt, énekelt, küzdött Pécelért… (PécHír, 2014. aug.).

*Kiegészítésre szorul.

FEKETE Péter (Hajdúböszörmény, 1925. okt. 6. – Jászberény, 1984. aug. 2.): ref. lelkipásztor.– Iskoláit szülővárosában és Debrecenben végezte, ez utóbbi helyen a Ref. Teológiai Akadémián szerzett lelkészi oklevelet. – 1949-től a Bethánia Egylet alcsúti bibliaiskolájában tanár, 1952-től tanársegéd a Debreceni Teológiai Akadémián és segédlelkész a Debrecen-Tégláskerti gyülekezetben. 1954-ben teológiai nézetei miatt meghurcolták, és rövid időre börtönbe is zárták. 1955-től Szalkszentmártonban, majd Szabadszálláson káplán. 1958-tól Tiszavárkonyban megválasztott lelkipásztor, innen 1979-ben Jászberénybe ment át, ahol nyugdíjazásáig szolgált. A péceli bibliaiskola megálmodója és megteremtője volt. – A Bp.-i Ref. Teológiai Akadémia 1993-ban posztumusz díszdoktorává fogadta.

m.:Rövid tanítás a nyelvekenszólásról(H. é. n.), Krisztus vagy szombatnap(Hajdúböszörmény, 1952), Álmok, látomások, jelek és csodák a Biblia megvilágításában(Jászberény, 1982), A Jehova Tanúi szektájának ismertetése és bibliai kritikája(Bp., 1993), Az egyház és a szekta(Bp., 1993).

Irod.:TÖRÖK István: Határkérdések szolgálatunkban (Bp., 1990); PÁSZTOR Gyula: Fekete Péterékre emlékezünk (BiblGyül, 1991. 3. sz.); SZŰCS Ferenc: Néhai Fekete Péter lelkipásztor laudatiója (BiblGyül, 1993. 3. sz.); MARGIT István: Fekete Péter élete és munkássága (BiblGyül, 2005. 3. sz.).

FÉSŰS Károly (Bp., 1942. okt. 3. – Pécel, 2012. dec. 25.): festő- és szobrászművész, restaurátor.– Családjával 1945-ben költözött Pécelre. Iskoláit szülőhelyén és Bp.-en végezte. A Képzőművészeti Főiskola szobrász tanszakán szeretett volna tovább tanulni, de mivel szülei osztályidegenek voltak, elutasították. A Szépművészeti Múzeumban tanulta ki a restaurátorságot, de közben szobrászattal is foglalkozott. A Művészeti Alap 1975-ben tagjává választotta. Restaurátori munkái mellett elsősorban szobraival vált ismertté. – Sok egyházművészeti alkotás, restaurálás mellett számos ismert személyiség portréját formázta meg. Plasztikáiban, festményeiben, szobraiban mindig a harmóniára, a szépségre törekedett.  Alkotásai hazánkban és külföldön (Ausztria, Egyesült Államok, Finnország, Németország) egyaránt megtalálhatók. Pécelen több köztéri alkotása is fellelhető. – Díjai: Nívó díj (2000), Pécelért díj (2009).

Irod.: CSER István: Vannak még fatörzseim (ÚjEm, 2004. júl. 11.); Fésűs Károly, a Pécelért díj kitüntetettje (ESEHír, 2009. 6. sz.); IVÁNKOVICS Zoltán: Fésűs Károly emlékére (PécHír, 2013. febr.); Elhunyt Fésűs Károly alkotóművész (Isaszeg, 2013. 2. sz.); SZŰCS György szerk.: A restaurálás művészete (Bp., 2014).

FILA Lajos (Felsőbánya, 1927. jún. 5. – Pásztó, 2007. nov. 29.): r. k. plébános.– A Központi Papnevelő Intézetben tanult, 1953-ban szentelték pappá Bp.-en. A következő esztendőben katolikus általános teológiai doktorrá avatták. – A Hódmezővásárhely-Belvárosi Plébánián lett segédlelkész, ahonnan három esztendő múlva Csongrádra távozott. 1959-ben Rákosligetre került, ahol hitoktatóként működött. 1959-től Pesterzsébeten, a Magyarok Nagyasszonya plébánián, 1961-túl Újpesten, a Szent István plébánián teljesített szolgálatot. Innen 1967-ben Vecsésre rendelték át, ahonnan a Nógrád megyei Csécsére ment, 1969-ben viszont már újra Vecsésen, az Andrássy-telepen segédlelkész, ahonnan a ceglédi Szent Kereszt plébániára került. 1972-ben Diósjenőre ki plébánosnak, 1978-tól Bagon, 1983-tól Pécelen plébános. 1989-től a soroksári főplébániát vezette, ahonnan 2001-ben nyugállományba vonult. Nyugdíjas, helyettesítő plébánosként még öt esztendeig misézett Sződön és Csörögön is. – A plébánosi feladatokon felül 1975-től szentszéki bíró, 1978-tól egyházmegyei moderátor, 1979-től címzetes esperes, 1984-től zsinati vizsgáztató, 1990-től címzetes prépost, 1992-től egyházmegyei cenzor lett. Közben létrehozta Örökmécs Kiadót, és egy ideig a váci egyházmegye papi továbbképzéseinek vezetője is volt. 2006-ban a Nógrád megyei Pásztóra költözött, ahol a haláláig újra aktív plébánosként szolgált.

F. m.: Katolikus családi hittankönyv(Bp., 1990), Krisztus igazsága(Vác, 1992), Hinni felnőtt módon(Bp., 1992), A szüzesség értelme(Bp., 1994), Katolikus vallási kalauz(Bp., 1997), A házasság értelme(Bátonyterenye, 2005), Bölcselettudomány(Bp., 2005),A dinamikus létfogalom teológiai alkalmazása(Bp., 2006), A hatalom történelmi alkotmánya(Pásztó, 2007), Zsinati katekizmus(Pásztó, 2007), A keresztség értelme(Pásztó, 2007),  Az egyház megújulásának alapvető kérdései(Hódmezővásárhely – Pécel, 2010); A lelkiélet alapvető kérdései(Hódmezővásárhely – Pécel, 2011). Kéziratban maradt hátra A magyarok kincsecímű drámai műve.

Irod.: Elhunyt Fila Lajos c. prépost, plébános (MKur, 2007. nov. 30.); SISÁK Imre: In memoriam Fila Lajos (PásztHír, 2007. 11. sz.); SZIGETI László: Ha olasznak vagy németnek születik… (ÚjEm, 2007. dec. 9.).

FÓNAGY Zoltán (Bp., 1920. máj. 7.– Tahitótfalu, 1984. ápr. 30.): ref. lelkész, esperes.– A teológiát Bp.-en végezte, ahol 1942-ben szerzett lelkészi oklevelet. A kecskeméti jogakadémián is hallgatott két évet. – 1942-től Pécelen, ezt követően pedig Kunszentmiklóson, Bp.-en, majd Budakeszin segédlelkész. Ez utóbbi helyen 1950-től megválasztott lelkipásztor. 1962-ben Tahitótfaluba választották át, ahol egészen a haláláig szolgált. 1955 és 1959 között az Északpesti Ref. Egyházmegye számvevője, 1959-től főjegyzője, 1976-tól pedig esperese. – Írásait különböző egyházi lapok közölték le.

m.: Ref. konfirmációi káté(Bp., 1957).

Irod.: Tóth Károly: Megemlékezés Fónagy Zoltánról In. Gyökerek és távlatok (Bp., 1985); MADÁR Lajos: Magyar irodalmi antológiák és gyűjtemények (Bp., 1992); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

FORGÁCS (1899-ig Firtusz) Gyula (Léva, 1879. szept. 7. – Bp., 1941. jún. 8.): ref. lelkipásztor, missziológus.– Iskoláit szülővárosában, a teológiát Bp.-en végezte. Ezt követően külföldön folytatott tanulmányokat, majd püspöki káplán lett. – 1906-tól a Skót Misszió másodlelkésze. Innen Kőbányára ment, 1910-től pedig Pécelen megválasztott lelkipásztor. 1924-től Sárospatakra távozott, ahonnan 1933-ban visszatért Bp.-re, ahol újra a Skót Misszió lelkésze lett. – Számos belmissziói egyesület munkájába kapcsolódott be: a Bp.-i Ref. Ifjúsági Egyesület (a későbbiekben: Magyar Evangéliumi Diákszövetség) titkárává, majd a Bethánia Egyletet titkárává választották, de főtitkára lett a Magyar Ref. Külmissziói Szövetségnek, alelnöke a Magyar Evangéliumi Szövetségnek és a Kálvin-Szövetségnek is. Tagja volt a Bp.-i negyedik zsinatnak, ő dolgozta ki az első missziói törvényt. – Számos tanulmánya jelent meg különböző lapokban. Szerkesztette a Reformáció és a Ref. Igehirdető című folyóiratokat.

m.: Mott János és a diákok evangelisatiója(Bp., 1909), Templomnélküli város(Bp., 1912), Rövid emlékezés…(Bp., 1917), Lelki próba(Bp., 1920), Agenda és konfirmációi káté…(Tahitótfalu, 1923), Vezérkönyv a konfirmációi oktatáshoz(Tahitótfalu, 1924), A belmisszió és a cura pastoralis kézikönyve(Pápa, 1925), Útmutató a gyülekezeti fegyelmezés gyakorlására(Bp., 1926), Belmissziói útmutató(Bp., 1927), A protestantizmus lélekrajza(Bp., 1931), A zsidó áttérők figyelmébe(Bp., 1937), Isten és az atom(Bp., 1938), A százéves skót misszió(Bp., 1941).

Irod.:VICTOR János: Forgács Gyula szolgálata (RefÉ, 1941. június 21.); ÁGOSTON Sándor: Forgács Gyula (Magv, 1941. 6. sz.); TAKARÓ Géza: Drága élet, drága halál (AmMagyRefLap, 1941. 13. sz.); SZABÓ Aladár ifj.: Valaki elment (RefHír, 1941. 7. sz.); CSIA Sándor: Forgács Gyula (Must, 1941. 8. sz.); KOCZOGH András: Emlékezés Forgács Gyulára (Hajnal, 1941. 8. sz.); ÉLIÁS József: „… Az örök élet már a földön az enyém lett…” (RefJövő, 1941. aug. 8.); OROSZ Ferenc: Emlékezés Forgács Gyulára (RefL, 1979. szept. 23.); KOOL, Anne-Marie: „Az Úr csodásan működik” (Bp., 1997); SÍPOS Ete Álmos: „Kérjétek az aratásnak Urát” (Bp., 2008); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

FRANCSEK Imre (Gödöllő, 1864. okt. 30.– Bp., 1920. okt. 23.): építész. – Tanulmányait a Bp.-i Műegyetemen végezte. – 1892-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsának lett az építésze. Számos épületet tervezett Bp.-en és vidéken egyaránt. Pécelen villát épített magának (ezt később a Dávid család vásárolta meg), de ő tervezte az első péceli vízhálózatot is.

Irod.: Francsek Imre munkái (MÉp, 1928. 9. sz.); KENYERES Ágnes: Magyar életrajzi lexikon (Bp., 1967-1994).

FÜLÖP Zoltán (Pécel, 1907. jún. 16.– Bp., 1975. nov. 6.):díszlettervező. – A Bp.-i Iparművészeti Iskolában szerzett diplomát. – Első színpadi díszleteit a Belvárosi Színházban készítette. 1928-ban az Operaház szerződtette, amelynek negyven évig megszakítás nélkül tagja volt. Számtalan opera és balett díszlettervét készítette el. Színpadképeit a dinamika, a fantázia és a művészi térkihasználás jellemezte. Terveivel többször szerepelt nemzetközi pályázatokon, versenyeken, szabadtéri színpadok és a filmgyárak is gyakran felkérték díszletek tervezésére. A Milánói Scala és a Moszkvai Balett részére szintén tervezett díszletet. – Díjai: Kossuth-díj (1951), Érdemes művész (1955), Kiváló művész (1965), Magyar Állami Operaház örökös tagja – posztumusz (2007).

m.: A magyar opera- és balettszcenika~ Többekkel (Bp., 1975).

Irod.: GÁCH Marianne: A színpadkép alapkonstrukció a dráma előadásához (FilmSzínhMu, 1965. febr. 12.); KERESZTURY Dezső – STAUD Géza – FÜLÖP Zoltán: A magyar opera- és balettszcenika (Bp., 1975); RAJK András: Az operaművészet nagyjai: Fülöp Zoltán. (PM, 1977. jún. 22.); SZÉKELY György szerk.: Magyar színházművészeti lexikon (Bp., 1992).

GALGÓCZY Károly, salgógalgóczi és ecsegi (Lápafő, 1823. jan. 27. – Bp., 1916. okt. 23.): gazdaságpolitikus, szakíró, helytörténész, Galgóczy Zsigmond fia.– Tanulmányait Nagykőrösön és Gyönkön végezte, majd Pozsonyba jogot tanult. – 1846-tól a Magyar Gazdasági Egyesületben, 1848-tól a Belügyminisztérium statisztikai osztályán dolgozott, majd a szabadságharc idején honvéd százados lett. A forradalom leverését követően rövid ideig gazdálkodott, majd 1853-tól Pesten az Országos Magyar Gazdasági Egyesületben, az Iparegyletben tevékenykedett, 1858-ban pedig az MTA levelező tagjává választotta. 1860-tól az Adriai Biztosító Társaság gazdasági titkára volt. 1873-tól végleg Bp.-en telepedett le, és élete hátralévő éveit a tudománynak szentelte. A liberális hangvételű közgazdasági munkáiban a kapitalista fejlődést és átalakulást szorgalmazta. – Szerkesztette a Falusi Gazda, Iparosok Lapja, Gazdasági Kis Tükör, Nemzetgazdasági Közlönyfolyóiratokat. Megírta Pécel község történetét az ezredfordulóig.

F. m.:Népszerű gazdasági földművelés(Pest, 1845). Mezei gazda(Pest, 1854), Kertészet kézikönyve(Pest, 1854), Magyarország, a Szerb Vajdaság és a Temesi Bánság mezőgazdasági statisztikája(Pest, 1855), Mire nevelje a magyar ember gyermekeit?(Pest, 1859), Új iparrend az osztrák bIrod.ban (Pest, 1860), Kolozsvár város múltja, jelene és jövője(Kolozsvár, 1872), Határrendőri törvényjavaslat(Bp., 1874), A székely kérdés(Bp., 1874), Pest–Pilis–Solt–Kiskun megye monographiája(Bp., 1876–77), Erdőségek és a befásítás fontossága Magyarországra(Bp., 1877), Az alföldi aszályosság(Bp., 1878), A gazdasági munkáskérdés(Bp., 1879), Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület emlékkönyve(Bp., 1879-91), A telepítés kérdése Magyarországon(Bp., 1880); Az ipar fontossága Magyarországon(Bp., 1880), A haszonhajtó szőlőmívelés leglényegesebb fogásai(Bp., 1882), Nagykőrös város monographiája(I–III. Bp., 1896), Péczel községleírása (Pécel, 1896), Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület részletes története 1876–1887(Bp., 1897).

Irod.: DANIELIK József: Magyar írók (Pest, 1858); SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); Galgóczy Károly (AkÉrt, 1916); Galgóczy Károly (Közt, 1916. 44. sz.); SZIKLAY János: Dunántúli kultúrmunkások (Bp., 1941); FEHÉR György: Galgóczy Károly (In. Agrártörténeti életrajzok. Bp., 1987); JUHÁSZ József: Pécel város kismonográfiája (Pécel, 2012).

GALGÓCZY Zsigmond, sajógalgóczi és ecsegi (? – Pécel, 1855.): ref. kántortanító, költő. Galgóczy Károly apja.– Lápafőn és Kecskeméten volt rektor, innen érkezett Pécelre. 1838 és 1852 között szolgált népiskolai tanítóként működött, de ő látta el a péceli ref. gyülekezetben a kántori szolgálatot is. – Költeményeit egyebek között a Koszorúfolyóirat közölte le.

 Irod.: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914).

 *Kiegészítésre szorul.

GANCS Pál, gancsházi (Gancsháza, 1764. febr. 2. – Pécel, 1826. febr. 25.): jogász, jószágigazgató.– Iskoláit Pozsonyban és Pesten végezte, ahol jogot tanult. – Hosszabb ideig a Ráday-családnál volt nevelő, később gróf Ráday Gedeon titkára, majd pedig birtokainak jószágigazgatója lett. – Több írása maradt fenn kéziratban.

Irod.: Gancsházi Gancs Pál (Figy X., 1885); SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914).

GERENDAY Endre (Áporka, 1888. febr. 27. – Pécel, 1958. júl. 25.): ref. lelkipásztor, gimnáziumi tanár.– Iskoláit Kunszentmiklóson, Pápán és Nagykőrösön végezte, a Bp.-i Ref. Teológiai Akadémián 1910-ben szerzett lelkészi oklevelet. – 1912-től Kiskunhalason, később Cecén, Zuglóban, majd Tasson káplán. 1923-ban Bogyiszlóra választották meg rendes lelkészül, ahol harminckét esztendőn át szolgált. Hosszabb ideig a Bonyhádi Ev. Gimnázium vallástanára, a Dunamelléki Ref. Egyházkerület Közgyűlésének tagja is volt. – Nyugdíjba vonulását követően Pécelre költözött, itt halt meg.

Irod.: KRÁNITZ Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” (Pápa, 2013).

GYARMATHI Sámuel (Kolozsvár, 1751. júl. 15. – Kolozsvár, 1830. márc. 4.) nyelvész, orvos.– Tanulmányait 1757-től Kolozsvárott, Nagyenyeden, és Zilahon végezte. A bécsi egyetemen 1782-ben szerzett orvosi oklevelet. – 1780-tól a pozsonyi Magyar Hírmondószerkesztője. Még ebben az esztendőben Németországba utazott. 1783-tól Pécelen a Ráday-fiúk nevelője. 1785-től Nagyenyeden nevelősködött, de közben orvosi gyakorlatot is folytatott. 1786-ban gróf Bethlen Elek udvari orvosa, 1787-től Hunyad vm. főorvosa. 1795 és 1798 között Németországban és Hollandiában tartózkodott, ahol nyelvészettel kezdett el foglalkozni. 1799-ben a göttingeni, majd a jénai tudós társaság tagjává választották, 1800-tól a zilahi ref. kollégiumban tanított. 1809-ben nyugalomba vonult, és hátralévő éveiben nyelvészettel foglalkozott.

m.: Continuatio praelectionum Haenianarum…(Viennae, 1782), Okoskodva tanító magyar nyelvmester(Kolozsvár, 1794), Szópárbaj, mely szerint jó volna ezután írni(Kolozsvár, 1794), Affinitas: a magyar nyelv grammatikailag bizonyított rokonsága a finn eredetű nyelvekkel(Göttingen, 1799), Szótár, melyben sok magyar szókhoz hasonló hang idegen nyelvbeli szókat rendbe szedett Gyarmathi Sámuel(Bécs, 1816).

Irod.: MINDSZENTI NAGY Ottó: Gyarmathi Sámuel élete és munkássága (Kolozsvár, 1944); BENKŐ Samu: Adatok Gyarmathi Sámuel életrajzához (NyItudK 1958. 1–4. sz.); JANCSÓ Elemér: Gyarmathi Sámuel és a felvilágosodás (NyItudK, 1959. 1–4. sz.); SZABÓ T. Attila: A nyelvrokonító józanság útján (Korunk 1981, 7–8. sz.); DANKANITS Ádám: „Meszes hegye vén mestere” (A Hét, 1971. 42. sz.); VÁMSZER Márta: Gyarmathi Sámuel (NyItudK, 1980. 2. sz.); CSETRI Elek: Gyarmathi Sámuel könyvtárából (NyItudK, 1981. 2. sz.).

GYÖRGY László (Kunmadaras, 1864. dec. 3. – Pécel, 1899. febr. 18.): ref. lelkipásztor.– Iskoláit Pesten végezte, itt is szerzett lelkészi oklevelet. – Tanulmányai befejeztével rövid időre nevelőként egy főúri családhoz került, innen Hidasra ment helyettes lelkésznek, majd 1890-től Szász Károly dunamelléki ref. püspök titkára. Közben bekapcsolódott az akkor induló belmissziói mozgalomba, és alelnöke lett a Bp.-i Lelkészek Értekezletének, választmányi tagja a Ref. Ifjúsági Egyesületnek. 1893-ban hívta meg a péceli gyülekezet, ahol haláláig szolgált. – Rendkívül tehetséges igehirdető volt, szónoklataival több díjat is nyert. Élénk lelki missziói végzett, ő vezette be Pécelen a vallásos estélyeket és szorgalmazta az evangélizációk tartását. – Értekezései több korabeli egyházi lapban is megjelentek.

 Irod.: KERESZTESI Samu: György László 1864-1899 (PEIL, 1899. 9. sz.); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

HAAS József (? – Pécel, 1894. aug. 18.): orvos.– Tanulmányait követően 1830-ban Pécelen telepedett le, ahol 1877-től a haláláig praktizált.Közben földeket vásárolt és kúriát épített itt. Kezdeményezésére, bár csak tíz esztendővel a halálát követően, épült fel Pécel első kórháza, amely 1945-ig működött, az utolsó időkben szegényházként.

Irod.: CSONTOS Tamásné: Álmodni jó! Álmodni szabad? (ESEHír, 2006. 5.sz.); KOVÁCS Ernőné: Múltidézés a Magyar Kultúra Napján (PécHír, 2014. 1.sz.).

*Kiegészítésre szorul.

HALÁSZ Dezső (Nagyvárad, 1835. okt. 2. – Pécel, 1910. szept. 29.): költő, író, földhitelintézeti tisztviselő.– Iskoláit szülővárosában, Pesten és Bécsben végezte. Orvosnak készült, de egyre inkább íz írói pálya vonzotta. – A Győri Közlönybél volt segédszerkesztő, majd Pécelre került Szemere Pál mellé. 1861-ben Pestmegye levéltárába került, közben Szemere Pálnak, Eötvös Józsefnek és Deák Ferencnek volt íródeákja. 1865-től a földhitelintézet munkatársa lett. 1867-től a pesti gyermekkórház titkáraként működött, jegyzője volt a pesti első bölcsődeegyletnek, 1908 és 1910 között pedig a ref. gyülekezet főgondnoka. – Versei, egyéb írásai különböző folyóiratokban (Családi Lapok, Napkelet, Kalauz, Vasárnapi Újság, Hölgyfutár, Családi Kör, Győri közlöny, Magyar Színházi Lap, Debreczeni közlöny, Garaboncziás Diák, Szépirodalmi Figyelő, Bp.i Bazár, Koszorú, Ország Világ, Lányok Lapja, Magyar Salon, Magyar Géniusz) jelentek meg. Szerkesztett naptárakat, évkönyveket.

m.: Tölgyek és virágok(Pest, 1857), Halász Dezső költeményei(Bécs, 1859), Erdei lak, mint hármas dalverseny…(Pest, 1860), Tavaszvirágok(Pest, 1872), Hálakoszorú(Bp., 1878), Halász Dezső újabb költeményei 1859-1882(Bp., 1882), Gralovits Antalné Kalmár Róza sógornőm emlékére(Bp., 1904). Kéziratban maradt hátra a Tanköltemény a költészetrőlcímű pályaműve.

Irod.: DANIELIK József szerk.: Magyar írók (Pest, 1856–1858); SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); PÉTER László szerk.: Új magyar irodalmi lexikon (Bp., 1994).

HALÁSZ Endre (?, 1915. – Vác, 2001. szept. 25.): r. k. plébános, címzetes esperes.– 1939-ben szentelték pappá. Lajosmizsén, majd Vácott hitoktató-káplán. 1951-től Pécelen plébános, 1983-ban viszont váratlanul nyugdíjazták, és ettől kezdve Szadán élt. – 1985-ben beindította a katolikus alkoholistamentő szolgálatot, majd ennek támogatására létrehozta a „Szomjazom” Alapítványt. Alapítója volt Magyarországi Cursillo Mozgalomnak, oszlopos munkatársa a Betánia Szeretetszolgálatnak. Szoros kapcsolatot tartott fenn a Bokor katolikus bázisközösségekkel, s emiatt gyakran szenvedett hátratételeket. – Díjai: Köztársasági Elnöki Aranyérem (1997), Pécel díszpolgára (2000).

m.: Házasság előtt(Bp., 1972), Neked is sikerül!(Bp., 1999)

Irod.: VÉRTES István – DOMBI Tibor: Ha a család nem egyház, akkor nincs egyház (ÉrtVagy, 1991. 6. sz.); KOVÁCS László: Koccintsunk? (ÉrtVagy, 1995. 4. sz.); SZIGETI László: Az alkohol rabságából Jézus a szabadító (ÚjEm, 2000. febr. 20.); JAKUS Ottó: A szelídség méltósága (ESEHír, 2001. nov. 11. sz.); NÉMETHY Mária: Virággal és fénnyel (ESEHír, 2001. október 10. sz.); KASZAP István: Halász Bandi bácsira emlékezve (ÉrtVagy, 2011. 8. sz.).

*Kiegészítésre szorul.

HATALA Péter, zborói (Tótmegyer, 1832. febr. 17. – Marosvásárhely, 1918. febr. 12.): r. k. hittérítő, orientalista, egyetemi tanár. – Szombathelyen és Pesten tanult, majd az 1848-as forradalom és szabadságharc beállt honvédnek. A világosi fegyverletétel után Pesten tanult teológiát. – 1855-ben szentelték pappá Esztergomban, ezt követően Nyergesújfalun és Hédervárott káplánkodott. 1857 és 1860 között Palesztinába ment hittérítőnek. Innét visszatérve, 1861-ben tanár lett az esztergomi papnevelő intézetben, 1866-tól pedig lelkipásztorkodástant, ószövetséget és hébert oktatott a pesti egyetem hittudományi karán. 1869-ben és 1870-ben részt vett az I. Vatikáni Zsinaton, 1872-től pedig rövid ideig rektorként tevékenykedett. 1874-ben áttért unitárius vallásra. Ezt követően 1904-ben történt nyugdíjazásáig a pesti egyetem bölcsészettudományi karának volt rendes tanára, ahol sémi nyelvet tanított. Életének ebben az időszakábanPécelen élt. – Írásai különböző folyóiratokban láttak napvilágot, mint a Religió, Népnevelők Közlönye, Magyar Sion, Egyházi Lapok, Katholikus Néplap, Havi Szemle, Hon, Neues Pester Journal, Magyar Tanügy, Magyarország, Nagyvilág, Otthon, Egyetemes Philológiai Közlöny, Koszorú, Keresztény Magvető, Új Községi Közlöny, Magyar Salon, Ország Világ, Hét, Érsekujvár és Vidéke.

F. m.: Theses ex universa theologia quas in scientiarum universitate pestiensi publice defendendas suscepit(Pest, 1856), Vezérlapok a szentföldre, vagyis tapasztalásból merített tanácsok az út kezdetére…(Pest, 1857), Az Ó- és Újszövetségi szentírás a Vulgata szerint… (Pest, 1869), A morál viszonya a valláshoz (Bp., 1874), Az én hitvallásom(Bp., 1875), Arab nyelvtan, olvasókönyv és szótár(Bp., 1887), Mohamed élete és tana (Bp., 1888), A felekezetnélküliség és a felekezeti kényszer (Bp., 1894), Az erkölcs, a vallás és a polgári házasság (Bp., 1894), A jogos szocializmus(Bp., 1898), Ötven év előtt(Bp., 1898).

Irod.: SIMÉN Domokos: Az én hitvallásom (KerMagv, 1875. 3. sz.); SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); DIÓS István (szerk.):Magyar katolikus lexikon (Bp., 2009).

HÓDOSI János (Rákoscsaba, 1941. jún. 29. – Pécel, 2008. máj. 12.): gazdasági szakember, vállalkozó.– 1968-tól a Péceli Vegyesipari Szövetkezet munkatársa, majd 1980-tól a Triton Szövetkezet elnöke. 1995-ben megalapította a H. J. Investment Kft. Ipari és Kereskedelmi Centrumot, amelynek élete végéig ügyvezetője volt. – Díja: Pécelért díj (2007).

Irod.: CSER László: Aki lépést tud tartani a rohanó idővel (ESEHír, 2000. 2. sz.)

HOITSY Lajos Pál, lomélyosi (Sóvár, 1891. ápr. 16. – ?): r. k. plébános. – A teológiát Vácott végezte, 1914-ben szentelték pappá. – Heréden, majd Taksonyban volt káplán, 1915-től tábori lelkész, 1919-től Hévízgyörkön plébános. 1924-ben Pécelre kapott kinevezést, innen 1928-ban Dunakeszire távozott, az alagi gyülekezetben lett káplán. 1931-től Vácrátóton, 1938 és 1953 között pedig Nógrádverőcén plébános. – Szerkesztette a Katolikus Jövő című folyóiratot.

m.: A márki bűne(Bp., 1930), Miért vagy szomorú?(Bp., 1931), Népboldogítás vagy népbolondítás?(Bp., 1938),

Irod.:DIÓS István (szerk.): A magyar katolikus egyház 1945. jan. 1. – 1999. jún. 30. között elhunyt egyházmegyés papjai, szerzetes papjai, szerzetesei és szerzetesnői (Bp., 1999); GULYÁS Pál – VICZIÁN János (szerk.): Magyar írók élete és munkái (Bp., 2002).

*Kiegészítésre szorul.

HOVANYECZ László (Gyöngyös, 1940. máj. 23. – Bp., 2013. okt. 28.): szerkesztő, újságíró, egyetemi tanár.– Az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult, végül a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar- és történelemtanári oklevelet. 1970-ben történelemből doktorált. – 1974-től az ELTE-n történelmet oktatott. Ekkor költözött Pécelre. 1980-tól újságíró, a Társadalmi Szemleszerkesztője, 1983-tól a Mozgó Világ főszerkesztő-helyettese. 1985-től a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, 2004-től az Európai Tükör lapszerkesztője. 2005-ben nyugdíjba vonult, és a MTI tulajdonosi tanácsadó testületének tagja, a Tekintet felelős szerkesztője lett. – Díjai: Népszabadság-díj (1991, 1992, 1995, 2000), Minőségi Újságírásért díj (1999), Demény Pál-emlékérem (2000), Pethő Sándor-díj (2003), Akadémiai újságírói díj (2004), Aranytoll díj (2008), Pécel díszpolgára (2010), Hazám-díj – posztumusz (2014).

m.: Csányi Vilmos – A zseblámpás ember(Bp., 2001), Milyen nép a magyar?(Bp., 2002), E-világi beszélgetések(Bp., 2003), Eger két írócsillaga: Bródy Sándor és Gárdonyi Géza(Bp., 2005), Értékteremtők(2005-2013), Hunyady Margit(Bp., 2006), Bródy Sándor feleségének története(2007).

Irod.: NÉMETHY Mária: Akinek a kíváncsiság az öröksége (ESEHír, 2008. 3. sz.); SZÉKELYAnna: Ember a maszk mögött (Figy, 2010. 42. sz.); FRISS Róbert: Elhunyt Hovanyecz László (Népsz, 2013. okt. 28.); Elhunyt Hovanyecz László (PécHír, 2013. 11. sz.).

ILLÉS Dániel (Gyón, 1811. – Pécel, 1891. jan. 10.): ref. lelkipásztor.– A Debreceni Teológiai Akadémián szerzett oklevelet, majd Bicskén lett rektor. Később Óbudán káplánkodott, ahol 1845-ben rendes lelkipásztorul választották. 1852-ben innen hívta meg lelkészének a péceli eklézsia, ahol egészen a haláláig szolgált. Több éven keresztül volt a Pesti Ref. Egyházmegye tanácsbírája.

Irod.: HAMAR Andor: Illés Dániel (PEIL, 1891. 2. sz.); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

*Kiegészítésre szorul.

JAKOS Lajos (Szalkszentmárton, 1894. ápr. 22. – Arnhem, 1989. júl. 2.): ref. lelkipásztor.– Tanulmányait Kecskeméten, Bp.-en és Amszterdamban végezte, 1920-ban szerzett lelkészi oklevelet. – Bácsfeketehegyen és Bugyin káplánkodott, 1921-től pedig Pécelen szolgált. Innen Apostagra ment, 1925-ben pedig Alsónémedire hívták át. 1957-ben Hollandiába települt ki, hogy az ottani magyarok között végezzen lelkigondozói szolgálatot.

m.: A holland szigorú református egyház gyülekezeti élete és missziói munkája(Bp., 1942).

Irod.: LADÁNYI Sándor: In memoriam Jakos Lajos (RefL, 1989. okt. 29.); LADÁNYI Sándor: A hollandiai neo-kálvinizmus (kuyperianizmus) hatása a Magyarországi Ref. Egyházban (Bp., 1997); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

 JAMRISKA Lajos (Rákoskeresztúr, 1854. aug. 28. – Pécel, 1935.): községi jegyző.– Iskoláit Aszódon, Selmecbányán és Kecskeméten végezte. – 1875-ben szülőhelyére hivták meg községi segédjegyzőnek, innen 1883-ban Iklad választotta meg jegyzőjének. 1890 és 1919 között Pécelen jegyző. – Hosszú ideig volt az Országos Központi Jegyzői Egylet és a Szemere Casino alelnöke, valamint a Péceli Ev. Gyülekezet felügyelője és a Pestmegyei Ev. Egyházmegye világi főjegyzője. – Írásai különböző folyóiratokban (Községi Közlöny, Pesti Napló, Budapesti Hírlap, Üstökös, Váci Hírlap) jelentek meg. – Díja: Pécel díszpolgára (1934).

m.: A községi ügykezelés kézikönyve(Bp., 1888), A községi és közjegyzői hivatása(Bp., 1889)

Irod.: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); Jamriska Lajos In. Jegyzői Almanach (Nagy-Becskerek, 1892); Jamriska Lajos In. Magyar Géniusz (Bp., 1895).

*Kiegészítésre szorul.

JUHÁSZ Árpád (Zombor, 1863. jún. 29. – Bp., 1914. máj. 30.): festő, iparművész.– Iskoláit szülővárosában végezte, majd Bp.-en a Mintarajziskolában tanult. – Egy ideig hivatalnokként dolgozott, de 1894-től már Lotz Károly tanítványaként folytatott képzőművészeti tanulmányokat. 1905-ben Gödöllőre költözött, ahol az ottani művésztelep tagja lett. A családjával nehéz anyagi körülményei miatt 1914-ben Pécelre költözött, de még ebben az esztendőben meg is halt. – Jelentősek a könyvillusztrációi, tájképei. Munkáinak egy részét a gödöllői Helytörténeti Gyűjtemény és a MNemzeti Galéria őrzi, de falfestményei, egyéb alkotásai több vidéki városban is megtalálhatók.

Irod.: LYKA Károly: Juhász Árpád (Műv, 1914. 5. sz.); BORI Imre szerk.: Ezredéve itt (Újvidék, 2004), ŐRINÉ NAGY Cecília: Juhász Árpád emlékkiállítás Gödöllőn (MMúz, 2015. 3. sz.).

*Kiegészítésre szorul.

KAJALI Klára, Ráday Pálné (Gács, 1690. – Pécel, 1741. febr. 18.): írónő, nagybirtokos, Kajali Pál és Fay Borbála lánya. – Ráday Pál a vele köttetett házasság révén jutott földbirtokhoz Pécelen. Férje gyakori távollétében birtokaik irányítója.

m.: Párjához igaz és tökéletes szívnek gyógyulhatatlan sebe…(H. n., 1735). Leveleit Beliczay Angéla adta közre a Ráday Gyűjtemény Évkönyveiben (Bp., 1982-1986).

Irod.: VERESMARTI VÉG Sámuel: Asszonyi-állatnak, a gyors és erény –, kinek árra sokkal felül-haladja a kárbunkulusokat, ditsérettel tellyes és halált nem esmérő emlekezete… ~Többekkel (Kolozsvár, 1747); L. KOZMA Borbála: Ráday Pálné Kajali Klára verses és prózai imádságai (RefEgyh, 1978. 2. sz.); BELICZAY Angéla: Kajali Klára, Ráday Pál felesége In. Ráday Pál emlékkönyv (Bp., 1980).

KAPCZY Zoltán Sándor (Pest, 1851. máj. 11. – Pécel, 1876. szept. 1.): jogász. – Miután iskoláit bevégezte, a cs. és kir. huszárezredében szolgált altisztként, emellett pedig gyorsírással foglalkozott. Fiatalon hunyt el tüdősorvadásban. – Jelentős szerepe volt a magyar gyorsírás történetének vizsgálatában és a gyorsírás népszerűsítésében.

m.: A gyorsírás fejlődésének és irodalmának rövid vázlata(Győr, 1876).

Irod.: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); GOPCSA László, A magyar gyorsírás története (Bp., 1893).

KARSAI Zsigmond (Lőrincréve, 1920. október 4. – Pécel, 2011. március 15.): festőművész, népművelő. – Fiatal korától az erdélyi Lőrincréve és a Maros-Küküllő köze táncait, énekeit, szokásait tanította, népszerűsítette. Tánctudása európai viszonylatban is rendkívül gazdagnak számított. Több mint hatvan táncrögtönzését őrzi a MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Archívuma. Az MTV, a különféle táncegyüttesek és magánemberek gyűjteményében számos film- és videofelvétel található róla. Az általa őrzött lőrincrévi táncokat, dalokat hagyományőrző fesztiválokon, táncházakban mutatta be, tanfolyamokon tanította. Táncaiból számos együttes készített koreográfiát, köztük a Magyar Állami Népi Együttes és a Mojszejev Együttes is. 1943-1955 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1955-től főleg természetelvű festőnek vallotta magát, rengeteg tájképet festett, szülőföldjének népi hagyományai, tájélményei ihlették. Két évtizeden át volt a Tokaji művésztelep egyik vezetője. Megfestette emlékeit szülőfaluja táncéletéről, visszaemlékezéseit alapos néprajzi leírásokban fogalmazta meg. 1957-től a péceli Szemere Pál Művelődési Ház igazgatója, 1965 és 1981 között a Népművelési Intézet vizuális művészeti osztályának munkatársa volt. – Számos kiállításon állították ki alkotásait. – Díjai: A Népművészet Mestere díj (1961), Életfa-díj (1992), Pest Megyei Önkormányzat Kulturális díja (1993), Magyar Művészeti Alapítvány díja (1995), Pécel díszpolgára (1995).

m.: Népünk hagyományaiból ~ Többekkel (Bp., 1956), Tánctudományi tanulmányok~ Többekkel (Bp., 1958), Lőrincréve népzenéje – Karsai Zsigmond dalai(Bp., 1982), Lőrincréve táncélete és táncai(Bp., 1989), A táncművészet táncos mesterei(Bp., 2001), Karsai Zsigmond festőművész(Bp., 2010).

Irod.: Porték – A népművészet mesterei Pest megyében (Bp., 1967), Kortárs magyar művészeti lexikon (Bp., 2000); PÓSA Zoltán: Mindent a szülőföldjéről hozott haza (MNemzet, 2004. márc. 30.); ÁGH István: Karsai Zsigmond festészete (Hitel, 2006. 3. sz.); LÁZÁR Ervin: A manógyár (Bp., 2006); APRÓNÉ OROSZ Margit: Karsai Zsigmond (ESEHír, 2010. 8. sz.); FITTLER Katalin: Nép(zenész)ek nagy tanára – Karsai Zsigmond 90 éves (Parlando, 2010. 6. sz.); FELFÖLDI László: Karsai Zsigmond emlékezete (folkMAGazin, 2011.3. sz.); VAKULYA Eszter: Elhunyt Karsai Zsigmond (MNemzet, 2011. márc. 26.); MALÁRIK Attila: … és mögötte hagyni valamit (PécHír, 2011. április); SEBŐ Ferenc: Lőrincréve muzsikája – Karsai Zsigmond és Székely Zsigmond emlékezetében (Bp., 2012).

KELECSÉNYI Rafael, kelecsényi és hrabói (Kelecsény, 1825. – Barsbaracska, 1916. ápr. 29.): nagybirtokos, országgyűlési képviselő.– 1869 és 1872 között országgyűlési képviselő volt. Bars vármegyében és Nyitra vármegyében, amelynek tiszteletbeli aljegyzője volt, hatalmas birtokkal rendelkezett.Pécelen is szerzett földbirtokokat, ő vásárolta meg 1872-ben a Ráday kastélyt. A ref. templom tornyának építése alkalmával erre a célra területet adományozott a gyülekezetnek.

KÉPLAKI Vilma: lásd SZEMERE Krisztina

KISS József,péczeli (?–?): népköltő.– Életétéről, munkásságáról szinte alig maradt fenn adat. Az előnevéből ítélve Pécelen született, és annyi bizonyos, hogy a 19. század második felében Pécelen élt. Három füzetben jelentette meg az általa írt és gyűjtött történetek, népdalok gyűjteményét.

m.: Népies regény és költemény(Pest, 1863).

Irod.: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914).

KORÁNYI (1848-ig Kronfeld) Adolf, báró tolcsvai báró (Nagykálló, 1829. aug. 8. – Pécel, 1889. aug. 21.): köz- és váltóügyvéd, vasúttársasági vezérigazgató-helyettes, Korányi Frigyes öccse.– Miután jogi tanulmányait elvégezte, ügyvédként kezdett el dolgozni, majd a MÁV-nál helyezkedett el. A vasúttársaságnak jogtanácsosa, vezértitkára, végül pedig vezérigazgató-helyettese lett. Életének utolsó szakaszában Pécelen élt, itt is hunyt el.

Irod.: MIKLÓS Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme – A legelső vasúttól napjainkig (Bp., 1937).

KORÁNYI (1848-ig Kronfeld) Frigyes, báró tolcsvai, (Nagykálló, 1828. dec. 10. – Bp., 1913. máj. 19.): belgyógyász, egyetemi tanár, Korányi Adolf bátyja. – Iskoláit Szatmárnémetiben és Pesten végezte, ahol 1852-ben szerzett orvosi diplomát. Közben nemzetőrként harcolt az 1848-49-es forradalom idején. – Nagykállóban kezdte meg a praxisát, ahol alapítója volt a helyi kórháznak. 1861-től Szabolcs vm. főorvosa, 1864-től pedig Pesten vezető főorvos. Még ugyanebben az esztendőben a pesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. 1878-ban az ő tervei alapján épült meg az I. Belklinika (ma Országos Korányi Tbc és Pulmológiai Intézet), amelynek 1880. évi átadását követően a haláláig igazgatója volt. Magyarországon elsőként vezette be a laboratóriumi kutatást, a vegyi-, bakteriológiai- és röntgenvizsgálatokat – ami akkoriban máshol is ritkaságnak számított. Előadásaiban, szakirodalmi tevékenységében a kor leghaladóbb, legkorszerűbb tudományos nézeteit propagálta és érvényesítette. Munkássága elismeréseként 1884-ben „tolcsvai” előnévvel nemesi, majd 1908-ban bárói rangot kapott. 1884-ben a MTAlevelező tagjának választotta, 1886-ban egyetemi rektorrá nevezték ki, 1891-ben pedig a főrendiház örökös tagja lett. Hosszú ideig volt elnöke az Országos Közegészségügyi Tanácsnak, tagja az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak. Fontos feladatnak tartotta a folyamatos kórházfejlesztéseket, a legújabb eljárások, eredmények alkalmazását, illetve szorgalmazta a gyógyfürdők fejlesztését, integrálását a gyógyászatba. – A Korányi család, akárcsak a gazdag Bp.-i és vidéki polgárság egy része, Pécelen kúriát vásárolt, és nyaranta ide költözött. Annak jó levegője, szép természeti adottságai miatt Korányi Frigyes tüdőszanatóriumot is tervezett ide építtetni, ám terve nem valósult meg. – Mintegy 150 tudományos közleménye jelent meg.

m.:Über Milzbrand und Rotzkrankheit. In: Franz Freiherr von Pitha und Theodor Billroth: Handbuch der allgemeinen und speciellen Chirurgie(H. n., 1865), Az ázsiai hányszékelésről(Bp., 1873), Az újabbkori kór- és gyógytan módszereiről(Bp., 1880),Die Lungenkrankheiten In. Albert Eulenburg: Real-Encyclopädie der gesammten Heilkunde(Bécs, 1880–1883), A Bp.i kir. magyar tud. egyetemi II. belgyógyászati kóroda épülete(Bp., 1882), Zoonosen In. Carl Wilhelm Hermann Nothnagel et al.: Handbuch der speciellen Pathologie und Therapie(Bécs, 1894–1905), A belgyógyászat kézikönyve(Bp., 1894–1898), Die Behandlung der croupösen Pneumonie (Wiesbaden, 1900),A londoni tuberculosis-congressus és feladataink a tüdővész leküzdése körül Magyarországban – előadatott a Bp.i Kir. Orvosegyesület LXIV. évforduló nagygyülésén 1901. október 14-dikén(Bp., 1901), Jókai Mór utolsó napjai(Bp., 1903), Ujabb adatok a gerinczoszlop kopogtatási hangja diagnostikai értékesítéséhez (Bp., 1905), Két alkalmi előadás a gümőkórtan köréből(Bp., 1905), A belgyógyászat újkori haladása(Bp., 1908).

Irod.: JENDRASSIK Ernő: Báró Korányi Frigyes lev. tag emlékezete(Bp., 1914); PREISZ Hugó: Emlékbeszéd Korányi Frigyes felett (Bp., 1815); BÓKAY János: Korányi Frigyes(AkÉrt, 1928); TÁLLYAI RÓTH Miklós: Korányi Frigyes(Bp., 1932); MÁTÉ István – RÉTI Endre: Korányi Frigyes(Bp., 1951); BABICS Antal: Megemlékezés Korányi Frigyesről(MTud, 1963. 12. sz.); VARGA Lajos: Id. Korányi Frigyes(OrvHetilap, 1963. 22. sz.); HAJÓS Károly: Korányi Frigyes és kora(CommBiblHistMedHung, 1963. 29. sz.); KAPRONCZAY Károly: A Korányi család (Turul, 1997. 1-2. sz.).

KOVÁCS Tódor (Jászberény, 1879. dec. 31.– Pécel, 1961. okt. 24.): MÁV felügyelő, gyorsíró, eszperantista. – 1902-től Fiumében volt vasúti felügyelő, egyidejűleg több itteni iskolában gyorsírást tanított. 1907-ben az Adriai Eszperantó Liga alapító tagja, 1908-ban az Egyetemes Eszperantó Szövetség alapító tagja, annak delegátusa, először Fiumében, majd 1922-től különböző magyarországi városokban. 1924 és 1944 között több magyarországi és nemzetközi eszperantó szervezetek a vezetőségi tagja.

m.: Az eszperantó és a gyorsírás a vasutak (közlekedés) szolgálatában(Bp., 1929),Revuo de etnografic – folkloro – turismo kaj Fremdultrafiko(Rákosszentmihály, 1932).

Irod.: KENYERES Ágnes: Magyar életrajzi lexikon (Bp., 1967-1994).

KURDI Péter: lásdDEME László ifj.

LÁZÁR Ervin (Bp., 1936. máj. 5. – Bp., 2006. dec. 22.): író, elbeszélő, meseíró.– Gyermekkorát a Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán töltötte, iskolába a környező falvakba járt. Később Szekszárdon, majd Bp.-en tanult, az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát, újságíró szakon. – Nyíregyházára, majd Pécsre került, ahol az Esti Pécsi Napló újságírója lett. 1961-ben magyartanári diplomát is szerzett. 1964-től aDunántúli Napló, egyidejűleg a Jelenkor munkatársa volt. A következő esztendőben Bp.-re költözött, ahol az Élet és Irodalomhoz került tördelőszerkesztőnek. 1971-től szabadfoglalkozású íróként hosszabb ideig Pécelen élt, de később visszaköltözött a fővárosba. 1989-től az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt, majd a Magyar Fórum alapítója és főmunkatársa. 1990-től a Magyar Napló, 1991-től a Pesti Hírlap, 1992-től a Magyar Nemzet munkatársa, és a Hitel olvasószerkesztője volt. 1996-ban nyugdíjba vonult. – Tagja volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, a Magyar Írószövetségnek és a Magyar Művészeti Akadémiának. Műveit játszották színházakban, de készültek televíziós, filmes adoptációk is. Könyveit észt, lengyel, német, olasz, román és szlovák fordították le. – Díjai:József Attila-díj (1974), Művészeti Alap Irodalmi Díja (1980), Állami Ifjúsági Díj (1981), Andersen-diploma (1982), Az Év Könyve-jutalom (1985, 1989, 1996), Az Év Gyermekkönyve-díj (1989, 1990, 1993), Déry Tibor-díj (1990), Soros Alapítvány Életműdíja (1992), MSZOSZ-díj (1995), Kossuth-díj (1996), Pécel díszpolgára (1996), Pro Literatura-díj (1999), Ferencvárosért emlékérem (1999), Prima Primissima-díj (2005), Ferencváros díszpolgára (2006).

m.: A kisfiú meg az oroszlánok(Bp., 1964), Csonkacsütörtök(Bp., 1966), Egy lapát szén Nellikének(Bp., 1969), A nagyravágyó feketerigó(Bp., 1969), A fehér tigris(Bp., 1971), Buddha szomorú(Bp., 1973), A Hétfejű Tündér(Bp., 1973), Öregapó madarai(Bp., 1974), Bikfi-bukfenc-bukferenc(Bp., 1976), Berzsián és Dideki(Bp., 1979), Gyere haza, Mikkamakka!(Bp., 1980), A Masoko Köztársaság(Bp., 1981),Szegény Dzsoni és Árnika(Bp., 1981), Lázár Ervin novellái(Bp., 1982), A Négyszögletű Kerek Erdő(Bp., 1985), Tuvudsz ivígy?(Bp., 1987), Bab Berci kalandjai(Bp., 1989), December tábornok(Bp., 1989), A Franka Cirkusz(Bp., 1990), Lovak, kutyák, madarak (Bp., 1990), A manógyár(Bp., 1993), Hét szeretőm(Bp., 1994), Csillagmajor(Bp., 1996), Kisangyal(Bp., 1997), Hapci király(Bp., 1998), Az aranyifjítószóló madár (Bp., 2001), Eredeti üzenet(Pécs, 2001), Tüskés varabin (Bp., 2003), A fehér tigris – A Franka cirkusz (Bp., 2005), Magyar mondák (Bp., 2005), Bogármese(Bp., 2006), Napló (Bp., 2007), A kalapba zárt lány (Bp., 2008).

Irod.: BERTHA Bulcsu: Tizenöt portré (Bp., 1972); VARJAS Endre: Az ember nélkülözhetetlen tigrise (ÚjÍr, 1972. 9. sz.); ALFÖLDY Jenő: A hétfejű tündér (Jelenkor, 1973. 7–8. sz.); VÁMOS Miklós: Jókedvemről (Új Írás, 1974. 6. sz.); TÜSKÉS Tibor: Pannóniai változatok (Bp., 1977); SZAKOLCZAY Lajos: Hová megy a Kormos Pista gőzhajó?(ÚjÍr, 1979. 12. sz.); HAVAS Ervin: Szörnyeteg Lajos és társai (Népsz, 1980. jún. 1.); BOGNÁR Tas: Lázár Ervin (ÓvNev, 1981. 7–8. sz.); GÁLL István: Hullámlovas (Bp., 1981); PANKUCSI Mária: Dömdödöm, az autonóm közösségi lény (Napjaink, 1985. 5. sz.); SZEPESI: Tündérek és gombák (PH, 1993. április 26.); GACSÁNYI József: Lázár Ervin pályavázlata (Dunatáj, 1994. 4. sz.); SZENTESI Zsolt: Mese és valóság határán (Alf, 1995. 12. sz.); DEVICH Márton: A jó meséhez az írói lélek derűje szükségeltetik (MNemzet, 1996. jan. 6.); MATÚZ Gábor: Lázár Ervin (Demokrata, 1996. 2. sz.); ÁGH István: Lázár Ervin hatvanéves (ÉI, 1996. 18. sz.); HORVÁTH Lajos: Berzsián költő köszöntése (Lyukasóra, 1996. 5. sz.); KÁROLYI Csaba: Lázár Ervin másik arca (ÉI, 1996. 37. sz.); VARGA Lajos Márton: Hosszan tartó sötétségek idején (Népsz, 1996. máj. 4.); ANGYALOSI Gergely: Csillagmajor (Kritika, 1997. 2. sz.); BAKONYI István: Realitás és írói látomás (Árgus, 1997. 3. sz.); FRÁTER Zoltán: A csoda bennünk van (Kort, 1997. 4. sz.); GÖRÖMBEI András: A rácegresi Csillagmajorban (MNapl, 1997. 5–6. sz.); SZILÁGYI Zsófia: Csöndpuszta (Alf, 1997. 3. sz.); VÉGVÁRI Viktória: 7×7 híres mai magyar regény (Bp., 1997); KOMÁROMI Gabriella: A gyermekkönyvek titkos kertje (Bp., 1998); TASNÁDI Katalin: Lázár Ervin 1936-2006 (ESEHír, 2007. 2. sz.); POLLÁGH Péter: Lázár Ervin januárja (ÚjKönyv, 2011. jan.-febr.).

LEHOCZKY Endre (Hosztót, 1919. okt. 23. – Pécel, 2000. jan. 30.): pedagógus, iskolaigazgató.– Iskoláit Pápán végezte. – Pécelen lett tanár, majd 1952-től általános iskolai igazgató. 1962-ben ő lett az akkor alakuló Szemere Pál Általános Gimnázium (később Ráday Pál Gimnázium) igazgatója is. 1980-ban vonult nyugdíjba. – Díja: Pécel díszpolgára (1996).

*Kiegészítésre szorul.

LINGAUER Mária,Trugly Józsefné (Gönyű, 1870. ápr. 6. – Bp., 1951. nyara): író, fordító.– Grazban a Sacré Coeur apácák intézetében tanult, majd 1899-ben férjhez ment. Rövidesen megözvegyült, a második világháború után pedig minden vagyonát elveszítette. Gyermekeivel együtt Pécelre költözött, ahol főként írásból, fordításból tartotta fenn családját.

F. m.: Mártika (Rákospalota, 1934), Boldog Mazzarello Mária élete (Rákospalota, 1938).

Irod.: GULYÁS Pál – VICZIÁN János (szerk.): Magyar írók élete és munkái (Bp., 2002);DIÓS István (szerk.):Magyar katolikus lexikon (Bp., 2009).

LIPTHAY Pál,kisfaludi (Pécel, 1843. márc. 5. – Kecskemét, 1905. júl. 12.): földbirtokos, országgyűlési képviselő.– Iskoláit szülőhelyén, Esztergomban és Pesten végezte. 1864-ben Pest vm. esküdtjévé nevezték ki, néhány év után azonban megvált ettől a tisztségétől. 1872-től házassága révén Kecskemétre költözött, ahol birtokait igazgatta. Itt a törvényhatósági bizottság tagjává, majd 1884-ben országgyűlési képviselővé választották. Miután a következő választáson alul maradt, ezt követően visszavonult a politikától és a közélettől.

m.: Országgyűlési és alkalmi beszédek 1884-1887 (Bp., 1888.)

Irod.: KUN Andor: Magyar országgyűlési almanach (Bp., 1932).

 LOSONCZY János (?–?): ref. lelkipásztor.– Egyes feljegyzések szerint 1742 és 1746 között volt lelkész Pécelen. Ezt megelőzően 1706-tól Tabajdon, 1713-tól Pákozdon, majd Ócsán szolgált. Pécelről ismeretlen helyre távozott, 1750-ben viszont már Dunapatajon volt prédikátor.

Irod.: MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

LUKÁTS István (?, 1728 – Pécel, 1795. okt. 11.): ref. lelkipásztor, Lukáts Mihály apja.– Kevés használhatóadat maradt fenn róla. Annyi bizonyos, hogy 1763 novemberében választották meg lelkipásztornak Pécelen, ahol azután egészen a haláláig szolgált. – Kéziratban fennmaradt munkája: Örökemlékezetű igaz… gyászbeszéd id. gróf Ráday Gedeon felett(1792).

Irod.: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

 LUKÁTS Mihály (Pécel, 1773. – Losonc, 1837.): ref. lelkipásztor, esperes, Lukáts István fia.– Iskoláit Debrecenben és Pápán végezte, 1797-ben külföldi egyetemre távozott. – 1802-ben szentelték fel, amikortól Szadán, majd 1807-től Losoncon lett lelkész. Ez utóbbi helyről 1822-ben a Drégelypalánki Ref. Egyházmegye esperesének választották meg, amely tisztét 1836-ig viselte.

m.: Ama boldog emlékezetű Gyürky István… temettetési gyászos alkalmatosságára… elmondatott halotti beszéd~ Többekkel (Vác, 1808).

Irod.: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); KRÁNITZ Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” (Pápa, 2012).

MAROSI G. János (?–?): ref. lelkipásztor. – A péceli ref. gyülekezet korai időszakában szolgált itt. Feljegyezték róla, hogy Pécel képviseletében részt vett az 1674. évi ráckevei zsinaton. Ezt megelőzően 1652 körül Fóton (más források szerint Tabajdon) volt prédikátor. További sorsa nem ismert.

Irod.: MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

MÉSZÁROS István (?–?): r. k. plébános.– Kevés adat maradt fenn róla, annyi bizonyos, hogy korábban Alagon szolgált. Innen 1925-ben érkezett Pécelre, ahol 1944-ig szolgált.

*Kiegészítésre szorul.

MIHÁLY Dénes (Gödöllő, 1894. júl. 7. – Berlin, 1953. aug. 29.): gépészmérnök, feltaláló.– A gyermekkorát Pécelen töltötte, itt járta ki alsó iskoláit is. Bp.-en, a Műszaki Egyetemen szertett diplomát. – Érdeklődése a hangosfilm és a távolbalátás kérdései felé fordult. Mivel találmányainak továbbfejlesztésére hazai lehetőség nem mutatkozott, 1924-ben Berlinbe költözött, ahol számos újítását sikerült megvalósítania. A hitleri uralom idején üldözötteket rejtegetett, internálták, az ekkor kiújult tüdőbaja okozta halálát.

m.: Az elektromos távolbalátás és a Telehor(Bp., 1922), Das elektrische Fernsehen und das Telehor(Berlin, 1923), A távolbalátás és készüléke(Bp., 1929).

Irod.: TARJÁN Ferenc: Hogyan születik a találmány (Bp., 1935); BABITS Viktor: A távolbalátás és az ultrarövid hullámok technikája (MérnTovIntKiadv, 1942. 3. sz.); LANGEVIN, André: A távolbalátás kialakulásának fő szakaszai és mai technikája (TermTechn, 1949. 8. sz.); VAJDA Pál: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958.); RUFFY Péter: Az elfelejtett ember (MNemzet, 1965. 156. sz.).

MURÁNYI János (Szentes, 1875. – Chicago, 1949.): ref. lelkipásztor.– 1899-től Pécelen helyettes lelkész, ahonnan két esztendő múlva Nagykanizsára, majd Bálványosra került. Innen hívta vissza lelkipásztorának 1906-ban a péceli gyülekezet. 1910-ben Mezőtúrra távozott. 1916-tól Budafokon lelkész, innen 1921-ben az Amerikai Egyesült Államokba ment, ahol hosszabb ideig Chicagóban lelkészkedett. – Cikkei különböző lapokban jelentek meg, részt vett a Bibliai lexikonszerkesztésében is.

m.: Bibliai szemelvények könyve(Debrecen, 1908), Szüntelen imádkozzatok!,(Mezőtúr, 1915), Az Amerikai Magyar Ref. Keresztyén Anyaszentegyház– American Hungarian Reformed Holy Christian Church(H. n., 1925), Mit ismerünk mi református egyháznak?– What is the Reformed Church To Our Knowledge?(H. n., 1925).

Irod.: Bibliai szemelvények könyve (PEIL, 1908. augusztus 16.); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

NAGY György (Pécel, 1857. nov. 20. – Újpest, 1930.): községi jegyző.– Alsó iskoláit szülőhelyén végezte, majd Bp.-en tanult, ahol jegyzői oklevelet szerzett, majd államszámviteli vizsgát tett. – Maglódon, később pedig Sükösdön töltött be jegyzői hivatalt. 1893-ban Újpestre került, ahol 1904-től községi jegyzővé nevezték ki. Tevékeny szerepet vállalt Újpest várossá nyilvánításának előkészítésében. 1924-ben vonult tényleges nyugdíjba. – Hosszú évekig az újpesti ref. gyülekezet gondnoka, az Újpesti Háztulajdonosok Egyesületének igazgatósági tagja, a Polgári Kör vezetője volt.

Irod.: Újpest lexikon (Bp., 2002).

NAGY József (Cece, 1915. máj. 14.– Bp., 1985. febr. 12.): bapt. lelkész, teológiai tanár, a Magyarországi Bapt. Egyház elnöke. – Iskoláit Újpesten és Budán végezte, pedagógiát és pszichológiát hallgatott. A Bp.-i bapt. lelkészképző szemináriumban és Rüschlikonban tanult teológiát, majd a debreceni ref. teológiai akadémián doktorált. – 1937-től országos bapt. ifjúsági titkár volt, közben óraadó a teológiai szemináriumban. 1949-től már rendes teológiai tanár, majd pedig dékán. – 1947-től Pécelen, 1950-től Rákosszentmihályon, 1951-től a Bp.-Wesselényi utcában, 1961-től Csepelen, 1963-tól pedig Kispesten prédikátor. – 1957-től szerkesztette a Békehírnökcímű bapt. folyóiratot, 1955-től a Magyarországi Bapt. Egyház országos elnökhelyettese, 1961-tól elnöke. 1979-ben a Szabad Egyházak Tanácsának elnökévé választották.

m.: „Írtam nektek…”(Bp., 1975), Az üdvösség útja(Bp., 1980).

Irod.: MÉSZÁROS Kálmán: A Magyarországi Bapt. Egyház vázlatos története (Bp., 1985); A magyarországi bapt. teológiai oktatás története 1906-2006 (Bp., 2011); GERZSENYI László:A Péceli Bapt. Gyülekezet története 1892-2002 (Pécel, 2002).

NEMÉNYI (korábban Neumann) Ambrus (Pécel, 1852. nov. 15.– Bp., 1904. dec. 13.): újságíró, országgyűlési képviselő.– Egyetemi tanulmányait Bécsben és Párizsban a Sorbonne-on végezte. 1877-től a Pester Lloyd újságírója és a Bp.-i Szemle munkatársa. 1884-től kormánypárti országgyűlési képviselő. 1896-tól a Pesti Naplófőszerkesztője. A Magyar Hírlapírók Nyugdíjintézetének több évig titkára. Hetilapokban, folyóiratokban és önállóan a legkülönbözőbb történeti, irodalmi és politikai tárgyú írásai jelentek meg. – 1884-ben országgyűlési képviselővé választották. Levelező tagja volt a Budapesti Kereskedelmi Kamarának.

m.: Rabelais és kora(Bp., 1877), Parlamenti fegyelem és tekintély(Bp., 1879), Kortörténelmi rajzok(Bp., 1880), Journale und Journalisten der französischen Revolutionszeit (Berlin, 1880),Hungaricae res(Bp., 1882),Le parlement hongrois(Paris, 1882),Jelentés a Bp.i lakásügy tárgyában(Bp., 1883),Das moderne Ungarn(Berlin, 1883),A francia forradalom hírlapjai és hírlapírói(Bp., 1885), Wengry wspólczesne(Warszawa, 1885),Az állam és határai(1889), Die Verstaatlichung der Eisenbahnen in Ungarn(Leipzig, 1890), Bureaukráczia Magyarországon(Bp., 1902).

Irod.: RIEDL Frigyes: Rabelais és kora (Bpesti Szemle, 1878. 31. sz.), Neményi Ambrus (MoNv, 1879. 49. sz.); ANGYAL Dávid: Neményi Ambrus: Kortörténelmi rajzok (Bp.i Szemle, 1880. 45. sz.), Dr. Neményi Ambrus (SzabelvNapt, 1885. 1. sz.); SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); SZABÓ Károly: Neményi Ambrus országgyűlési képviselő (Bp., 1896); ÚJVÁRI Péter szerk.: Magyar zsidó lexikon(Bp., 1929).

OROSZ András (Pécel, 1917. dec. 29. – Nógrádverőce, 1971. ápr. 3.): tanár, spirituális.– Iskoláit szülőhelyén járta, majd a kalocsai jezsuita gimnáziumban szerzett érettségizett. 1936-ban belépett a Jezsuita társaságba. Bp.-en és Kassán filozófiát, Szegeden teológiát tanult. – 1943-tól Pécsett konviktusi felügyelő, a következő évben pedig Bp.-en a Mária utcai rendház lakója, ahol Raile Jakab nunciatúrai megbízott személyi titkára volt. 1946-ban szentelték pappá, 1948-tól alföldi szórványlelkész. 1950-től Szegeden az egyházmegyei szeminárium spirituálisa, majd a Bp.-i Jézus Szíve-templom plébánosa. Még ugyanebben az évben letartóztatták, hamarosan szabadon is engedték, de a szolgálatát nem folytathatta. 1951-től segédmunkás lett, később villanyszerelőként dolgozott. 1956-tól haláláig a nógrádverőcei Szeretetszolgálatmunkatársa. – 1943-tól szerkesztette a Mecsek Aljáncímű lapot.

Irod.: PILINYI Gyula: A magyarországi latin és görög szertartású világi és szerzetes római katolikus papság névtára és az országos hivatalok útmutatója (Bp., 1943); VICZIÁN János: Katolikus sajtó Magyarországon 1990-ig(Bp., 1995); HETÉNYI VARGA Károly: Papi sorsoka horogkeresztés a nyilaskereszt árnyékában (Bp., 2002).

OROSZ Ferenc, balásfai (Debrecen, 1924. ápr. 12. – Kistarcsa, 2011. szept. 4.): ref. lelkipásztor.– A Bp-.i Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd jogot tanult, végül a Bp.-i Ref. Teológiára iratkozott be, ahol 1955-ben szerzett lelkészi oklevelet. – Gyöngyösön lett segédlelkész, innen hívta el egy év múlva a hatvani gyülekezet. 1974-től helyettes lelkészi kinevezést kapott Pécelre, ahol még ebben az esztendőben rendes lelkipásztorrá választották. Egészen az 1994-ben történő nyugdíjba vonulásáig szolgált itt. Több cikluson keresztül viselte az Északpesti Ref. Egyházmegye lelkészi tanácsbírói tisztét, de volt zsinati bíró és zsinati számvevő is. – A Ref. Diakónusképző és a Ref. Iszákosmentő Misszió munkatársa, a Tiszta Forrás Alapítvány munkatársa, a péceli Ráday Gimnázium Alapítványának elnöke. Nyugdíjasként a Bp.-Rákoscsaba Ref. Szeretetotthonban és az Egymást Segítő Egyesület nyugdíjas otthonában végzett lelkészi szolgálatot. Írásai különböző folyóiratokban jelentek meg. – Díja: Pécel díszpolgára (1994).

Irod.: MIKOLICZ Gyula: Amikor megnyílik az ég kapuja (BiblGyül, 3. sz.); HAMVASNÉ NAGY Mária: Az építő lelkész (ESEHír, 2005. 6. sz.); GULYÁSNÉ MIKES Zsuzsa: Búcsú Orosz Ferenc nyugalmazott ref. lelkipásztortól (ESEHír, 2011. 8. sz.); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

PÁSZTOR Gyula (Gelej, 1929. szept. 24. – Szuhogy, 1999. dec. 30.): ref. lelkipásztor, bibliaiskolai igazgató. – Mezőgazdasági tanulmányait követően a Debreceni Ref. Teológiai Akadémián szerzett lelkészi oklevelet 1958-ban. – Dobozon, Törökszentmiklóson és Nagyréven volt segédlelkész. 1959-től Tiszagyendán, 1963-tól Baktakéken, 1971-től pedig Zilízen megválasztott lelkipásztor. – 1996-ban történő nyugdíjaztatását követően Pécelre költözött, ahol a Biblia Szövetség által működtetett bibliaiskolát vezette. Itt is lett eltemetve. – Írásai, fordításai különböző folyóiratokban jelentek meg.

m.: Bibliai bevezetés(1994).

Irod.: ASZTALOS Zoltán: Pásztor Gyula (BiblGyül, 2000. 1. sz.); BENKE György szerk.: Akik előttünk jártak (Miskolc, 2001).

PATAKY Tibor (?, 1889. – Pécel, 1953. okt. 29.): politikus, államtitkár.– A két világháború között államtitkárként a nemzetiségügyi osztályt irányította. A magyar kormány kisebbségpolitikájának első számú szakértőjeként tartották számon. 1930-tól a Dunamelléki Ref. Egyházkerület világi jegyzője, 1940-től tanácsbírája, 1943-tól az Erdélyi Hangya Szövetkezet igazgatóságának tagja. – Díja: Magyar Érdemrend Nagykeresztje (1940).

m.: A magyar nő hivatása napjainkban(Kolozsvár, 1943).

Irod.: ABLONCZY Balázs: A kegyelmes úr napjai (Korall, 2004. szept.); BárdiNándor – Zahorán Csaba (szerk.): Magyar javaslatok, tervek, dokumentumok az erdélyi kérdés rendezésére 1918–1940 (Csíkszereda, 2009).

PEKÁRY István, gálszécsi (?, 1859. – Pécel, 1924. márc. 21.): nagybirtokos.– 1896 környékén volt a község földbirtokosainak egyike, ő vásárolta meg özv. Sárközy Józsefné birtokait. A századforduló táján kastélyt építtetett Pécelen, amely hosszú ideig művelődési házként működött.

*Kiegészítésre szorul.

 PEKÁRY István, gálszécsi (Pécel, 1887. júl. 21. – ?, 1962.): gazdasági főtanácsos, felsőházi tag, Pekáry István és Sztachó Paula fia.– Iskoláit Tatán és Nyitrán végezte, a Magyaróvári Gazdasági akadémián szerzett diplomát. Három esztendeig harcolt az első világháborúban, majd leszerelését követően a Nógrád megyei birtokán gazdálkodott. 1939 és 1944 között a Magyar Országgyűlés felsőházának a tagja. Ismert lótenyésztő és ügetőménes-tulajdonos volt. Ügyvezető igazgatója volt a fővárosi Ügető-verseny Egyesületnek. – Díjai: III. Osztályú Katonai Érdemkereszt, Signum Laudis, Sebesülési érem.

Irod.: HAEFFLER István: Magyar országgyűlési almanach (Bp., 1940).

*Kiegészítésre szorul.

PRÓNAY István, báró tótprónai és blatniczai (?–?): festőművész.– Fiatalon Münchenben, Wilhelm Kaulbach tanítványa volt. Hosszabb ideig lakott Pécelen a család által 1830-ban épített klasszicista stílusú kúriában.

Irod.: CIFKA Brigitta: Wilhelm von Kaulbach magyar tanítványa, báró Prónay István (Műv Ért., 1996. 3-4. sz.).

*Kiegészítésre szorul.

RÁDAY Gedeon,rádai gróf (Ludány, 1713. okt. 1.– Pécel, 1792. aug. 6.): író, irodalomszervező, nagybirtokos, Ráday Pál (1677-1733) és Kajali Klára fia.– Hároméves németországi tanulmányútja során az odera-frankfurti egyetemen tanult. – 1733-ban, atyja halála után hazatért, ahol birtokainak kezelése mellett életét a nemzeti művelődés ügyének szentelte. Széleskörű levelezést folytatott korának íróival, támogatta irodalmi művek és folyóiratok kiadását. Az édesapja által alapított könyvtárát tovább gyarapította. 1764-ben Pest vm. követeként részt vett az országgyűlés munkájában. 1774 és 1792 között a Dunántúli Ref. Egyházkerület főgondnoka. – Írásainak nagy része kéziratban maradt hátra, és halála után el is pusztult. A megmaradtakat Váczy János gyűjtötte össze és adta ki, életrajzi bevezetéssel: Gróf Ráday Gedeon összes művei(Bp., 1892).

Irod.: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); VAS Margit: Ráday Gedeon élete és munkássága (Bp., 1932); GÁLOS Rezső: Levéltári adatok Ráday Gedeon diákkoráról (ItK, 1953. 1-4. sz.); ZSINDELY Endre: Ráday Gedeon élete és munkássága (RefEgyh, 1955. aug. 15.); RÓNAY György: Ráday Gedeon(It, 1962. 1. sz.); MEZEI Márta: Ráday Gedeon(Bp., 1965); BENDA Kálmán: A „szent öreg”(Magy. Nemz., 1992. aug. 7.); KRETT Tibor: „A magyar literátusok atyja” (Széph, 2006. 16. sz.).

RÁDAY Gedeon,rádai gróf (Szentpéterszeg, 1745, máj. 30.– Pest, 1801. júl. 10.): nagybirtokos, koronaőr, a magyar színészet támogatója, Ráday Gedeon (1713-1792) és Szentpétery Katalin fia.– Közéleti pályáját 1783-ban Hont vm. főispáni helytartójaként kezdte. 1785-ben a királyi tábla ülnöke, 1786-ban a hétszemélyes tábla bírája, 1792-ben belső titkos tanácsos, 1799-ben koronaőr lett. 1784-ben a fiával magyar színjátszó társulatot akart szervezni, de terve nem valósult meg. – Német nyelvről fordított drámákat, színjátékokat, sőt ő maga is írogatott. Főnemesi rangra emelésével már nem törődött a művészettel, irodalommal, kéziratainak nagy részét elégette. A protestáns egyházak ügyeivel kezdett el foglalkozni, 1793 és 1797 között a Dunántúli Ref. Egyházkerület, 1797 és 1801 között a Dunamelléki Ref. Egyházkerület főgondnoka.

Irod.: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); MÁLYUSZ Elemér: A Türelmi Rendelet, II. József és a magyar protestantizmus (Bp., 1939); MÁLYUSZNÉ CSÁSZÁR Edit: A Rádayak és hazai színjátszásunk (Bp., 1955); KENYERES Ágnes: Magyar életrajzi lexikon (Bp., 1967-1994).

RÁDAY Gedeon, rádai gróf (Pest, 1806. jún. 23.– Bp., 1873. júl. 12.): reformpolitikus, országgyűlési képviselő, Ráday Pál (1768-1827) és tótprónai és blatniczai báró Prónay Ágnes fia.– Szülőhelyén, majd Pozsonyban végzett jogi tanulmányait 1823-ban Pesten szerzett diplomát. – Részt vett az 1825-1827-i országgyűlésen. Széchenyi István hatására kezdett politikával foglalkozni. Mint a Pest vm.-i ellenzék egyik vezérét egyik közgyűlési beszédéért hűtlenségi perbe fogták. Ennek ellenére a vármegye mégis megválasztotta az 1839-i országgyűlés követévé, ám helyét nem foglalhatta el. Végül is lemondott, perét, pedig az 1840 tavaszán hirdetett amnesztia megszüntette. 1842-ben tagja lett a Kossuth Lajos által alapított Országos Iparegyesület választmányának, majd 1843-ban Pest vm. ismét országgyűlési követévé választotta. A Nemzeti Színház főintendánsa lett. 1847-ben Kossuth Pest vm.-i követté választásán munkálkodott; ő maga a főrendi táblán az ellenzék soraiban szerepelt az utolsó rendi ogy.-en. 1848-tól Nógrád vm. főispánja. 1849-ben a haditörvényszék kétévi várfogságra ítélte, de néhány hónap után kegyelmet kapott. 1854-től ismét a Nemzeti Színház igazgatója. Tagja volt az 1861. évi országgyűlési főrendiházának is, 1867-ben a jász-kunok főkapitánya lett. 1860-ban a Dunamelléki Ref. Egyházkerület főgondnokává választották. Miután anyagilag tönkrement, 1870-ben visszavonult a közszerepléstől. A Rádayak értékes családi könyvtárát a pesti ref. főiskolának adta el. – Versei, fordításai különböző folyóiratokban jelentek meg. Pest vm. közgyűlésein mondott beszédeit (1836-1837) Kossuth Lajos ismertette a Törvényhatósági Tudósításokban.

m.: Gr. Ráday Gedeon, br. Vay Béla és gr. Csáky Tivadar beszédei(Pest, 1861).

Irod.: HORVÁTH Mihály: Huszonöt év Magyarország történetéből (Pest, 1868); Gr. Ráday Gedeon (Reform, 1873. 124. sz.); SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); MÁLYUSZNÉ CSÁSZÁR Edit: A Rádayak és hazai színjátszásunk (Bp., 1955); KENYERES Ágnes: Magyar életrajzi lexikon (Bp., 1967-1994)

RÁDAY Gedeon,rádai gróf (Pest, 1829. jún. 16.– Bp., 1901. nov. 29.): nagybirtokos, királyi biztos, országgyűlési képviselő, Ráday László (1804-1868) és Ida von Wartensleben grófnő fia.– Jogi tanulmányait Kecskeméten végezte. – 1847-ben Pest vármegyéhez került, 1848-ban a belügyminisztériumban fogalmazó. Részt vett a szabadságharcban, Mészáros Lázár, Dembinszky Henrik és Bem József segédtisztje volt. A fegyverletétel után családi birtokain gazdálkodott. 1861-ben és 1865-től a főrendiház tagja, 1865 és 1868 között jegyzője. 1867-ben a belügyminisztériumban osztálytanácsos és a rendőri osztály főnöke lett. 1869-ben az alsó-tiszai vidék közbiztonságának királyi biztosa, az alföldi betyárság felszámolója. 1872-től országgyűlési képviselő, honvédelmi minisztériumi tanácsos, 1893-ban vonult nyugdíjba.

Irod.: EDVI Illés Károly: Gr. Ráday Gedeon (Jogáll, 1902. 2. sz.); NAGY CZIROK László: A Ráday kor s a szegedi vár titkai (Kiskunhalas, 1962). – SZEGEDI BÉKEFI Antal: Betyárok (Szeged, 1897); MADARASSY László: Ráday Gedeon gr., a szegedi kormánybiztos (Bp., É. n.); CSAPÓ Csaba: Életrajz és mentalitás (Aetas, 2002. 2-3. sz.).

 RÁDAY Gedeon, rádai gróf (Pécel, 1841. máj. 4.– Bécs, 1883. dec, 26.): nagybirtokos, országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszter, Ráday Gedeon (1806-1873) és széki gróf Teleki Borbála fia. – Gárdatiszt, majd huszárkapitány a császári udvarnál, ahol 1862-ben az uralkodó szárnysegédjévé nevezték ki. 1866-ban megvált a katonai pályától és ikladi birtokán gazdálkodott. 1875-ben függetlenségi párti országgyűlési képviselő (később a Szabadelvű Párthoz csatlakozott). 1882-től haláláig honvédelmi miniszter Tisza Kálmán kormányában. A Ludovika Akadémiát honvédtisztképző iskolává fejlesztette, a honvédelmi törvényt revideáltatta, a csendőrséget katonai alapon megszervezte. Ikladon temették el.

Irod.: KENYERES Ágnes: Magyar életrajzi lexikon (Bp., 1967-1994).

RÁDAY Gedeon, rádai gróf (Bp., 1872. okt. 18. – Iklad, 1937. szept. 22.): főispán, politikus, országgyűlési képviselő, nagybirtokos, Ráday Gedeon (1841-1883) és Philippine von Pergen fia.– Jogi és államtudományi államvizsgáit követően 1894-ben Pest vm. szolgálatába lépett. 1910-ben Pest vm. és Kecskemét főispánjává nevezték ki. 1917-ben a Tisza-kormány bukásakor lemondott és hadi szolgálatra vonult be. 1920-tól 1921-ig Pest és Szolnok vm. főispáni teendőinek ellátásával is megbízott kerületi kormánybiztos. 1920 végétől a Pécs, 1922-től 1935-ig Nagykőrös képviselője volt, 1935-től felsőházi tag. 1921-ben a Bethlen-kormány belügyminisztere.

Irod.: KENYERES Ágnes: Magyar életrajzi lexikon (Bp., 1967-1994).

RÁDAY László, rádai gróf (Pécel, 1804. aug. 31. – Pécel, 1868. nov. 17.): nagybirtokos, országgyűlési képviselő, Ráday Pál (1768-1827) és Prónay Ágnes fia.– Egyes iratok királyi kamarásként emlegetik, máshol több vm. táblabírájának titulálják. Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés tagja. Ludányban és környékén is voltak birtokai. – Néhány esztendeig a Pesti Ref. Egyházmegye tanácsbírói tisztét is betöltötte.

Irod.: BUDAI László: Gróf Ráday Gedeon Szegeden – Egy királyi biztosság előzményei és története (Szeged, 2001).

RÁDAY László, rádai gróf (Pécel, 1837. júl. 19. – Bp., 1912. dec. 6.): nagybirtokos, országgyűlési képviselő, Ráday Gedeon (1806-1873) és széki gróf Teleki Borbála fia.– Pest vm. főjegyzője, 1861-től országgyűlési képviselő. Ugyanebben az évben a péceli ref. gyülekezet főgondnokává választották, tisztéről 1873-ban lemondott. 1862 és 1870 között az Alsóbaranya-Bács-Szlavóniai Ref. Egyházmegye gondnoka is volt.

RÁDAY Pál (Losonc, 1677. júl. 2.– Pécel, 1733. máj. 20.): kuruc diplomata, kancellár, nagybirtokos, könyvtáralapító, Ráday Gáspár és Libertsey Rozália fia.– Losoncon, majd Selmecbányán és Körmöcbányán tanult. – 1700-tól Nógrád vm. nótáriusa, 1703-ban csatlakozott II. Rákóczi Ferenc mozgalmához. Előbb a fejedelem belső titkára, majd a kancellária igazgatója. 1707-től erdélyi alkancellár, a kuruc tisztképzést szolgáló Nemesi Compania auditora, 1709-ben a kuruc hadikancellária vezetője, mindvégig Rákóczi egyik legközvetlenebb és legbizalmasabb munkatársa. Feladata főként a diplomácia irányítása volt. 1711-ben a szatmári béke után külön amnesztiával tért haza Galíciából. Az országgyűléseken, ahol Nógrád vm. követe volt, elsősorban a protestáns egyházak érdekében szállt síkra. A Ref. Egyház első egyetemes főgondnoka. Több vallásos munkát is írt, lerakta alapját a híres péceli Ráday-könyvtárnak, támogatta Pápai Páriz Ferenc szótárának kinyomatását, Bél Mátyás tudományos és Mányoki Ádám művészi tevékenységét.

m.: Lelki hódolás, avagy az igaz keresztyénhez illő buzgó imádságok; mellyekkel mintegy parancsolat szerént való bizonyos adóval, az ő Urának s Istenének be-hódolni tartozik. Mellyet, már azelőtt maga gyakorlására (in privato) el-készítvén, most, némely hozzátartozóinak kivánságokra és másoknak-is hasznokra, ahoz alkalmaztatott istenes új énekekkel ki adott(Kassa, 1710), Ráday Pál napló-írása 1677-1720(Pest, 1866), Benderben menő Utazásomnak Diáruma(Pest, 1841), Rádai Ráday Pál munkái(Bp., 1889), Ráday Pál iratai(Bp., 1955-61). – Kéziratban maradt hátra a Descriptio historiae arcanae infausti praeteriti belliés A theologia magyarázata latin distichonokban című munkája.

Irod.: AMBRUS Mór: Ráday Pál, 18. századbeli vallásos költő (LosGimnÉrt, 1876); NÉGYESY László: Rádai Ráday Pál munkái(Bp., 1889); KOVÁCS Sándor: Egy énekíró a múlt századból (EvEgyhIsk, 1896); ZOVÁNYI Jenő: Egyetemes főgondnok és főconsistorium a magyarországi Ref. Egyházban (Bp., 1903); FERENCZI Sára: Ráday Pál „Lelki hódolás” c. imádságos könyvének első kézirata (Bp., 1909); PRUZSINSZKY Pál: Ráday Pál(ProtSz, 1912. 6. sz.); GORZÓ Gellért: Ráday Pál (Bp., 1915); SZŐKE István: Ráday Pál 1677–1733(Beregszász, 1934); PAP László: Ráday Pál egyházirodalmi munkássága(RefEgyh, 1953. 19.sz.); BENDA Kálmán: Ráday Pál politikai iratai(LK, 1954); BOTTYÁN János: Ráday Pál (RefEgyh, 1954. 8. sz.); BÁN Imre: Ráday Pál iratai(ItK, 1963. 2. sz.); ESZE Tamás: Rákóczi tanácsadója és diplomatája(ÚjTük, 1977. 28. sz.); GYENIS Vilmos: Ráday Pál, az emlékíró(ItK, 1979. 3. sz.); Ráday Pál Emlékkönyv (Bp., 1980); RÁDAY-PESTHY Pál (szerk.): Ráday Pál és a Rákóczi-szabadságharc(Bp.,  2006).

RÁDAY Pál, rádai gróf (Pécel, 1768. márc. 31.– Pest, 1827. jan. 22.): nagybirtokos, császári és királyi kamarás, a magyar színjátszás előharcosa, Ráday Gedeon (1745-1801) és fáji Fáy Zsuzsanna fia. – Az eperjesi kerületi tábla ülnöke, később a Dunamelléki Ref. Egyházkerület világi főgondnoka. Atyjával együtt lelkes támogatója volt a magyar színjátszás ügyének. Kazinczy Ferenccel együtt igazgatója volt az 1790-ben alakult Magyar Színjátszó Társaságnak. Az 1810-es évek magyar színjátszásában Goethe weimari iskolájának elgondolásait törekedett meggyökereztetni.

Irod.: Ráday Pál (TudGyűjt, 1828.); KENYERES Ágnes: Magyar életrajzi lexikon (Bp., 1967-1994).

RÁDAY Pál, rádai gróf (Pécel, 1829. máj. 27. – Pécel, 1879. nov. 12.): nagybirtokos, táblabíró; szolgabíró,Ráday Gedeon (1806-1873) és széki gróf Teleki Borbála fia.– Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején huszárőrnagyként szolgált.  Később Pest vármegye váci járásában volt szolgabíró, majdmagyar királyi táblabíró. Hosszú szünet után a péceli ref. gyülekezet az ő személyében választott magának 1860-ban újra főgondnokot, ám tisztségétől a következő esztendőben megvált.

Irod.:BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49 (Bp., 1987).

RÁDAY Pál, rádai gróf (Pécel, 1861. máj. 8. – Bp., 1888. dec. 3.): nagybirtokos. Ráday Pál (1830-1879) és Nagy Zsuzsanna fia.– Pécelen kívül Gyömrőn és környékén voltak még birtokai.

RÁDAY Pálné: lásd KAJALI Klára

RADÓ Imre (Pécel, 1885. júl. 31.– Auschwitz, 1944.): író, újságíró.– Egyetemi tanulmányait Bp.-en végezte. – Egy ideig bank- és pénzügyekkel foglalkozott, jövedelméből nehezebb sorsban élő fiatal írótársait támogatta. Első novellái a Pesti Hírlapban jelentek meg. 1909-ben Szabadkára költözött, ahol a Bácsmegyei Naplómunkatársa, az ottani irodalmi élet egyik ismert szervezője lett. Emellett a szabadkai Singer Bernát Zsidó Szeretetház Egyesületnek volt a titkára. Szerkesztette a Vajdasági magyar írók almanachját és a Kalangya című folyóiratot.

m.: Nősülő férfiak (Bp., 1908), Mézeshetek az esküvő előtt (Bp., 1909), Ariport (Szabadka, 1918), Az akarat szárnyain (Szabadka, 1925), Kató csillagot akar (Marosvásárhely, 1927), Vagyunk (Szabadka, 1928), A noviszádi zsidók története(Újvidék, 1930), Akácok(1933), Áram (Szabadka, 1934). Színművei, egyéb írásai közül több csupán kéziratban maradt hátra.

Irod.: NAGY Lajos: Az akarat szárnyán (Nyug, 1926. 2. sz.); MAJTÉNYI Mihály: A magunk nyomában (Újvidék, 1961); SZIRMAI Károly: Szavak estéje (St. Gallen – Stuttgart – Sidney, 1978); UTASI Csaba: Irodalmunk és a Kalangya (Újvidék, 1984); BORI Imre: A jugoszláviai magyar irodalom rövid története (Újvidék, 1993); JUHÁSZ Géza: Párhuzamok és kapcsolatok (Szabadka, 1998); GEROLD László (szerk.): Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon 1918-2000 (Újvidék, 2001); KALAPIS Zoltán: Életrajzi kalauz (Újvidék, 2002-2003).

RAJZ Mihály (Vác, 1911. júl. 9. – Bp., 1986. nov. 28.): r. k. plébános.– Iskoláit szülőhelyén végezte, 1934-ben szentelték pappá. – 1935-ben teológiai doktorátust szerzett, még ebben az évben Fótra került káplánnak, majd Vácott szemináriumi tanár. 1936-tól püspöki jegyző és szertartó, 1942-től Pécelen plébános. 1945-ben püspöki tanácsossá, 1948-ban esperessé nevezték ki, 1951-től Soroksáron plébános. Innen két esztendő múlva Hatvanba került, de 1957-től újra soroksári plébános. 1958-tól Felsőgöd, 1959-től Becske, 1962-től a haláláig Bp.-Mátyásföld plébánosa. 1944-től Pécelen a Lelkipásztori Levelekszerkesztője.

m.: Egyházmegyénk a török uralom végén (Vác, 1943), Akkor kisdedeket vivének hozzája(Rákospalota, 1944), A Mester itt van és hív téged(Bp., 1946), Dicsértessék a Jézus Krisztus!(Bp., 1947), Elmélkedések a katekizmusból(Bp., 1948), Párbeszédben az Úrral(Bp., 1979), Családunk katekizmusa (Bp., 1984).

Irod.:Schematismus Vac (Vác,1943); PILINYI Gyula: A magyarországi latin és görög szertartású világi és szerzetes római katolikus papság névtára és az országos hivatalok útmutatója (Bp., 1943); VICZIÁN János: Katolikus sajtó Magyarországon 1990-ig(Bp., 1995); DIÓS István (szerk.): A magyar katolikus egyház 1945. jan. 1. – 1999. jún. 30. között elhunyt egyházmegyés papjai, szerzetes papjai, szerzetesei és szerzetesnői (Bp., 1999); GULYÁS Pál – VICZIÁN János (szerk.): Magyar írók élete és munkái (Bp., 2002).

RASSAY Károly (Orsova, 1886. márc. 21.– Pécel, 1958. aug. 2.): politikus, lapszerkesztő.– 1912-ben ügyvédi irodát nyitott Zentán, 1914-ben Bp.-en törvényszéki jegyző, majd kúriai tanácsjegyző, 1915-től az igazságügy-minisztériumban titkár. 1919-ben részt vett a Tanácsköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésekben. A Huszár-kormányban az igazságügy-minisztérium politikai államtitkára. 1920-tól Bp. nemzetgyűlési, 1929-től Szeged országgyűlési képviselője. 1921-ben megalapította a Független Kisgazda, Földműves és Polgári Pártot, majd a Demokrata Párttal egyesülve a Független Nemzeti Demokrata Pártot. Rövid idő múltán a pártban bekövetkező szakadás miatt létrehozta a Nemzeti Szabadelvű Pártot, amely 1935-ben a Polgári Szabadságpárt nevet vette fel. – 1923-ban megalapította és szerkesztette az Esti Kurircímű liberális napilapot. 1944-ben letartóztatták és Mauthausenbe hurcolták. Visszatérése után már nem vett aktívan részt a politikai életben, ennek ellenére 1951-ben Füzesgyarmatra telepítették ki. Amikor a kitelepítés megszűnt, Bp.-re nem térhetett vissza, így élete utolsó szakaszát Pécelen töltötte.

m.: Kossuth Lajos álarcában(Bp., 1922). Politikai visszaemlékezései kéziratban maradtak fenn.

Irod.: EGRESSY Dénes: Rassay Károly, a polgár (Bp., 1943); L. NAGY Zsuzsa: Mauthausentől Füzesgyarmatig (Száz, 2003. 6. sz,); L. NAGY Zsuzsa: Rassay Károly liberális nézetei (DebrSzle, 2005); L. NAGY Zsuzsa: Egy politikus polgár portréja (Bp., 2006); LŐRINCZ László: Rassay, a makacs ősliberális (HVG, 2008. augusztus 9.).

RÉVÉSZ Benjámin (?, 1934. – Bp., 2005. okt.): bapt. lelkész.– A Bp.-i Bapt. Teológiai Szemináriumban végzett tanulmányait követően 1959-tőlTahitótfalun lett prédikátor, ahonnan 1965-ben a péceli gyülekezet hívta meg. 1979-ben Újpestre ment át, és az 1996-ban történő nyugdíjazásáig szolgált itt. Hosszabb ideig betöltötte a Magyarországi Bapt. Szövetség alelnöki és missziói titkári tisztét is. – Írásai különböző folyóiratokban láttak napvilágot.

 Irod.: ALMÁSI Mihály: Révész Benjámin (JóPászt, 2005. nov.-dec.)

*Kiegészítésre szorul.

[Életrajza megtalálható a Békehírnök 2005. október 30-i számában]

ROHONCZY János (Bp., 1910. – Bp., 1979.): ref. lelkipásztor.– Iskoláit szülővárosában végezte, a Bp.-i Ref. Teológián szerzett lelkészi oklevelet. – Üllőn, lett segédlelkész, innen 1937-ben Kisorosziba került. 1952-ben lelkészcsere folytán Szokolyára ment át, ahonnan 1959-ben hívták meg Pécelre. Egészen az 1974-ben történt nyugdíjazásáig szolgált a településen, itt is lett eltemetve.

 Irod.:MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

*Kiegészítésre szorul.

ROSENZWEIG Adolf: lásd ÁGAI Adolf

ROSENZWEIG József (? – Nagyabony, 1864.) orvos, műfordító, Ágai Adolf apja.– Vallásos lengyel zsidó családból származott, az üldözések elől menekült Magyarországra, 13 éves korában. – Miután orvos lett, egy ideig a családjával Jankovácon, majd az Eszék melletti Orahovicán élt. Innen költöztek 1940-ben Pécelre. Később Alsódabason, majd Nagyabonyban praktizált. – Foglalkozott irodalommal is, magyar remekírókat fordított héberre. Vörösmartytól a Szózat, valamint néhány Arany- és Petőfi-vers jelent meg tőle egy mainzi héber szaklapban.

F. m.: Segédkönyva mérgezések és tetzhalál körül…(Buda, 1846).

 Irod.:SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); SZÁLLÁSI Árpád: Egy népszerű francia toxikológia, és két magyar fordítása (OrvHetilap, 1974. 46. sz.).

SALLAI István (?, 1834. – ?, 1926.): földbirtokos, bíró.– 1881-től a ref. gyülekezet közgondnoka, 1885 és 1900 között Pécel község bírája.

Irod.: GALGÓCZY Károly:Péczel község leírása (Bp., 1896); JUHÁSZ József: Pécel város kismonográfiája (Pécel, 2012). 

*Kiegészítésre szorul.

STROMSZKY Adolf (Pozsony, 1823. – Pécel, 1849. május 10.): huszárhadnagy, Stromszky Ferenc Sámuel ev. püspök fia.– Az 1848-as forradalom idején önkéntesként csatlakozott a nemzetőrséghez. A rákosi csatában súlyos sebet kapott, Pécelen ápolták itt is hunyt el. Három ismeretlen honvédtársával a ref. temetőben helyezték örök nyugalomra.

Irod.: DOBOS János: Halotti beszéd Stromszki Adolf, 49. zászlóalji hadnagy fölött, ki az 1849. évi april 21. rákosi csatában kapott sebe következtében meghalt Péczelen május 10. (Pest, 1849); BONA Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban (Bp., 1999); ÁDÁM Ferenc: Kik voltak a rákosi csata hősei? (RákosMúzEst, 2011. 2. sz.).

SZABADOS Gyula(?–?): r. k. plébános.– Tanulmányainak befejeztével 1905-től Turán, 1909-től Monoron káplánkodott. 1915-től Pécel első önálló lelkésze, kezdeményezésére alakult meg 1918-ban Pécelen a Hangya Szövetkezet. A Tanácsköztársaság idején bebörtönözték, miután 1920-ban kiszabadult, ismeretlen helyre távozott. 1924 és 1928 között Aszódon volt plébános. A második világháború idején tábori lelkészként szolgált. 

*Kiegészítésre szorul.

SZABÓ Albert (?, 1859. – Pécel, 1940. ápr. 3.): ref. kántortanító.– 1878-ban kezdte meg működését a Péceli Ref. Egyházközség iskolájában, 44 évi szolgálat után ment nyugdíjba. Ő volt a péceliek „nagy tanítója”. – 1905-től a Péczeli Casino pénztárnoki tisztét is betöltötte.

m.: Péczel és Pest-Kiskunmegye földleírása népiskolák III. osztálya számára(Nagy-Kőrös, 1893).

Irod.:SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); JUHÁSZ Jenőné: A péceli iskolák története(Pécel, 2003); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

SZATHMÁRY Attila (Kecskemét, 1927. nov. 7. – Vác, 2006. okt. 9.): r. k. plébános.– Iskolát szülővárosában végezte, az ottani Piarista Gimnáziumban érettségizett. Vácott szentelték pappá 1951-ben. Tiszakécskére kapott kápláni kinevezést, 1954-től Mindszenten, 1956-tól Rákospalotán, a Főplébánián, 1963-tól Nagykőrösön teljesített szolgálatot. 1967-ben Szelevénybe került plébánosnak, innen 1973-ban Szegvárra került át, 1983-tól a hódmezővásárhelyi Szent István plébánián szolgált. 1989-től Pécelen lett plébános, ahonnan 2004-ben vonult nyugdíjba. – 1979 és 1989 között kerületi esperes, 1989-től Pécelen a Lelkipásztori Levelekszerkesztője. Életének utolsó hónapjait a verőcei Migazzi Papi Otthonban töltötte.

Irod.: Millennium Pécelen (ÚjEm, 2000. jún. 3.)

SZEMERE Ferencz, szemerei (? – Pécel, ?): nagybirtokos, Szemere Pál apja.– A 19. század első felében körül m. kir. helytartósági ügynök volt Budán.

m.: Jura, quibus evangelicorum in regno Hungariae religio nititur, adversaque juribus his gravamina synoptice descripta(H. n., 1790).

Irod.:SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914).

SZEMERE Krisztina, Szemere Pálné; Képlaki Vilma (Lasztóc, 1792.– Pest, 1828. márc. 26.): meseíró, költő, Szemere Pál felesége.– Meséket, verseket írt, amelyek különböző folyóiratokban (Aurora, Muzárion, Szépliteratúrai Ajándék, Aspasia, Urania) jelentek meg. – Kéziratait Szvorényi József adta ki férje, Szemere Pál munkáicímű kötetében (Bp., 1890).

Irod.: KÖLCSEY Ferenc: Vilma (Muz, 1833); BÁNHEGYI Jób: Magyar nőírók (Bp., 1939); LUKÁCSY Sándor: Képlaki Vilma ismeretlen levele (SzabSzatBerSzle, 1983. 3. sz.).

SZEMERE Pál, szemerei (Pécel, 1785. febr. 19.– Pécel, 1861. márc. 14.): költő, kritikus, esztéta, szemerei Szemere Ferencz fia, Szemere Krisztina férje.– Iskoláit Budán, Kiskunhalason, Nagykőrösön, Pápán és Pozsonyban végezte. – 1808-ban ügyvédi oklevelet szerzett, de ügyvédi gyakorlatot nem folytatott, hanem péceli birtokán gazdálkodott. 1810-től a Hazai és Külföldi Tudósításoklap munkatársa lett. 1817-ben a Tudományos Gyűjteményegyik alapítója. 1818-tól Pest vm. aljegyzője, 1818 és 1829 között a Péceli Ref. Egyházközség főgondnoka.– Esztétikai cikkeket, kritikákat, bölcselkedő szonetteket, tanító költeményeket írt. Kazinczy Ferenc leghívebb tanítványa, Kölcsey Ferenc barátja. Horvát Istvánnal és Vitkovics Mihállyal az ún. pesti triászt alkotta. Nyelvújító, több szóalkotása ma is él. 1815-ben Kölcseyvel együtt adta ki a nyelvújítás védelmében Felelet a Mondolatra néhai Bohógyi Gedeon úrnakcímű híres vitairatát. 1826-ban elindította az Élet és Literaturacímű folyóiratot, amelyet 1833-tól Muzárionnéven adott ki, majd 1834-től az Auroracímű lapot. 1831-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja,1840-től a Kisfaludy Társaság tagja. – A szabadságharc leverése után esztétikai tanulmányok írásával foglalkozott. Levelezését 36 kötetben a Ráday Könyvtár Szemere Tár elnevezésű gyűjteménye őrzi.

F. m.: Alkalmi versdarabkák(Pozsony, 1802-180404), Poétai zsengék(Pest, 1806), Gedicht an den Herrn Ladislaus Vida von Felső-Pencz und Fegyvernek, als derselbe die Direction der ungr. nation. Schauspiel-Gesellschaft übernahm, und auf eigene Kosten ein Theater errichtete (Pest, 1809), Az új holmi első csomójának kritikai megítéltetése(Pest, 1810), Hat sonett(Pest, 1811), Dalok azoknak a kik szeretnek(H. n., 1812), A párisi adós(Buda, 1841), Dithiramb-Argyérus és Talány-Ábrándok, melyeket elverselt egy tudós zarándok phantast comicai didactius módon Bp.en, Fóton, Péczelen, Maglódon, életének hatvanhetedik évében, kinek symboluma… (Pest, 1851), Erdei lak mint dalverseny, és Petőfi Sándor (Pest, 1860), Szemere Pál munkái(Szerk.: Szvorényi József, Bp., 1890).

Irod.: MINDSZE0NTI Gedeon: Szemere Pál megérkeztekor (CsalL, 1857. 1. sz.); SZÁSZ Károly: Szemere Pál emlékezete (Bp., 1877); KAZINCZY Gábor: Emlékbeszéd Szemere Pál felett (Bp., 1885); KELEMEN Béla: Szemere Pák (EPhK, 1891); MÁTÉ Lajos: Szemere Pál, mint kritikus (Bp., 1894); JÁNKY István: Szemere Pál esztétikai és poétikai nézetei (Pécs, 1928); GÁLOS Rezső: Adatok Szemere Pál forrásaihoz (ItK, 1929. 3. sz.), RÉDEY Tivadar: Szemere Pál emlékezete (BpSzle, 1939. 736. sz.); P. BALÁZS János: Szemere Pál mint szóalkotó (MNyr, 1961. 3. sz.); P. BALÁZS János: Szemere Pál mint nyelvész (MNy, 1961. 4. sz.); SZAUDER József: A romantika útján (Bp., 1961); ROHONYI Zoltán: A magyar romantika kezdetei (Bukarest, 1975); FENYŐ István: Az irodalom respublikájáért (Bp., 1976); FENYŐ István: Haza és emberiség (Bp., 1983); CSETRI Lajos: Egység, vagy különbözőség? (Bp., 1990).

SZEMERE Pálné: lásd SZEMERE Krisztina

SZILÁGYI Emil, székelyföldvári (Hódmezővásárhely, 1850. – ?): nagybirtokos, miniszteri tanácsos, Szilágyi Virgil fia.– A honvédelmi minisztériumban töltött be különböző tisztségeket, a századforduló táján Pécelen voltak jelentős földbirtokai. – Díja: Lipót Rend lovagkeresztje (1910).

SZILÁGYI Virgil, székelyföldvári (Écska, 1824. nov. 27. – Bp., 1892. dec. 30.): ügyvéd, újságíró, politikus, Szilágyi Emil apja.– Iskoláit Hódmezővásárhelyen és Pesten végezte. – Csongrád vm. aljegyzője lett, majd részt vett az 1848. évi szabadságharcban. A forradalom után szépirodalommal, jog- és történelemtudománnyal foglalkozott. Táncsics Mihály védőügyvédjeként szerzett magának nevet, talán ennek is köszönhető, hogy 1861-ben országgyűlési képviselővé választották. Koholt vádak alapján börtönbe került, de kegyelemben részesült. Kiszabadulását követően külföldre menekült, innen 1868-ban tért vissza. A következő esztendőben ismét országgyűlési képviselővé választották, 1887-ben azonban visszavonult a közélettől. Pécelen ő vásárolta meg a Fáy család egyik kúriáját. – Írásai különböző folyóiratokban jelentek meg. Szerkesztette az Értesítő, a Pesti Napló, aBudapesti Visszhang,a Törvénykezési Csarnokés a Magyar Újságcímű lapokat.

m.: Újkor története1516-1789(Pest, 1850), A közérzület (Pest, 1850), Szelíd fájdalmak(Pest, 1853), A végzet utai(Pest, 1855), Betűsoros tárgymutatóa törvényekhez és rendeletekhez…(Pest, 1856), Magyar történeti képek(Pest, 1856), A válponton (Pest, 1861), Országgyűlési beszéde(Pest, 1861) A magyar magánjogvisszaállításának kérdése(Pest, 1861), A nemzeti kérdéshazánkban(Pest, 1861), A megyékés városok rendezéséről(Pest, É. n.), A törvénykezési reformalapelvei(Pest, 1865), A törvénykezésjavításáról(Pest, 1865), A köztörvényhatóságiönkormányzat biztosításáról(Pest, 1867), A katholikus autonomiakérdéséhez(Pest, 1869), Észrevételek…(Pest, 1871),  Válasz…(Pest, 1871), A házasságfelbontatlansága(Bp., 1873), Uzsoraés kamatmaximum(Bp., 1882).

Irod.:SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914);KENYERES Ágnes: Magyar életrajzi lexikon (Bp., 1967-1994); MARKÓ László: Új magyar életrajzi lexikon (Bp., 2001-2004); GULYÁS Pál – VICZIÁN János (szerk.): Magyar írók élete és munkái (Bp., 2002); KALAPIS Zoltán: Életrajzi kalauz (Újvidék, 2002); KŐSZEGFALVI Ferenc – Borus Gábor: Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon (Szeged, 2002); DIÓS István (szerk.):Magyar katolikus lexikon (Bp., 2009).

SZŐNYI (korábbanSchmid) Tódor (?, 1844. – Pécel, 1908. aug.): ev. kántortanító.– 1870 és 1899 között a Bp.-i ev. főgimnáziumban volt énektanár, közben 1871 és 1876 között a pesti ev. gyülekezet kántora. Működése alatt a gimnáziumban 1873-ban dalárda, 1877-ben zenekör alakult, majd 1882-től a kettő egyesülve dal- és zeneegyesületként működött.F. m.: Énekes könyv –Ötven egyházi dallam szöveggel ev. iskolák számára(Bp., 1887),A zene elemei – Segédkönyv az énektanulásban(Bp., 1889), Ev. énekes-könyv iskolai használatra(Bp., 1892), Az emberi hang és annak kiképzése(Bp., 1906).

Irod.:Ismertető(NéptL, 1886); SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914); GYAPAY Gábor: A Budapesti Ev. Gimnázium (Bp., 1989).

*Kiegészítésre szorul.

TALLIÁN Ferenc (Pécel, 1901. jan. 5.– Bp., 1978. júl. 18.): geográfus, térképész.– Iskoláit Lőcsén végezte, majd a Bp.-i közgazdasági egyetemen szerzett diplomát 1926-ban. Ezt követően a gazdaságföldrajzi tanszéken specializálta magát, és szerzett magas szintű tudományos és térképszerkesztői képzettséget Teleki Pál asszisztenseként. 1927-től nyugdíjba vonulásáig, 1973-ig megszakítás nélkül a Magyar Földrajzi Intézetnél, illetve 1951-től annak utódjánál, az Offset Nyomdánál dolgozott legutóbb, mint tudományos és műszaki vezető főmérnök. Jelentős szerepe volt az 1945 utáni térképkészítés megteremtésében, új iskolai térképek ábrázolás-módszertani és kivitelezési problémáinak megoldásában. 1947-ben a Duna-völgy tematikus térképsorozatának technikai kivitelezését is ő végezte. – Nevéhez fűződnek az általános iskolai atlasz, egy sor falitérkép, az első önálló magyar világatlasz nyomdai-műszaki munkái. Több mint fél évszázadon át volt tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak, amely 1967-ben tiszteletbeli tagjává választotta.

m.: Új magyar térképek(Bp., 1956), Világatlasz(Bp., 1959), Földrajzi atlasz(Bp., 1964), Képes politikai és gazdasági világatlasz(Bp., 1971).

Irod.: SOMOGYI Sándor: Tallián Ferenc tiszteletbeli tag búcsúztatása (FöldKözl, 1978. 4. sz.).

TANKÓ Sámuel (?, 1853. – ?, 1934.): építész.– A Bp.-i Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. A főváros építési és pályafenntartási főosztályán dolgozott. 1884-ben költözött Pécelre, több helyi épület tervezése kötődik a nevéhez. A Magyar Vasúti és Hajózási Club tagjaként különböző tisztségeket töltött be. – Cikkei, egyéb írásai a Magyar Mérnök- és Építész-egylet Közlönyébenés a Természettudományi Közlönybenjelentek meg.

m.: A lakóháztervezés és építése(Bp., 1889-1903).

Irod.: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914).

*Kiegészítésre szorul.

TARNAY Endre (Mezőtúr, 1865. jan. 11. – Pécel, 1940.): MÁV főfelügyelő. – Iskoláit Losoncon és Miskolcon, majd később Bp.-en végezte. – 1882-ben a MÁV szolgálatába lépett, ahol fokozatosan haladt feljebb a ranglétrán, mígnem főfelügyelőként vonult nyugdíjba 1921-ben. – Pécel közéletének tevékeny munkása: a Községi Hitelszövetkezet, valamint a polgári iskola felügyelőbizottságának elnöke. 1920 és 1945 között a Ref. Egyházközség főgondnoka, egy ideig a Pesti Ref. Egyházmegye tanácsbírája. – Díja: Ferenc József-rend lovagkeresztje (1916).

Irod.: A magyar társadalom lexikonja (Bp., 1930); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

*Kiegészítésre szorul.

TELEKI László, széki gróf (Maroscsüged, 1710. aug. 14. – Gernyeszeg, 1778. márc. 16.): főkormánytanácsos, főpohárnokmester, nagybirtokos,széki Teleki Sándor és Bethlen Júlia fia.– 1741-től császári és királyi kamarás, tíz évvel később főkormányszéki tanácsos, majd erdélyi főpohárnok. 1748-tól a marosvásárhelyi ref. kollégium főgondnoka volt. A Ráday Eszterrel köttetett házasság révén jutott földbirtokhoz Pécelen, a 18. század közepe táján, olykor huzamosabb ideig is itt tartózkodott.

Irod.: FODOR István: Krónikás füzetek (Marosvásárhely, 1935-1939).

THAR-ISPÁN Albert, gróf (? – Budaszentlőrinc, 1510 körül): várkapitány, szerzetes.– Budai várkapitány volt, a „kunok grófja”, a török megszállás előtt Pécel tiszttartója. Később hátat fordítva korábbi életének belépett a budaszentlőrinci pálosok rendjébe, és hátra lévő éveit remeteként élte le.

Irod.: PUSKELY Mária: Keresztény szerzetesség (Bp., 1995); DIÓS István (szerk.):Magyar katolikus lexikon (Bp., 2009).

TÓBI BOROSS Mihály, máshol: Boros Tóbi Mihály (?, 1778. – Pécel, 1845. máj. 29.): ref. lelkipásztor.– 1809-től harminchat esztendőn át szolgált Pécelen, egészen a haláláig. Hosszabb időn keresztül a Pesti Ref. Egyházmegye, majd pedig a Dunamelléki Ref. Egyházkerület tanácsbírája volt.

m.: Nemzeti gyász…(Pest, 1835).

Irod.: HORVÁTH István: Boros Tóbi Mihály (TudGyűjt, 1835. 7. sz.); SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1891-1914);MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

UDVARNOKI András (Szada, 1865. nov. 26. – Pécel, 1945. márc. 22.): bapt. prédikátor, teológiai tanár, ifj. Udvarnoki András apja.– Iskoláit Bp.-en végezte, majd Hamburgban tanult teológiát. – Hazatérése után 1893-ban Tahitótfalun lett lelkész. 1895-ben Őrszentmiklósra ment át, de még ebben az évben Bp.-re költözött, ahol megalapította a Nap utcai gyülekezetet. Ez utóbbi helyen 1927-ig szolgált. 1931-től már Pécelen prédikátor, 1938-ban azonban átadta szószékét a fiának, ifj. Udvarnoki Andrásnak. 1920 és 1933 között, majd 1934-1935-ben betöltötte a Bapt. Gyülekezetek Szövetségének elnöki tisztét is. – 1895-ben elindította a Békehírnök című újságot, 1906-tól pedig ő lett a Bp.-i teológiai iskola első tanára és igazgatója. Ezt a tisztségét 1938-ig viselte.

m.: Szeretett Testvéreink az Úrban!~ Többekkel (Bp., 1904), Tájékoztató gyülekezeti tagok részére…(Bp., 1921),Népszerű teológia(Bp., 1930),Hittan iskolai és általános használatra(Bp., 1931), Útmutató az üdvösséget keresők számára(Bp., 1941).

Irod.: Udvarnoki András (LelkÉl, 1954. 10. sz.); KOVÁCS Géza: Udvarnoki András (Békeh, 1963, 13-14. sz.); SZEBENI Olivér: Udvarnoki András születésének 100. évfordulóján (Békeh, 1965. 22. sz.); GERZSENYI László: Az evangélium kényszerében (Bp., 1995); 150 éve született Udvarnoki András (JóPászt, 2015. 1. sz.).

UDVARNOKI András, ifj. (Bp., 1902. okt. 15. – USA, 1984. dec. 26.): bapt. prédikátor.– 1938-tól Pécelen prédikátor, innen 1947-ben Kiskőrösre ment. Végül 1956-ban Kispestre hívták meg lelkészül, ahol 1963-ban történt nyugdíjazásáig szolgált. Egyesült Államokbeli látogatásán hunyt el váratlanul, ott is temették el.

F. m.: Mi lesz a sír után?(Bp., 1942).

 

Irod.: UDVARNOKI Béla: Udvarnoki András ny. lelkipásztor (EvHír, 1985. 4. sz.).

VARGA Mihály (Pécel, 1914. szept. 14. – Pécel, 1988. aug. 29.): helytörténész.– Díjai: Pécel díszpolgára (posztumusz, 1994), Magyar Kultúra Lovagja (posztumusz – 2001).

F. m.: Pécel története a régi időktől 1945-ig(Pécel, 2000).

*Kiegészítésre szorul.

VECSEI CSÁSZ János (?–?): ref. lelkipásztor.– Korábban tószegi lelkész volt, akit 1674-ben sok más lelkésszel együtt megidéztek a pozsonyi törvényszék elé. A feljegyzések szerint 1695 táján szolgált Pécelen. – Emlékét egy úrvacsorai pohár őrzi az alábbi felirattal: „Ez Poh. Az Pecseli R. Ecclesiáé, mellyet szerzett Vecsei Csász János ott való Praedikátorságában Anno 1695.”

Irod.: MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

VERESMARTI VÉG Sámuel, Vég Veresmarti, Végveresmarti (Vörösmart, 1702. – Szabadszállás, 1747. márc. 31): ref. lelkipásztor.– Kecskeméten, majd Debrecenben tanult. 1728-ban a kecskeméti ref. iskola rektora (igazgatója) lett, ahonnan külföldre távozott. Az utrechti egyetemre iratkozott be, de tanult a leideni egyetemen is. 1732-ben és Pécelen lett lelkész, 1738-ban a Pesti Ref. Egyházmegye esperesévé választották. 1742-ben Szabadszállásra távozott, és ott szolgált egészen a haláláig.

F. m.: Az emberi nyavalyás testnek romlandó sátora(H. n. 1735), Az írástudók igazságoknál feljebb bővölködő…(Kolozsvár, 1747), Asszonyi-állatnak, a gyors és erény –, kinek árra sokkal felül-haladja a kárbunkulusokat, ditsérettel tellyes és halált nem esmérő emlekezete… ~ Többekkel (Kolozsvár, 1747).

Irod.: WESZPRÉMI István:Succincta medicorumHungariae et Transilvaniae biographia(H. n., 1774); HORNYIK József: Kecskeméti írók (Kecskemét, 1901); ZOVÁNYI Jenő: Egyháztörténeti lexikon. Szerk.: LADÁNYI Sándor (Bp., 1977); MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

VESZPRÉMI István: lásd Fejes István

VETSEI István (? – Pécel, 1720. febr. 13.): ref. lelkipásztor.– Óbudán volt prédikátor, de 1698-ban elűztek onnan. Később Pécelre került lelkésznek, ahol élete végéig szolgált, ott is lett eltemetve.

Irod.: MARGIT István:„Úrnak szolgái mindnyájan” (Pécel, 2013).

VIDFFY Vitus, farnosi (?–?): kúriai jegyző, alispán, nagybirtokos. – 1434 körül jelentős birtokai voltak Pécel határában, amelyet később fiai, László és Sebestyén örököltek. A család 1468 után teljesen kihalt.

VITÁLLUS Ferenc (?–?): ref. kántortanító. – 1720 és 1750 között volt Pécelen tanító a ref. iskolában.

*Kiegészítésre szorul.