„Rendőrbajtárs! Ha utad egykor Pécelre visz, állj meg a sírja előtt, tisztelegj az emlékének! Vidd hírül a testületednek, hogy láttad a pihenőhelyét” – így búcsúzott a Magyar Rendőr című szaklap 1939 februárjában Gábor Bélától. Gábor Béla volt az első ujjlenyomatokhoz értő szakértő Magyarországon, a Bűnűgyi Nyilvántartó Hivatal első vezetője és még sok egyéb fantasztikus dolog elindítója a rendőrségen. Pécelen halt meg.

Névváltoztatás

Hollefreund Béla 26 évesen, 1899 decemberében, anyja halálát követő hónapban döntött úgy, hogy nevét Gábor Bélára változtatja. Ennyi év távlatából csak feltételezhetjük, hogy az Amerikába kivándorolt és anyját négy gyerekkel magára hagyó apjára haragudott meg annyira az ágostai hitvallású fiú, hogy új nevet igényeljen a Belügyminisztériumban. Testvérei (Ármin, Ottó és Dóra) megtartották a Hollefreund nevet.

Az Evangélikus Gimnáziumban jól tanul, amivel a tanári testület elismerését is kivívja: 1885-ban ő az a „jóviseletű, szegény tanuló”, aki a Tabitha jótékony nőegylet szokásos éves díját átveheti. Később tandíjmentességet is kap.

A rendőrségen

Forrás: A közbiztonság almanachja, 1914

24 évesen már a rendőrségen szolgál és hamar kitünteti figyelmével az akkori rendőrfőkapitány-helyettes, Pekáry Ferenc (akinek nincs közvetlen kapcsolata a péceli Pekáry családdal). A felvilágosult főrendőr nyitott az új technikai megoldások átvételére, követi a korabeli szakirodalmat és hamar – egyes források szerint Európában másodikként – felfedezi az ujjlenyomat-olvasás bűnüldözési alkalmazásának lehetőségeit. Pekáry Gábor Bélát bízza meg az ún. daktiloszkópia rendőrségi használatának kialakításával.

A nagy bűntény, országos hír

Gábor Béla 1902-ben kezdte el a gyakorlatban alkalmazni az ujjlenyomat-olvasást, ehhez megfelelő labort alakított ki. Kisebb feltűnést keltett már, amikor egy postakocsiban feltört pénzeslevélről ujjlenyomatot vett, majd egyértelműen beazonosította az elkövetőt, de az igazi országos hírt és a „tudományág” elismerését egy szörnyű rablótámadás hozta el 1907-ben.

1907. július 19-én éjjel a dánosi csárádban brutális módon összekaszabolták és kivégezték a ház urát, feleségét, lányát és egy éppen betévedő kocsist, majd felgyújtották az épületet – ami a nyomozás szerencséjére teljesen nem semmisült meg. A hír országos felzúdulást keltett. Gyanúsítottakat hamar talált a rendőrség, egyértelműen azonban nem sikerült beazonosítani az elkövetőket. Ekkor lépett színre Gábor Béla a viszonylag új eljárással: a csárdában talált poharakról vett ujjlenyomatok alapján sikerült egyértelműen meghatározni a bűnösöket.

A dánosi ügy ujjlenyomatai. Forrás: Dr. Ibolya Tamás: A daktiloszkópia és a dánosi rablógyilkosság

Gábor az 1905-ben kiadott, daktiloszkópiáról szóló (társszerzővel írt) könyve után 1912-ben újabb „tankönyvet” készít a rendőröknek, melyben azért még mindig panaszkodik kicsit arra, hogy milyen nehezen is lehet elterjeszteni ezt a remek technológiát a rendőrségen („A közöny sőt idegenkedés minden ellen, ami új és minden ellen, aminek elsajátítása bizonyos nehézségekkel jár, a dactyloscopia elterjesztésénél fokozott mérvben jelentkezett” – írja az Előszó első mondatában). Rendszeresen előadásokat tart a laikusok számára is, tájékoztató sajtócikkeket jelentet meg és nemzetközi konferencián szerepel. 1916-ban megírja a nyomozás segédeszközeit bemutató oktató könyvét.

A rendőri pálya csúcsán

1909. január 1-én megkezdi működését az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal, melynek Gábor Béla lesz az első vezetője. Az elkövetőket lajstromozó nyilvántartó rendszer kialakítása jelentősen növeli nem csak a rendvédelem, de a határvédelem hatékonyságát is.

Szakértői és hivatalvezetői munkája mellett új feladatokat keres a rendőrségnek. Baksa János rendőrkapitánnyal közösen megalakítják a rendőrség keretein belül az Életuntakat Védő Irodát. Korát megelőzve fedezi fel, hogy az öngyilkosságok egy részét egyfajta „segélyvonallal” meg lehet előzni, a tragédiákat el lehet kerülni. Gábor Béla az újságíróknak így nyilatkozik az új iroda céljairól: „Néha jelentéktelen okok miatt dobják el az emberek maguktól az életet és ha nehéz pillanatokban melegszívű emberek volnának körülöttük, sok embert lehetne megmenteni az életnek.”

Forrás: Magyar Rendőr 1939/4

Persze az „iroda” alatt Gábor Béla rendőrségi szobáját kell érteni, külön stáb ekkor még nem jön létre ilyen célra. Elszántságát viszont jól jellemzi a Pesti Napló újságírójával folytatott beszélgetése. Az újságíró arról kérdezi Gábort, hogy mi van ha csak szélhámosok jönnek be, akik pénzt, ruhát, élelmet akarnak és csak fenyegetőznek azzal, hogy különben meghalnak. Gábor válasza: „Inkább ültessenek fel bennünket kilencvenkilenc esetben, minthogy … egyetlen komoly életuntat is elutasítsunk.” Nem tudni, hogy ekkor történt-e már családjában vagy közelében öngyilkossági kísérlet, ami ennyire elszánttá teszi. Az viszont tudható, hogy pár évvel később, 1925-ben fogadott lányának férje – aki hosszú évekig küzdött pszichés problémákkal – valóban öngyilkossági kísérletet követ el.

Mindezek mellett még kiállításokat rendez a rendőrségi fotókból, és olyan emléktárgyakat gyűjt, amelyek hasznos alapot jelentenek a későbbi rendőrségi múzeum kialakításához.

1919-ben az éppen államosított rendőrség újjászervezésének feladatával találja meg a Belügyminisztérium: a kettéválasztott budapesti kapitányság „budapestvidéki kerületi főkapitánya” lesz (azaz az „agglomeráció” tartozik hozzá). Ez a nagy, politikaközeli feladat azonban már vélhetően nem tetszik neki, alig egy évvel később, 1920-ban kéri a nyugdíjaztatását, visszavonul, élete utolsó szakaszát Pécelen tölti.

Pécelen

Városunkhoz több szál is köti a Hollefreund testvéreket. A színésznőnek készülő, de a korabeli sajtó szerint gyengén teljesítő Hollefreund Dóra 40 éves amikor az akkor 78 éves id. Dániel Gábor nyugalmazott főispán második felesége lesz. Így „egy fedél alá kerül” a péceli Völgy utcában ifj. Dániel Gábor képviselővel, „zsebkendős szavazóval”. Mondhatnánk, hogy anyja lesz, de még az ifjabb Dániel Gábor is idősebb ekkor nála (ifj. Dániel Gábor egyébként az egyik Korányi lányt veszi el Pécelen).

Hollefreund Ottó méhész és zenész. A Méhész Egyesület pénztárnoka, nyoma van annak, hogy 1905-ben már Pécelen méhészkedik, de benne van a helyi tűzoltó egyletben is. Ami talán még fontosabb, hogy a Zeneakadémia magánének szakán végzett Hollefrenud Ottó lesz a mai péceli Petőfi Sándor Férfikórus (akkori nevén Polgári Dalkör) első karnagya.

Azt sajnos egyelőre nem tudni, hogy Hollefreund/Gábor Béla melyik testvéréhez költözik, miután 1920-ban visszavonul a közélettől, az viszont biztos, hogy szakértőként még mindig segíti a rendőrség munkáját.

Dr. Gábor Béla nyugalmazott főkapitányt 1939 január 31-én, délután 4 órakor helyezték Pécelen a római katolikus egyház szertartása szerint, igen nagy részvét mellett örök nyugalomra.

Aki szeretne többet megtudni a dánosi rablógyilkosságról, az ujjlenyomatok első kriminalisztikai használatáról, annak Dr. Ibolya Tibor kapcsolódó cikkét ajánlom figyelmébe.