Rácz Gyula

Rácz Gyula

Az érték megnevezése:  Rácz Gyula

 

Az érték rövid leírása: Rácz Gyula 1874-ben született Hódmezővásárhelyen egy anyagilag nem túl elengedett, római katolikus családban. Kolozsváron, majd több külföldi egyetemen (Cambridge, Oxford) közgazdaságtant, szociológiát és statisztikát tanult. Fiatalon bejárta Angliát, Németországot, Franciaországot, megismerkedett az ottani társadalmi modellekkel, az ébredező munkásmozgalmakkal.

Visszatérve külföldi útjairól, a progresszív, társadalomtudományokkal foglalkozó, politizáló mozgalmak oszlopos tagja lesz. A haladó értelmiség műhelyeiben pozíciókat vállal, egyik alapítója a kor legértékesebb gondolkodóit tömörítő Társadalomtudományi Társaságnak, a Huszadik Század című folyóiratban rendszeresen publikál.

Feltehetően nyugdíjazását követően telepedett le Rácz Gyula Pécelen. 1923-ban már egy Pécelen tartott mezőgazdasági kiállításon is feltűnik terményeivel. Pécelen a polgári iskola épületének ügye ekkor már régóta húzódott. A település vezetése megfelelő méretű, felszereltségű telket szeretett volna erre a célra, de hol a pénz, hol a megfelelő telek hiányzott. 1928 novemberében azonban örömmel számolhatott be a Pécel folyóirat arról, hogy a testület döntött Rácz Gyula telkének megvásárlásáról. Csontos Tamásné idézi Tankó Sámuel egykori építész műszaki leírását: „Az ideiglenes iskola épület céljára a telken létezett cselédház lett megfelelő módon átalakítva és bővítve. A bővítési és átalakítási munkákat dr. Rácz Gyula államtitkár úr a saját költségén a község részéről történt műszaki felügyelet mellett… hajtotta végre.

Letöltés: az érték bemutatásához készült előterjesztés letöltése teljes terjedelmében, mellékletekkel (pdf)

Javasolt link: peceliszilankok.hu

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük