„…úttörőnek tekinthető Pécel községben 1895. évben épült fürdő, mely a Rákos patak vizének fölhasználásával” szolgálja ki a fürödni vágyók igényeit – a Városligeti Korcsolyacsarnokot éppen megtervező, népszerű fővárosi mérnök vezette fel így a péceli uszoda műszaki paramétereit bemutató írását a szakmai közvélemény előtt. Francsek Imre, több ismert fővárosi épület tervezője nyomot hagyott Pécelen is.

Az elismert pesti mérnök

A Gödöllőn született Francsek Imre az 1800-as évek legvégén már elismert budapesti tervezőként, a Közmunkatanács főmérnökeként költözött családjával Pécelre az Erzsébet-sétányra. A tehetséges építész alig 30 éves, amikor lehetőséget kap a Városligeti Korcsolyacsarnok terveinek elkészítésére (a Lechner Ödön tervei alapján még 1875-ben épült épület teljes átalakítására kapott megbízást), de a Milleniumra készülődés lázában több középület építésével, átalakításával is megbízzák az 1890-es években. Francsek tervei alapján készült el többek között a Szent Gellért-szobrot félkör alakban körülölelő oszlopos építmény és támfal is 1904-ben.

Pécelen három építményt köszönhetünk Francseknek: a már említett fürdőt, a hozzá kapcsolódó szállodát és a Bagolyvár néven elhíresült saját családi nyaralóját.

A péceli fürdő

A bejegyzés elején hivatkozott, az Építő iparban 1901-ben megjelent, rajzokkal illusztrált cikkben Francsek a péceli fürdő műszaki jellemzőinek ismertetése előtt hosszasan részletezi, hogy mennyire nagy szükség is van a főváros környékén arra, hogy a közönség „nyári hideg fürdőket, illetőleg uszodákat élvezhesse.” Nem csak beszél és tervez egy uszodát, de a kivitelezést anyagilag is támogatja.

A péceli uszoda (Forrás: Építő ipar, 1901.09.08)

Az 1895-ben elkészült 30 méter hosszú, 10 méter széles és 1 méter mély medencéhez 56 öltöző kabint építettek. A pénztár mellett még egy ruhatárra is futotta, de az úszómesternek is volt külön szobája. A medencét és szűrőmedencét téglával falazták, a medence fenekét betonréteggel burkolták. A fürdő vízét hetente kétszer, éjjelenként teljesen kicserélték, de délután 4 óra után minden nap „frissítették” a medence vizét. A víz pótlását – szűrőkön keresztül – a Rákos-patakból biztosították.

Az építéshez és az eszközök beszerzéséhez szükséges 6500 forintot a „nyaralók” dobták össze: 50 darab, 160 forintos részvényekkel megalapították a Péceli Szemere-fürdő részvénytársaságot. Nehéz utólag megfejteni, hogy pontosan ki lehetett a fürdő kezdeményezője: vannak források, amelyek Tankó János tanárt említik, de több helyen előfordul Devecis Károly vagy Kelemen Kajetán neve is, mint ötletgazdák. Az viszont biztos, hogy a részvénytársaság igazgatóságában ott vannak a „nagy” családok képviselői is, de szinte a teljes péceli nyaraló közösség tagja, részvényese a társaságnak (ott van a Korányi vagy a Prónay család is).

A szálló

Míg a fürdő több tulajdonosváltást követően egészen az 1970-es évek elejéig üzemelt (a részvénytársaság felszámolását követően részben a Francsek család tulajdona, majd a Faragó család veszi át az üzemeltetést, végül állami tulajdonba kerül), addig a Szemere szállónak jóval rövidebb idő adatott.

A péceli nyaralóközönségnek a Szemere szálló 7 vendégszobával, 3 casino helyiséggel, étteremmel, színpaddal, tágas verandával, tekepályával és egyéb kiszolgáló helyiségeivel biztosított szórakozási lehetőséget (elég csak Szemere Árpád operaénekes felfedezésének történetére utalni). Galgóczy Károly egykori helytörténész szerint a színház 800 fő befogadására volt alkalmas.

A Pécel újság egykori beszámolója szerint azonban a szálló építésével gondok adódtak, az épület átnedvesedett, egy idő után teljesen használhatatlanná vált és le kellett bontani még az 1900-as évek elején. 1925-ben a Pécel újság szerkesztője így kesergett: „Pécelnek ehhez fogható hangversenyterme és színpadja sohasem volt és sok idő fog elmúlni addig, míg netáni kedvező körülmények hasonlóhoz segíthetik ismét”.

A Bagolyvár

Az Erzsébet-sétány egyik igazi ékessége volt a századfordulón épült Francsek villa. Francsek szomszédságában lakó, a Népszava egykori újságírója, Farkas Antal így írta le a vasút mellett ma már romos állapotában fekvő egykori villát: „a szomszédom vára cikk-cakkos falu, tornyokkal ékes, középkori vár… A bámulójára azt a benyomást teszi, hogy évszázadok történelme lebeg fölötte és termeiben éjszakánként az ősök szelleme kisért.” Nem is csoda, hogy hamar Bagolyvárnak kezdték nevezni.

A szellemvárként leírt épületben ennek ellenére nagy élet volt. Ahogy Farkas (aki több cikkében is írt Pécelről) is írja egyszer: az általa egyébként „goromba fráternek” tartott Francseknek „minden évben négy-öt unokája csiripelt, szaladozott a villa udvarán”. Francsek Imrének öt gyermeke született Schubert Ilonától.

Francsek fiatalon, 1909-ben veszíti el feleségét, új asszonyt pedig az egyik péceli baráti családban talál. Az akkor már Bárczy néven Budapestért szorgoskodó későbbi főpolgármester testvérét, Sacher Eleonórát veszi feleségül a főmérnök. A Francsek gyerekek felnevelésében aztán már a Bárczy család nyújt hathatós támogatást. A gyerekek útjának egyengetése – legalábbis a korabeli rosszindulatú sajtó szerint – olyan jól sikerül, hogy a Széchenyi-fürdő épületének tervezésére kiírt pályázaton a korábbi főpolgármester, majd igazságügyi miniszter feltételezett ráhatásának köszönhetően, Hajós Alfrédot is megelőzve az ifjabbik Francsek Imre nyer (a Széchenyi-fürdő további péceli kapcsolódásait lásd itt).

(További részletek a fürdő későbbi történetőrél itt. A Francsek családról ajánlom Saly Noémi, Budapest-történész, az idősebb Francsek Imre dédunokájának írásait, interjúit, elsősorban itt vagy itt. Saly Noémi pár évvel ezelőtt a Ráday-klub vendége volt Pécelen, ahol érdekes és színes részleteket mesélt a Francsek család múltjából.)