Ferdinándy család

Ferdinándy család

Az érték megnevezése:  Ferdinándy család

 

Az érték rövid leírása: A nemesi származású, függetlenségi nyilatkozatot is aláíró idősebb Ferdinándy Bertalan 1848-49-es szerepvállalása miatt egy jó ideig kocsisként bujkált, akasztásra is ítélték, de végül megkegyelmeztek neki. Később alispánnak, majd ispánnak is kinevezték, míg halála előtti utolsó éveiben, az 1880-as évek elején Pécelre vonult vissza. A Ferdinándy család a Pesti úton szerzett nagyobb házat. Az idősebb Ferdinándy Bertalan négy fia hamar a péceli társasági élet középpontjába került.

A legidősebb fiú, Ferdinándy Béla a katonai pályán tett bizonytalan lépések és a színészi karrier elindítása érdekében tett erőtlen próbálkozás után a lovas sport mellett kötött ki. Nagy szakértője lesz a lósportnak, több éven keresztül még a népszerű Vadász és Verseny című folyóiratot is szerkeszti.

Ferdinándy Gejza jogtudós lett, majd államtitkár a honvédelmi minisztériumban.

Az ifj. Ferdinándy Bertalan – aki a péceli futóversenyeken jeleskedett és akinek „találó ötletekkel sziporkázó szellemességét s kacagásra indító finom humorát a régi péceliek is jól ismerték”  – közgazdász, földművelésügyi államtitkár lett.

A negyedik, legkisebb fiú, Gyula 1920-ban igazságügyi miniszter (éppen a péceli ifjúkori barátot, Bárczy István követi a tárca élén), majd Teleki Pál kormányában belügyminiszter lesz. Miniszterségéhez kötődik az Európában egyébként akkor már meglehetősen szokatlan „botütés” intézményének újbóli bevezetése is.

Letöltés: az érték bemutatásához készült előterjesztés letöltése teljes terjedelmében, mellékletekkel (pdf)

Javasolt link: peceliszilankok.hu

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük